Talán soha nem volt még akkora szükségünk robotokra, mint most

2020 / 04 / 23 / Perei Dóra
Talán soha nem volt még akkora szükségünk robotokra, mint most
Ha most újraforgatnák az Én, a robot című filmet, Will Smith minden bizonnyal nagyon büszke lenne a gépekre. Hát még azokra, amelyek jelenleg fejlesztés alatt állnak, és hamarosan örökre megváltoztathatják a jövőt. A számunkra elképzelhető legjobb értelemben, persze.

Valahol Olaszországban éppen most gördül be egy robot egy kezelőhelyiségbe, hogy az egészségügyi dolgozók távolról hőmérsékletet és vérnyomást mérhessenek, valamint ellenőrizhessék az oxigéntelítettséget a lélegeztetőgépre kapcsolt betegeknél. Eközben egy másik robot, amely úgy néz ki, mint egy függőlegesen elforgatott, hatalmas fluoreszkáló szerkezet, ultraibolya sugarakkal fertőtlenít, mialatt áthalad a kórház épületén. Megint másutt egy kocsiszerű robot ételt visz az elkülönítetteknek, a szabadban pedig drónok próbateszteket szállítanak laboratóriumokba, és figyelik az otthoni tartózkodásra vonatkozó korlátozások megsértését. Ez csak néhány a több tucat lehetséges példából arra vonatkozóan, hogyan segítik a robotok világszerte az egészségügyi dolgozók munkáját a COVID-19 járvány idején. A gépek használata valójában csupa olyasmiről árulkodhat, amit korábbi katasztrófák idején már megtanulhattunk, csak éppen idővel megfeledkeztünk róluk. A legjobb robotok a fenti példákhoz hasonlóak, amelyek már régóta léteznek az egészségügy és a közbiztonság területén. A fejlődés ettől függetlenül nem áll meg, hiszen a kutatólaboratóriumok és startupok folyamatosan új robotok létrehozásán dolgoznak, köztük például egy olyanon, ami lehetővé teszi az egészségügyi dolgozók számára, hogy távolról vegyenek vér- és nyálmintát a betegektől.

Ezek a prototípusok valószínűleg még nem most hoznak valódi változást, azonban ha fejlesztésük a járvány lecsengése után is folytatódik, a jövőben már sokkal felkészültebben állhatunk a betegségek előtt.

Robotok a világ körül

A Texas A&M Egyetem és a Center for Robot-Assisted Search and Rescue Intézet robotikával foglalkozó munkatársai több mint százhúsz publikációt megvizsgáltak Kínából, az Egyesült Államokból és tizenkilenc másik országból azzal kapcsolatban, hogyan használják a robotokat a koronavírus-járvány idején. Megállapították, hogy azok szinte minden szempontból figyelemre méltó szerepet játszanak a válság kezelésében földön és égen. Szemléltetésképp elkészítették az alábbi ábrát:

A kórházakban az orvosok és ápolók, a családtagok, sőt a recepciósok is robotok segítségével lépnek kapcsolatba a betegekkel, természetesen biztonságos távolságból. A speciális robotok fertőtlenítik a szobákat, ételeket és gyógyszereket szállítanak, illetve ellátják a páciensek ápolása során adódó rejtett pluszmunkát. A szállítórobotok pedig fertőző mintákat juttatnak laboratóriumokba tesztelés céljából. A kórházakon kívül a robotok közmunkákat és közbiztonsági feladatokat is ellátnak: fertőtlenítik a köztereket, hőkamerás felvételt szolgáltatnak a fertőzött állampolgárokról, valamint betartatják a karantén és a távolságtartásra vonatkozó korlátozásokat. Sőt valahol az utcákon robotok közvetítik a vírussal és távolságtartással kapcsolatos szolgálati közleményeket. Na és persze ott vannak a munkahelyek és otthonok, ahol ugyancsak hasznát vehetjük a gépeknek. Az ingatlanügynökök távközlésen működő robotok segítségével saját lakásukból, virtuálisan vezethetik körbe a leendő vásárlókat a szimpatikus ingatlanokban. Vagy az új kórházat építő munkavállalók, akik egész éjjel dolgozhattak, mert drónok biztosították a megfelelő világítást.

Japánban robotok veszik át a diplomákat, Cipruson pedig valaki drónnal sétáltatta kutyáját anélkül, hogy megsértette volna az otthoni tartózkodásra vonatkozó korlátozásokat.

