Nem kérdés, hogy a koronavírus-járvány alatt az élet sok szempontból gyökeresen megváltozott: az elmúlt bő egy évben a világ soha nem látott sebességgel digitalizálódott, sokkal nagyobb szerepe lett az online kereskedelemnek, az élő beszélgetéseket felváltották a chatszobák, a robotizáció is jelentős lökést kapott, és persze a távmunka és a távoktatás is sokkal elfogadottabb lett, mint a járvány előtt volt. A "forradalminak" kikiáltott átalakulást viszont a legtöbb esetben a kényszer szülte, így az embereknek - köztük a munkaadóknak is - most válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogy maradjon-e minden úgy, ahogy van, vagy térjünk vissza a régi, jól bevált szokásokhoz.
Hogy a munkahelyeken mekkora átrendeződést hoztak a Covid miatti korlátozások, arról a KSH statisztikái is világosan tanúskodnak: míg a járvány előtti utolsó hónapban, 2020 februárjában mindössze a magyar dolgozók 2,3%-a dolgozott rendszeresen vagy alkalmanként otthonról, egy évvel később a távmunkában dolgozók száma már elérte a 11%-ot. És ez még nem is a legmagasabb érték volt, amit a statisztikai hivatal a járvány alatt regisztrált, hiszen tavaly májusban, az első hullám csúcspontján az emberek több mint 17%-a dolgozott rendszeresen vagy folyamatosan távmunkában - azaz otthonról. A KSH adataiból ugyanakkor az is látszik, hogy a távmunkában dolgozók aránya szorosan követte a járványgörbe alakulását, a második és a harmadik hullám között például azonnal megindult egy visszarendeződési folyamat. Bár a februárinál frissebb adatok még nem állnak rendelkezésre, de feltételezhetjük, hogy a harmadik hullám - és remélhetőleg az egész pandémia - elmúltával egy még erősebb visszarendeződés kezdődött el, így aztán időszerű feltenni a kérdést, hogy mit tanultunk az elmúlt évből és lehet-e ezeket a tapasztalatokat kamatoztatni a jövőben is.
Az kétségtelen, hogy a távmunkának az egészségügyi előírások betartásán túl is vannak pozitív hozadékai. A napi ingázás elhagyásával a dolgozóknak több idejük jut magukra és a családjukra, a flexibilis munkaidőnek köszönhetően jobban be tudják osztani a szabadidejüket, a munkaadó pedig sokat spórolhat az iroda fenntartási költségein, és persze az elégedettebb munkaerőből is sokat profitálhat - még ha ez utóbbi nehezen is számszerűsíthető faktor. A távmunkának ugyanakkor számos árnyoldala is van, sokaknak például problémát okozhat a kiegyensúlyozott otthoni munkakörnyezet megteremtése, míg a munkaadó szempontjából a dolgozók ellenőrzése válik szinte lehetetlenné. "A munkaadók szempontjából az egyik legnehezebb kérdés természetesen az, hogy bízhatnak-e eléggé a dolgozóikban, képesek-e átadni a kontrollt a munkavállalóknak" - mondja Sass Judit, aki a HUB Design House júniusban rendezett összejövetelén járta körül a témát.
A Corvinus Egyetem Viselkedéstudományi és Pszichológiai tanszékének vezetője szerint a járvány alatt több rendkívül rossz példát is láthattunk arra, amikor a bizalom csődöt mondott, elég csak arra az - általunk is megírt - esetre gondolni, amikor egy amerikai cég arra kötelezte a dolgozóit, hogy munkaidőben végig legyen bekapcsolva a webkamerájuk, hogy így ellenőrizhessék, valóban dolgoznak-e. Sass szerint az egyik legrosszabb dolog, ami történhet, ha a munkaadó túlságosan bizalmatlan a munkavállalóval szemben, és túl akarja ellenőrizni a munkatársakat. Erre ma már számtalan lehetőség áll rendelkezésre, a webkamerán túl akár olyan szoftvert is könnyedén találhatunk, ami figyeli, hogy a dolgozók milyen gyakorisággal használják a billentyűzetet, és milyen erővel ütik le az egyes gombokat.
A Remete Tibor által életre hívott HUB Design House vállalati vezetők, társadalomtudósok és kreatív szakemberek szakmai házibulija, melyet a humán terület vállalaton belüli felértékelődése és a folyamatosan jelentkező vezetői és üzleti kihívások hívtak életre. A jellemzően havonta megrendezett eseményen a közönség úgynevezett storytellerek vezetésével beszélget az aktuális témákról, amelyek a júniusi rendezvényen az egyéni jóllét, azaz a "wellbeing" köré szerveződtek.
Hogy vissza kell-e térni az irodába, arra Sass szerint nincs általános válasz, de vannak olyan tényezők, amik ebbe az irányba hatnak. A rendezvény szakmai közönsége a szociális kapcsolatok hiányát emelte ki, mint a legfontosabb ilyen faktort: volt, aki arról számolt be, hogy a kollégái valósággal "visszamenekültek" az irodába, míg másoknál még inkább a tapogatózás időszaka zajlik, és próbálják felmérni, milyen munkarend lenne az optimális mindenki számára. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Sass is, aki szerint aki otthonról dolgozik, érzi, hogy valami hiányzik az életéből, így pedig az emberek nem fogják teljesen elengedni a munkába járást, ugyanakkor biztosan lesz néhány olyan pozitív dolog, amit megtartunk az elmúlt év változásaiból.
