Ennek az embernek csak egy lába van, mégis úgy sétál, mint bárki más

2021 / 10 / 14 / Bobák Áron
Ennek az embernek csak egy lába van, mégis úgy sétál, mint bárki más
A hagyományos elektromos kerékpárok mellett az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az úgynevezett pedelec biciklik is, amelyek szintén elektromos motorral vannak felszerelve, de csak akkor kapcsolnak be, amikor tekerik őket. Ezen az úton indultak el a Utah-i Egyetem Bionikai Mérnöki Karának a kutatói is, akik egy olyan exoszkeletont fejlesztettek, amely a viselője derekára erősítve képes besegíteni a járásban, így pótolva a térd felett amputált embereknél a hiányzó izmok által kifejtett erőt.

Az amputáltak számára készült hagyományos protézisek nem tudják teljes mértékben reprodukálni az emberi láb biomechanikai funkcióit, hiszen hiányoznak az ehhez szükséges izmaik - magyarázza az egyetem erről kiadott sajtóközleménye, amely szerint a térd felett amputált embereknek emiatt sokkal jobban kell dolgoztatniuk a megmaradt izmaikat, ezzel pedig túlerőltetik a megmaradt végtag és az ép lábuk izmait is.

A Tomasso Lenzi által vezetett kutatócsapat ennek kiküszöbölésére egy olyan, villanymotorral felszerelt exoszkeletont fejlesztett, amely a viselője derekára erősítve szenzorokkal figyeli a páciens mozgását, és a processzorainak valamint a fejlett mesterséges intelligenciának köszönhetően képes mindig a megfelelő mértékben besegíteni a mozgásban. A fejlesztők arra is odafigyeltek, hogy az eszköz megfelelően könnyű legyen; szénszálas anyagból, alumíniumból és műanyagból dolgozva a láb tömegét sikerült mindössze 2,5 kilogrammra lefaragniuk.

A kutatók a Nature Medicine-ben közzétett tanulmányukban kísérletekkel is alátámasztják a robotláb hatékonyságát: a hat kísérleti alanyt futópadon sétáltatták az exoszkeletonnal és anélkül is, miközben mérték az oxigénfelvételüket és a szén-dioxid-szintjüket is, és azt tapasztalták, hogy a robotláb használatával az alanyok energiafelhasználása átlagosan 15,6%-kal csökkent. "Ez azzal egyenértékű, mintha levennél magadról egy 26 kilós hátizsákot" - magyarázza Lenzi, aki szerint nagyon közel járnak hozzá, hogy az exoszkeletont viselő emberek anyagcseréje egy átlagos emberével megegyező legyen.

Ahogy az az egyetem által közzétett videón is látható, a robotláb valóban jelentősen megkönnyíti a sétálást az amputált emberek számára, akiknek a mozgása szinte teljesen természetesnek tűnik. Az egyik kísérleti alany, Stan Chaar ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az eszköz használata nagyjából olyan érzés, mintha erős hátszélben sétálna. "Amikor először használtam, olyan érzés volt, mintha az izmaim teljesen összeolvadtak volna az exoszkeletonnal, és ez segített gyorsabban mozogni" - mondta Chaar, aki azt is hozzátette, hogy érzése szerint akár mérföldeket is tudna így sétálni.

"Semmi sem pótolhatja a hús és csont lábat, de ez elég közel jár hozzá. Remélem, hamarosan piacra dobják" - zárta a gondolatait Chaar, erre pedig lehet, hogy már tényleg nem is kell sokat várni. Lenzi elárulta, hogy a kutatásaikat többek között a Nemzeti Tudományos Alapítvány valamint a Védelmi Minisztérium is komolyabb összegekkel támogatja, a finanszírozásnak köszönhetően pedig elképzelhető, hogy az exoszkeleton már néhány éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet.

(Borítókép: Dan Hixson/University of Utah College of Engineering)

További cikkek a témában:

Az evolúció következő lépcsőfoka, a viselhető robotváz A robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően az exoszkeletonok ma már az élet számos területén könnyítik meg az emberek mindennapjait, többek között stroke-on átesett betegeknek segítenek újra járni, vagy egyenesen szupererőt adnak a használójuknak.

A viselhető robotvázak már a lépcsőn is felmennek helyettünk A Panasonic leányvállalata által kifejlesztett alakváltó exoszkeleton jelentősen megkönnyítheti a cipekedést.

Így eszik egy ember, aki nem tudja mozgatni se a kezeit, se a lábait A technológia csodája.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
A kísérlet során három hónap alatt a résztvevők dupla akkora testsúlytól szabadultak meg, mintha Ozempicet szedtek volna. Ráadásul az amycretin szájon át bevehető tabletta.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.