Új rekordokkal zárta az óévet, illetve köszöntötte az új esztendőt az Apple: az ünnepi időszakban a cég bruttó bevétele elérte az 1,8 milliárd dollárt kizárólag az alkalmazások és más tartalmak értékesítéséből. Ez átszámítva több mint ötszázmilliárd forintos összeg mindössze néhány nap alatt, egyúttal az első alkalom, hogy az App Store ilyen kiemelkedő eredményt produkált.
A TechCrunch szerint kettős hatás jellemezte az ünnepeket, mivel egyrészt világszerte rengetegen voltak szabadságon, és töltötték idejüket kikapcsolódással, ami mellett nyilván okostelefonjaikat is többet nyomkodták. Másrészt a koronavírus-járvány ideje alatt megnövekedett otthon töltött idő is hozzátett még ehhez, így a felhasználóknak jóval több szabadidejük volt a megszokottnál. Sokan karanténban töltötték a karácsonyt, vagy szimplán a távolságtartás betartása mellett ünnepeltek, és ezért nem utaztak annyit, mint normál körülmények között.
Az ünnepi időszak csúcsán kívül a napi rekordot is sikerült megdönteni, 2021. január elsején ugyanis az App Store ötszáztizennégymillió dolláros forgalmat bonyolított – ez nagyjából százötvenmilliárd forint. Persze az összegek jelentős része visszacsorog a fejlesztőkhöz, ettől függetlenül mégis olyan bevételről van szó, ami igazán komoly extra kiadást nem vont magával.
Az Apple azt is elmondta, hogy mostanra azt a mérföldkövet is átlépték, amiről az App Store induláskor álmodni sem mertek.
A platformhoz csatlakozott fejlesztők 2008 óta összesen kétszázmilliárd dolláros bevételt könyvelhettek el, így ebből a szempontból az App Store jóval nyereségesebb a Google Play Áruháznál. Az alkalmazások eladása mellett ugyanakkor más digitális tartalmak eladása is turbó fokozatra kapcsolt: az Apple elmondása alapján sokan váltottak új előfizetést a Music szolgáltatásra, és az Apple TV+ is nagyon népszerű volt. Akárcsak a Books, a News és a Fitness+ szolgáltatások. A fizetéseket pedig egyre többen rendezik az Apple Pay segítségével. Az Apple hivatalos pénzügyi beszámolója még nem készült el, de a cég szinte biztosan rekordbevételt szerzett az év utolsó időszakában.
(Fotó: PxHere)