A megújult térképszoftver-adatbázis az egykori Magyar Királyság részletes térképét tartalmazza a középkor végén, az 1500-as években.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!
Településtörténeti adatbázis
Engel Pál 1993 és 2001 között az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával, az MTA Történettudományi Intézetében készítette el, az akkor még korszerűnek számító CD-ROM-on megjelentetett középkori településtörténeti adatbázist. Az idő azonban nem állt meg, és az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődése elengedhetetlenné tette, hogy megújuljon a program futtatását biztosító térinformatikai környezet.
Most a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásai során lehetőséget teremtett az anyag korszerűsítésére. Az új adatbázis nyilvános és az interneten keresztül ingyenesen elérhető, egy futtatóprogram letöltésével.
A térképen megtalálható minden olyan település, több mint 23 ezer város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor, melyek annak idején léteztek, és a fekvésük, elhelyezkedésük legalább hozzávetőlegesen megállapítható volt.
Karóval átszúrt szívvel, arccal lefelé eltemetett halottak titkai a középkori Európából
A halál témaköre ma is nyugtalanságot szül, se szeri se száma az elkerüléséről szóló filmeknek, irodalmi műveknek és a tudomány is nagy erőkkel kutatja a területet. Mindig is így volt ezzel az ember, a halál misztériuma pedig furcsa, szokatlan hiedelemvilágot alakított ki, különösképp a nagy járványok idején.
A térkép a fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül, feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is az 1498 évi állapot szerint. A térképhez kapcsolódik egy leíró adatbázis is, melyben megtalálhatóak a településekre vonatkozó legfontosabb adatok.
A korszerű keretprogramot és az adatbázis továbbfejlesztését az első kiadáshoz hasonlóan a Térinfo Bt. végezte. A megújult adatbázis – változtatás nélkül megőrizve annak eredeti tartalmát – az alábbi fejlesztéseket tartalmazza:
- Új tartalomként az OpenStreetMap beépítése, így automatikusan megnyílik az adatbázisban
- Új elemként bekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell
- Új térképként megjeleníthetővé váltak az egyes korok közötti birtokos változások
- Az adatbázist geometriailag pontosították
- Az adatbázis térinformatikai környezetét teljesen megújították
A felújítási és aktualizálási projektben a Térinformatikai és Környezetvédelmi Tervező Tanácsadó Bt., Dr. Kollányi László, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és Égető Attila web- és adatbázisfejlesztő informatikus vettek részt.
(Forrás: tti.btk.mta.hu Kép: MTA)
Ez is érdekelhet:
Egy szent koporsójában fedezték fel Európa legrégibb épségben ránk maradt könyvét
Noha az első helyezett Etruszk Aranykönyv majd kétszer olyan régi, de azért a világ legöregebb könyveinek top ötös listájára is vígan ráfér az 1315 éves Szent Cuthbert evangélium.
TENET avagy a rejtélyes Sator négyzet titkai
A titokzatos jelkép a történelmi Európa számos helyszínén előkerült, de Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában is megtalálták. Különös tulajdonsága, hogy amikor azt gondolnánk, hogy már megtaláltuk a legkorábbi ábrázolását, előkerül egy még korábbi változata. Ahány kutató, annyiféle magyarázat létezik az üzenetére, és az igazság felfedezése talán még várat magára.
A Cerne Abbasi óriás titkai
A régészek szerint az ősi meztelen alak, melyet a krétás domboldalba vájtak, még számos rejtélyt tartogathat, többek között az őskori és a középkori férfiak péniszmérete, valamint Cromwell is képbe jön. De mi köze mindennek a koronavírushoz?
Ha tetszett ez a cikk, kövess minket a Facebookon is!
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben