A Falcon 9 működési elvén alapul az a drón, melyet ex-SpaceX-es szakértők fejlesztettek

2021 / 03 / 23 / Bobák Zsófia
A Falcon 9 működési elvén alapul az a drón, melyet ex-SpaceX-es szakértők fejlesztettek
A kétfokozatú légi jármű az elképzelések szerint sokkal gazdaságosabban működne, mint az eddig fejlesztett modellek, mivel nem kéne magával vinnie a rotorjait útközben. A tervek iránt már a Haditengerészet is érdeklődik.

A Talyn Air céget 2019-ben alapította két, korábban a SpaceX Falcon 9 rakétáján, valamint a Dragonon és a Crew Dragonon dolgozó mérnök, Jamie Gull és Evan Mucasey. A los angeles-i székhelyű vállalat fő profilja a környezetbarát, fenntartható légi közlekedést lehetővé technológia fejlesztése, amit a hagyományokkal szakítva, teljesen új formában képzelnek el. Az általuk tervezett eVTOL (electric Vertical Take-off and Landing, vagyis elektromos, függőleges fel-, és leszállásra képes jármű) ugyanis nem hasonlít a többi cég, például a Lilium, Joby, Hyundai vagy EHang által készített drónokra, mivel nem egy, hanem két, egymástól elszeparálható részből áll.

Az ötletet a rakéták működése adta: az űrbe induló járművek is több fokozatból állnak, melyek, dolguk végeztével, leválnak a többi modulról, így nem jelentenek felesleges plusz terhet a teljes út során. A Talyn járművének első fele, a Lift, egy tíz rotoros eVTOL, ebből nyolc a függőleges, vagyis a helikopterekhez hasonlóan egy helyből történő felszállást teszi lehetővé (ezek a jármű tetején kapnak helyet), kettő pedig a farokrésznél található, ezek, a tíz elektromos motorral együtt biztosítják a meghajtást. Az eVTOL utasokat nem szállít, így egészen laposra lehetett tervezni. Vízszintes stabilizátor ugyan nincs a prototípusba tervezve, de erre nincs is nagy szükség, mivel a fő egység, amelyben az utasok ülnek, leválik róla és egyedül folytatja az útját.

A Cruise repülő az eVTOL segítségével száll fel és éri el a megfelelő sebességet, majd különválás után önállóan elszállítja az utasokat a célállomásra. A kisrepülő szintén elektromos, de csak egy motorja és egy hátsó propellerje van, azonban ez is elég ahhoz, hogy tartani tudja az út során a kezdeti sebességét, amely akár 330 km/h is lehet. Egy feltöltéssel öt utast, illetve maximálisan 454 kilogramm szállítmányt tud fuvarozni 563 kilométer távolságra.

A leszállást pedig igazán látványossá teszi, hogy nem egyedül fogja megoldani a repülő, hanem csatlakozik egy másik eVTOL-hoz, amely az állomás közelében várja, és segít a landolásban.

A "második fokozat", ha szükséges önállóan is tud landolni kifutópályán, mivel rendelkezik három kerékkel, de ez csak végszükség esetén alkalmazandó módszer, a drónos ereszkedés ugyanis sokkal praktikusabb zsúfolt nagyvárosi környezetben és lényegében bármilyen kis alapterületű állomáson kivitelezhető.

A kétfokozatú megoldás első ránézésre nem teszi egyszerűbbé a drónos közlekedést, már csak azért sem, mert így mindenképpen előre meghatározott útvonalon kell haladnia a járműnek, de van egy nagy előnye: a költséghatékonyabb repülés. A mérnökök szerint azért van szükség a különváló egységekre, mert a hagyományos drónok haladását lelassítja a sok rotor, amit az idő egy részében csak felesleges teherként cipelnek magukkal, ezzel növelve a légellenállást és a fogyasztást. Az utasszállító egység szerkezetét, amelyről egyelőre nem derült ki, hogy automatizált, vagy sofőr által irányított jármű lesz-e, így jobban lehet a saját feladatához optimalizálni.

"A jármű mindkét részét specifikusan arra a repülési szakaszra lehet optimalizálni (amely a feladatuk), ahelyett, hogy csak nagyjából jól működnének a teljes szakaszon."

