Az oroszok nemrég bejelentették, hogy sikeresen kilőttek egy 3M22 Tsirkon (angolul Zircon) hiperszonikus rakétát egy nukleáris tengeralattjáróról. A hiperszonikus sebesség az adott közegben – jelen helyzetben tehát a légkörben – a hang terjedési sebességének az ötszörösét jelenti, vagyis az eszköznek 5 Machnál gyorsabban kellett száguldania. A Tsirkon egyike azon eszközöknek, melyeket az oroszok mint az új generációs hiperszonikus fegyvereket emlegetnek, és 2019-ben maga Vlagyimir Putyin leplezte le ezt a rakétát, és elmondása alapján a Tsirkon akár 9M-ig is képes felgyorsulni. Ekkor derült ki az eszköz több paramétere is, például a hossza, ami 10-11 méter, valamint, hogy 300-400 kg közötti robbanófej célba juttatására képes. Természetesen a Tsirkonra is igaz, ami úgy általában a hiperszonikus támadó eszközökre – tehát még robbanófejre sincs az esetükben feltétlen szükség, hiszen az őrült sebesség miatt a becsapódáskor akkora kinetikus energia szabadul fel, amely szinte bármely célpontot képes elpusztítani. A Tsirkon hatékony mind vízi, mind pedig szárazföldi célpontok ellen, a hatótávolsága pedig 1000 km.

Korábban mi is írtunk egy hasonló amerikai eszközről, a HAWC „lélegző rakétáról”, amely egy rakétafokozat segítségével gyorsul fel, és ennek leválását követően a scramjet engine segítségével éri el és tartja fenn a kívánt sebességet. A scramjet engine egyébként nagyban emlékeztet a hagyományos repülőgép hajtóművekre, azaz a beömlő légköri oxigént keveri el az üzemanyaggal, és ennek az elegynek az elégetésével éri el a szükséges tolóerőt. A legnagyobb különbség azonban, hogy a repülők esetén propellerek juttatják a hajtóműbe az oxigént, míg a scramjet engine esetén ezt a gyorsító rakétafokozattal elért nagy sebesség önmagában is megteszi, így nincs is szükség ebben az esetben mozgó alkatrészekre.

A HAWC szeptemberi tesztje sikeresen zárult, vagyis probléma nélkül el tudták indítani egy repülőgép szárnya alól. A feltételezések szerint a Tsirkon is hasonló elven működhet, de ezzel kapcsolatban azért igen meglepő kijelentést tett korábban Jurij Boriszov, orosz miniszterelnök-helyettes, akinek állítása szerint sikerült előretörést elérni a hiperszonikus fegyverek terén, ami „új fizikai törvényszerűségeknek” köszönhető. Természetesen nem árt némi józan kritikával viszonyulni az orosz politikusok hangzatos, hadászattal kapcsolatos kijelentéseihez, idén például már felvetette az orosz védelmi miniszter, hogy szkíta harcosokat kellene klónozni – hogy ez miért nem egy (alsó hangon szólva) megvalósítható terv, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Történelmi jelentőségű a hiperszonikus, „lélegző” rakétának a sikeres tesztje A szuperszonikus fegyverek után elérkezhet a hiperszonikus fegyverek kora.

Akárhogy is, a hiperszonikus eszközök jelentős fenyegetéssel bírnak, és ellenük az USA védelmi rendszerei nem sokat érnek. Egy ilyen rakéta vagy robotrepülő ugyanis olyan gyorsan száguld, hogy a nyomástól a légkör egyfajta plazmává alakul előtte, ami elnyeli a rádióhullámokat, tehát a radarrendszerek számára láthatatlan marad. Ráadásul az USA Aegis védelmi rendszere 8-10 másodperces reakcióidővel dolgozik, de ennyi idő alatt a Tsirkon akár 20 km-t is megtehet, és az elfogórakéták egyszerűen nem lesznek elég gyorsak ahhoz, hogy utolérjék.

Közben úgy tűnik, Kína sem pihenget, ám az oroszokkal szemben az ázsiai nagyhatalom szívesebben titkolódzik. A Financial Times írt arról, hogy Kína még augusztusban tesztelhetett egy hiperszonikus rakétát, és ez lehetett a rejtélyes 78. kilövés nyáron, amiről minden adat hiányzik a rakétaindításokért felelős China Academy of Launch Vehicle Technology oldaláról az azt megelőző 77. és az azt követő 79. kilövésekkel ellentétben. Kína hivatalosan ekkor csak egy visszatérésre is képes űrhajót tesztelt, de az FT szerint a Hosszú Menetelés rakéta egy olyan eszközt juttatott fel, amely alacsony Föld körüli pályáról indulva képes volt visszatérésekor elérni a hiperszonikus sebességet. Habár az eszköz körülbelül 40 km-rel elvétette a célpontot, az amerikaiakat így is meglepte, hogy milyen szintre jutottak a kínai fejlesztések a hiperszonikus eszközök kapcsán. Mindezen sokat ront ráadásul, hogy értesülések szerint Kína a nukleáris rakéták indításához szükséges több mint 200 új silót épített.

Egy ilyen eszköz és egy ballisztikus rakéta közt a legfontosabb különbség, hogy a hiperszonikus eszköz alacsony magasságban siklik a célpontja felé, és képes változtatni a röppályáján is – vagyis ezzel is nehezíti, hogy az elhárítórendszerek levadásszák. Ehhez jönnek hozzá a hasonló eszközök korábban már részletezett erősségei a radarrendszerek és a sebesség kapcsán, mindez pedig kiegészül még azzal is, hogy ha egy ilyen rakéta a Déli-sark felől érné el az USA-t, az igazán rossz hír lenne, mivel a védelmi rendszerek az északi-sarki útvonalakra fókuszálnak.

Az USA egyébként a 2000-es években fejest ugrott a hasonló, hiperszonikus eszközök fejlesztésébe, amelynek gyümölcse lett a Boeing X–51 Waveridere, amelynek utolsó és egyetlen teljesen sikeres tesztjére még 2013-ban kerül sor. Ezt követően azonban rövidebb „adásszünet” következett, mivel 2013 óta csak idén szeptemberben érte el először egy amerikai fejlesztés a hiperszonikus sebességet.

(A cikkhez használt címlap- és borítókép illusztráció, forrása: Pixabay)

További cikkek a témában:

Jól halad a nukleáris ionhajtómű fejlesztése, ami egy hónapra csökkentené a Mars-utazás időtartamát A NASA szerint a jelenlegi rakétatechnológiával nagyjából kilenc hónapba telne eljutni a vörös bolygóra, de az Ad Astra Rocket Company már dolgozik a megoldáson.

Szellemflottát tesztel a Pentagon, az első rakétakilövésre már sor került SM-6 rakétát lőttek ki az autonóm hajóról annak a programnak a részeként, amely az ember-gép kapcsolat szorosabbra fűzését tűzte ki célul az Egyesült Államok Haditengerészeténél.

Elkészült a Starship, a világ legmagasabb rakétája Elon Musk a Twitteren osztott meg képeket a SpaceX új űrhajójáról, ami az állvánnyal együtt magasabb, mint a gízai nagy piramis.