Segítenek, nem helyettesítenek

Bár minden krízishelyzet egyedi, a kutatók szerint a robotok COVID-19 pandémiában való alkalmazásának tapasztalata ismét lehetőséget ad arra, hogy végre emlékezetünkbe véssük az elmúlt húsz év leckéit, miszerint:

a robotok nem veszik el a munkánkat, csupán elvégezik helyettünk a túlságosan megterhelő vagy kockázatos feladatokat, és végül, segítenek megbirkózni a kötelezettségeinkből adódó plusz terhekkel.

A COVID-19 betegeket kezelő kórházakban használt robotok többsége nem váltotta fel az egészségügyi szakembereket, sokkal inkább lehetővé tették számukra, hogy biztonságos távolságból alkalmazzák szakértelmüket és együttérzésüket a betegeknél és hozzátartozóiknál. Teljesen normális, hogy az eszközök sokakban félelmet keltenek, azonban ha jobban belegondolunk, beláthatjuk, hogy a robotok sokkal gyorsabban és precízebben elláthatják feladataikat a kimerült dolgozóknál. Akik ettől nem érnek kevesebbet, ellenben megnyugodhatnak, hogy tartják helyettük a frontot, amíg pihennek.

A kísérletezés ezúttal nem a legjobb ötlet

A jelenleg bevetésen levő robotok általában már a vészhelyzet előtt használatban voltak, hiszen egy stresszes időszakban az egészségügyi dolgozók és a mentőcsapatok is túlságosan túlterheltek egy ismeretlen eszköz használatának elsajátításához. Arról nem beszélve, hogy egy új szerkezet üzembe helyezése sok váratlan problémával járhat, melynek kijavítása szintén időigényes folyamat. Szerencsére az érintettek már széles körben elterjedt, bizonyítottan működő technológiákat alkalmaznak: például fertőtlenítőrobotokat is régóta használnak kórházakban, de arra is akad példa Indiában és Kínában, hogy más területeken (mondjuk mezőgazdaságban) alkalmazott gépeket 'képeznek át' kórházi feladatokra. Plusz ne felejtsük el, hogy egy meglévő robot átalakítása általában sokkal hatékonyabb, mint speciális, új prototípusok felépítése, ami akár évekig is eltarthat. Képzeljük el, hogy a semmiből megpróbálunk felépíteni egy új járművet. Még ha egy ilyen autót gyorsan meg is lehetne tervezni, eleinte csak néhányat gyárthatnánk belőle, és még akkor is hiányozna a megbízhatóság, a könnyű használat és a biztonság, amelyet csak a folyamatos használatból származó hónapok vagy évek visszajelzése. biztosíthat.

Nem érdemes felhalmozni robotokból

A COVID-19 elleni robotok széles körű használata egyértelmű jele annak, hogy az egészségügyi ellátórendszernek több robotra van szüksége, akárcsak egyéni védőfelszerelésekre és lélegeztetőgépekre. Ám amíg utóbbiak tárolásának van értelme, a szakértők szerint speciális robotokból szükségtelen egyszerre túl sokat felhalmozni. Erre már kísérletet tettek a Fukusimai atomerőmű-baleset során, de kudarcot vallottak. A Japán Atomenergia Ügynökség által vészhelyzet esetére tartogatott robotok ugyanis az évek során elavultak, vezérlőegységeik pedig vagy berozsdásodtak, vagy karbantartás hiánya miatt tönkrementek.  A Tokyo Electric Power nevű cég emellett értékes időt is vesztett a kereskedelemben kapható robotok tömeges beszerzésével és telepítésével.

Noha a kezdetektől tudták, hogy ezek a robotok nem tökéletesek a radiológiai vészhelyzet kezelésére, mégis elég jók és olcsók voltak ahhoz, hogy több tucatot működtethessenek belőlük az létesítményben.

A jövő járványellenes élharcosai

A COVID-19 remélhetőleg felgyorsítja a meglévő robotok alkalmazását és az új helyzetekhez való alkalmazkodását, de akár új robotok fejlesztését is eredményezheti. A laboratóriumi és az ellátási lánc automatizálása ugyanis mostanáig elhanyagolt területnek számított. A jelenleg meglehetősen lassú COVID-19 tesztek elvégzésének automatizálása, amely kis laboratóriumokra és speciálisan képzett munkavállalókra támaszkodik, kiküszöbölheti a világszerte tapasztalható késedelmeket. Bár az automatizálás nem különösebben izgalmas folyamat, de akárcsak a fertőtlenítő robotok, meglehetősen értékes és hasznos.

Ha a kormányok és az ipar megtanulja a korábbi krízishelyzetek leckéit, akkor a jövőben sokkal felkészültebben várhatjuk a következő járvány érkezését. Természetesen a robotokkal az oldalunkon.

(Fotó: Getty Images Hungary)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.