- mondta Gull a Flight Globalnak.

A cég februárban indította el a honlapját és a prototípusok sem készültek még el, ezért a kétrészes drón egyelőre csak koncepció és látványtervek formájában létezik, de a mérnökök szerint akkor lehetne leginkább kihasználni a hatékonyságukat, ha egy nagyobb flotta részét képeznék. A cég kereskedelmi célra szánja a gépet, de az Amerikai Egyesült Államok Légierejével (USAF) és Haditengerészetével (USB) is tárgyalnak a technológiáról. A katonai akcióhoz ugyanis különösen jól jönne egy olyan eszköz, amely lehetővé tenné a gépeknek a függőleges landolást, mivel a légi járművek ellenséges környezetben fel-, és leszállás közben a legsebezhetőbbek. A Talyn ezért, a Haditengerészettel kötött szerződése értelmében, nem a teljes kétfokozatú drónt, hanem elsősorban az első rotoros egységet fejleszti, amelyet a már meglévő gépekkel tennének kompatibilissé.

Ahogy azt a Flight Global megemlíti, a DARPA már tervezett valami hasonlót a Gremlins programja keretében, bár az a projekt nem személyszállításra fókuszál, de szintén két lépésben megvalósított és drónokat is alkalmazó módszert alkalmaz. A Gremlinsek (magyarul manó, pontosabban gonosz manó) olyan kis méretű UAS járművek (Unmanned Air Systems, vezető nélküli légi rendszer), amelyeket egy nagyobb hordozóegység szállít a magasba a gyomrában, majd az ellenséges területtől még biztonságos távolságban kiengedi őket, és a valódi munkát ezek az automatizált kis eszközök végezik el. Később visszatérnek a szállítóeszközhöz, például egy C-130-as teherszállító repülőgéphez, amely begyűjti járműveket.

A DARPA szerint így akár húsz alkalommal is használni lehetne ugyanazokat a UAS-okat.

A Gremlins-el az egyetlen probléma, hogy eddig nem sikerült megvalósítani. Legutóbb október 28-án tartottak légi próbát Utah-ban, de a begyűjtés nem sikerült, a GAV-ra (Gremlins Air Vehicle) keresztelt X-61A félautomata eszközök végül ejtőernyővel ereszkedtek le a földre. Az ügynökség azonban továbbra is dolgozik a technológián, a Talyn Air feladata így elsősorban az lesz, hogy bizonyítsa, a légi járművek drónos szállítása és dokkolása lehetséges, repülés közben is.

(Fotó: Talyn Air, DARPA)

Ez is érdekelhet:

A United Airlines már a közeljövőben légitaxikkal szállítja majd utasait a repterekre A United Airlines nem kevesebb, mint 200 repülőtaxit venne, melyekkel már a következő öt év során szeretnék az utasaikat a repülőterekre szállítani.
Szuperszonikus katonai vadászrepülő-drónok az égen A Kelley Aerospace nevű szingapúri székhelyű repülőgép-gyártó vállalat szuperszonikus sebesség elérésére alkalmas harci drónt fejlesztett.
Ma 10 éves az immár történelmi Falcon 9 űrrakéta 2010. június 4-én lőtték fel először a két rakétafokozatból álló Falcon 9-et tesztcéllal Floridából. Azóta a rakéta számtalan küldetésben vett részt, legutóbb most szombaton szállította a Crew Dragon kapszulát, amelynek fedélzetén immár asztronauták is tartózkodtak. A Falcon 9 az űrutazás példátlan sikertörténete és eleven legenda. Ugyanakkor elképzelhető, hogy meg vannak számlálva a napjai.


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Kína valódi
Kína valódi "láthatatlanná tévő köpönyeget" fejlesztett állítólag
Olyan, mint a Harry Potterben, már ha igaz. A láthatatlanná tévő technológia viszont ennek köszönhetően nagy pillanatokat él meg, mivel egy kanadai cég is hasonló terméket fejlesztett. Csak győzze az ember szétszálazni, hogy éppen ki és miért akar láthatatlan lenni!
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Megszületett a megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos törvényjavaslatról, amelynek célja, hogy az MI Európában biztonságos legyen, ne sértse az emberek alapvető jogait, ugyanakkor a technológia fejlődését is segítse.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.