Megváltozik továbbá a hormonrendszer és a keringés, a vérnyomás, a vérlipidek aránya, ahogy módosulhat szövetek hormonokra adott reakciója is, például inzulinrezisztencia esetében. A kor előrehaladtával az erek egyre rugalmatlanabbá válnak, ami kihat a szív és az agy működésére. Ezek az apróbb változások végül összeadódnak és betegségekhez vezetnek. Nem csoda hát, hogy az ember mindent megtenne az elkerülhetetlen megváltoztatása érdekében.
Részben vagy teljesen emiatt a folyamat megállítására az évtizedek során komplett iparág épült, ami ráadásul az egyik legjövedelmezőbb: a Statista adatai szerint az öregedés ellen küzdő globális piac csak 2020-ban körülbelül ötvennyolc és fél milliárd amerikai dollárt ért. Az elmúlt évtizedekben továbbá az is bizonyossá vált, hogy az öregedési folyamat bizonyos gének aktivitásával áll összefüggésben. A gének szolgáltatják ugyanis a fehérjék szintéziséhez szükséges genetikai információt, egyes specifikus fehérjéknek a mennyisége pedig befolyásolja az öregedési folyamat sebességét. És bár száz százalékos bizonyossággal egy kutató sem mondhatja meg, meddig élünk, de a többség szerint száz-százhúsz év teljesen realisztikus elképzelés, vagyis legalább ilyen hosszú élettartam ha úgy tetszik kódolva van a génjeinkben. Minden törekvés ellenére azonban a következő információk elolvasása után alighanem más szemmel nézünk majd az öregedésgátló termékeket népszerűsítő reklámokra.
A közelmúltban tizennégy ország negyvenöt tudósa ugyanis górcső alá vette az öregedés változatlan ütemének (invariant rate of ageing) hipotézisét. Hogy mit jelent ez? Nagyjából annyit, hogy megvizsgálták, hogy az egyes fajoknál a felnőttkortól kezdve viszonylag állandó az öregedés üteme. Az eredetileg a Nature Communications folyóiratban publikált tanulmányukhoz harminckilenc főemlős, köztük az ember hosszútávú demográfiai, szakszóval populációdinamikai adatsorait elemezték. Hogy a lehető legpontosabb adatokat kapják, a tudósok évszázadokat és kontinenseket átívelő életkor-specifikus születési és halálozási statisztikákat elemeztek. Így aki továbbra is a fiatalság ellenszerét kutatja, annak sajnos nem szolgálhatnak jó hírekkel.
Miután összevetették az emberek és a főemlősök születési és halálozási adatait, egyértelműen kirajzolódott előttük az, amiről a cikk elején írtunk: a halandóság általános mintázata mindegyik fajnál változatlan. Vagyis a felnőtt- és az időskor közötti életszakaszban embernél és főemlősöknél egyaránt alacsony halálozásról beszélhetünk -hosszú generációkra visszamenően -, a kor előrehaladtával viszont ez az arány fokozatosan növekszik. A vizsgált fajoknál újszülött és csecsemőkorban a legmagasabb az elhalálozás kockázata, aztán jön egy csökkenő szakasz, ami a korai felnőttkorban alacsony, majd az öregedéssel ismét emelkedik.
A kutatók szerint az egészségügyi, környezeti és társadalmi viszonyok átalakulásával az emberiség várható élettartama azért emelkedhetett, mert az életük első szakaszait egyre többen élték túl, ám az időskori halálozási ütemében nem történt számottevő változás az évszázadok alatt. Hozzátették: a társadalom sokasodása és elöregedése napjainkra tehát nem azért vált lehetségessé, mert egyre tovább élünk, hanem azért, mert jóval kevesebben halnak meg fiatalon. A csapat mindezekből arra a következtetésre jutott, hogy a hosszú élet kulcsa nem a javuló körülményekben, vagyis a korai évek túlélésének kedvező környezeti tényezőkben, sokkal inkább a biológiában rejlik. Melynek mélyrehatóbb vizsgálatára viszont még egy, a mostanihoz hasonló alapos elemzés is alkalmatlan.
Évszázados, hanem évezredes kérdés, hogy vajon meddig élhet maximum egy ember? Nos, jó kérdés. A szakemberek arra mindenesetre már rájöttek, hogy míg a születéskor várható élettartam viszonylag könnyen kiszámolható, a leghosszabb - szigorúan elméleti - emberi élettartam megbecsülése sokkal bonyolultabb. Egyes kutatások száztizenöt, mások száznegyven évben határozták meg a maximumot, az egyik legfrissebb jelentés szerint azonban ez száz ötven év lehet. Legalábbis erre jutott 2018-ban David Sinclair, a Harvard Egyetem öregedéskutató laboratóriumának vezetője. Emellett (2021-ben) egy orosz kutatócsoport szintén kiadott egy ezt vizsgáló tanulmányt. Utóbbiak számítógépes modell segítségével kalkulálták ki a százötven éves végső határt.
A szóban forgó felméréshez hetvenezer, legfeljebb nyolcvanöt éves önkéntestől vettek vérmintát,
majd megvizsgálták, milyen rövid távú változások mennek végbe a vérsejtszámaikban. Itt érdemes megjegyezni, hogy a fehérvérsejtek száma a gyulladások szintjét jelzi a szervezetben, a vörösvérsejtek számából pedig olyan konzekvenciák vonhatók le, mint a szívbetegség, a sztrók, vagy a kognitív hanyatlás, például a memóriazavarok kialakulásának esélye.
Lekövetni negyvenezer résztvevő biológiai változásait bonyolult feladat, a kutatók ezért egyetlen paraméterbe 'sűrítették' a begyűjtött adatokat, aminek nevet is adtak: ez lett az úgynevezett dinamikus organizmusok állapotindikátora vagy Dosi. Ahogy a Dosi értéke változott, úgy derült ki egyre több információ az érintettekről. A módszer előrejelezte például a korral összefüggő betegségek kialakulásának esélyét, az alanyok közötti eltéréseket, valamint modellezte az alkalmazkodóképesség korral együtt járó csökkenését. A kapott számítási eredményekből a kutatás vezetői arra következtethettek, hogy egészségi állapottól és genetikai adottságoktól függetlenül az alkalmazkodóképesség százötven éves korra teljesen eltűnik. Vagyis morbid hasonlattal élve, innen már csak egy útra léphetünk, és az a temetőbe vezet.
(Cikkünk második része a The Conversation cikke alapján készült. Fotók: Pixabay)