A kérdés nem csak a hazai cégeknél, de a világ legnagyobb vállalatianál sem eldöntött, a nagy technológiai cégek például az elmúlt időszakban látványosan más-más álláspontra helyezkedtek azzal kapcsolatban, hogy elvárják-e a dolgozóiktól, hogy bejárjanak az irodába. Az Apple dolgozói körében komoly tiltakozási hullámot váltott ki, amikor a cég nemrég bejelentette, hogy szeptembertől az alkalmazottjaiknak minimum heti három nap be kell járniuk a munkahelyükre. Teljes visszarendeződésről így sincs szó, hiszen a járvány előtt az Apple kifejezetten szigorú munkarendet írt elő a dolgozóinak, megtiltva nekik, hogy otthonról dolgozzanak. Hasonló szabályokat fektettek le a Google-nél is, akik ősztől kezdődően szintén elvárják az alkalmazottaktól, hogy hetente háromszor bejárjanak az irodába, ezzel szemben például a Facebooknál, a Twitternél és a Microsoftnál mindenki maga dönthet majd arról, hogy szeretne-e otthonról dolgozni a járvány lecsengése után is.
Hogy hogyan fognak dönteni az emberek, az viszont egyelőre nem látszik világosan. Az Oracle által 2020 őszén elvégzett felmérés, amit amerikai munkavállalók körében végeztek, még határozottan azt mutatta, hogy az emberek többségének a távmunka plusz mentális terhet jelent. Ennek okai között szerepelt, hogy az otthonról dolgozók nehezebben tudták elkülöníteni a magánéletet a munkától, és a Covid miatt szintén otthon maradó, távoktatásban tanuló gyerekek felügyelete is több feladattal látta el őket. A felmérés eredményei aligha meglepőek, hiszen 2020-ban az emberek jelentős részének szinte egyik napról a másikra kellett alkalmazkodniuk egy olyan helyzethez, amivel korábban még nem találkoztak. Egy januárban és februárban, ötezer brit munkavállaló körében végzett másik felmérés viszont már azt mutatta, hogy az idő előrehaladtával a távmunka megítélése pozitívan változott, az önbevalláson alapuló kérdőív szerint a dolgozók még egy kicsivel hatékonyabbnak is ítélték meg a saját munkájukat, amikor otthonról dolgoztak.
Hogy ki mennyire tud alkalmazkodni egy olyan megváltozott helyzethez, amilyet a pandémia előidézett, nyilván erősen egyénfüggő, ugyanakkor Sass arra hívja fel a figyelmet, hogy korcsoportonként is komoly eltérések lehetnek a munkavállalók hozzáállásában. Ez nem generációs különbség - szögezi le Sass - egyszerűen arról van szó, hogy a kor előrehaladtával megváltozik az emberek szemlélete. Ha pusztán a célokat, értékeket vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ebben nincs nagy különbség a különböző életkorú emberek között - mondja Sass. Az egyetem magyar munkavállalók körében elvégzett felmérése szerint a jó fizetés és a munkatársakkal való jó kapcsolat életkortól függetlenül mindenkinek ugyanolyan fontos, míg az önmegvalósítás jellemzően lejjebb szerepel a fontossági listán.
A Pew Research Center tavaly decemberben publikált kutatásából ugyanakkor kitűnik, hogy a fiatalok nehezebben birkóznak meg az otthoni munka okozta megváltozott helyzettel. Az ötven év alattiak lényegesen gyakrabban számoltak be motivációs problémákról és a határidők betartása is nagyobb kihívást okozott számukra, emellett sokkal gyakrabban ütköztek nehézségekbe a megfelelő munkakörnyezet kialakításában és a zavartalan munkakörülmények megteremtésében is.
A hozzáállásbeli különbségek javarészt visszavezethetők a biológiai-mentális változásokra, hiszen míg fizikailag például 22-25 évesen vagyunk a legjobb állapotban, a kritikus gondolkodásra való hajlam pedig 25-30 évesen fejlődik ki teljesen, addig például a problémákkal való megküzdési képességekben jellemzően 40-50 évesen indulunk el pozitív irányba, a tapasztalatfelhalmozódásból fakadó "kristályos intelligencia" pedig hatvanéves korban éri el a csúcsát.
Sass szerint a fiatalok időhorizontja szinte végtelen, így sokkal jellemzőbb rájuk a források felhalmozására való hajlam, míg ahogy az időhorizont csökken, ezt az attitűdöt átveszi a forrásmegőrző, veszteségcsökkentő hozzáállás. Ennek is tudható be, hogy egy idősebb embert már nehezebb rávenni arra, hogy elmenjen egy tanfolyamra, de ugyanígy láthatjuk a különbséget abban is, hogy a fiatalabbak sokkal jobban fogadják a negatív visszajelzéseket is. "Egy idősebb ember arra szeretne fókuszálni, amiben jó" - mondja Sass, aki szerint minél inkább előre haladunk a korban, annál fontosabbá válnak a pozitív élmények, a "zsizsegés" ugyanakkor már kevésbé jellemző. Bár ezt már csak mi tesszük hozzá, de a fentiekből elég világosan következik, hogy az otthoni, ingerszegény munkakörnyezet sokkal inkább illeszkedik az idősebb emberekre jellemző attitűdökhöz, ami segíthet megmagyarázni azt is, hogy a fentebb már idézett, Oracle által végzett felmérésben miért számoltak be az idősebb munkavállalók jóval kevesebb mentális egészséget érintő problémáról a home office kapcsán, mint a fiatalok.
(Borítókép: Rick Madonik/Toronto Star/Getty Images, Fotó: HUB Design House)