Ha élhető bolygót szeretnénk hátrahagyni, minden napnak a Föld Napjának kéne lennie
2021 / 05 / 08 / Perei Dóra
Ha élhető bolygót szeretnénk hátrahagyni, minden napnak a Föld Napjának kéne lennie
Már egészen kiskorunktól kezdve tudjuk, hogy akárcsak édesanyánkból, úgy Földünkből is csupán ez az egy van. Ez az otthonunk, ami levegőt, vizet és termőtalajt biztosít számunkra, melyektől mindannyian függünk. De vajon meddig bír el minket a hátán?

Hiszen az élővilág kizsákmányolása minden egyes nappal csorbítja a bolygó ellátóképességét, pedig a természet lát el minket élelemmel, energiával és alapanyagokkal. Kétségkívül az utolsó utáni pillanatban vagyunk, de vajon ez azt is jelenti, hogy már semmit sem tehetünk annak érdekében, hogy a mérleg nyelve ismét az egyensúly felé moccanjon? Gigler Dóra konzervációbiológussal, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértőjével beszélgettünk fajkihalásról, egyéni felelősségünkről a környezettudatos élet megteremtésében, valamint a Föld jövőjéről.

Ez az első kihalási hullám, amit az emberek idéznek elő

A Föld története során öt nagy kihalási hullám söpört végig, elpusztítva az élet jelentős részét. Számos kutató szerint most is egy ilyen tömeges fajkihalási hullám küszöbén állunk, csakhogy ezúttal nem aszteroida, vagy más természeti katasztrófa fenyegeti az emberiséget, hanem saját pusztító tevékenysége. Ez azért is érdekes, mert noha a szakemberek többsége szerint nem határozható meg az antropocén, azaz az új kor pontos kezdete a földtörténeti időskálán (elsősorban azért, mert az üledékes kőzetekben ez helyről-helyre változik a Földön), sokak szerint azonban egybeesik az ember fokozatosan, egyre növekvő energiafogyasztásával a huszadik század folyamán. (A Harmincötödik Nemzetközi Geológus Kongresszusi Bizottsága az 1950-es éveket határozta meg kiindulópontnak). Bárkinek is legyen igaza, ez azért nem volt olyan rég, hogy máris egy újabb kihalási hullámról beszélhessünk.

Mi történne a Földdel, ha lemondanánk a húsról? Az elmúlt hatvan évben világszerte négyszeresére nőtt a húsfogyasztás: csak Magyarországon egy ember egy nap százhetvenhét gramm húst eszik, amivel jóval a világátlag felett vagyunk. A kutatók ezért kiszámolták, mi történne, ha az USA-ban eltűnne a hús az étrendből.

Pedig Gigler Dóra szerint a prófécia olyannyira igaz, hogy nem a folyamat kezdetén tartunk, hanem már nyakig benne ülünk. A hatodik kihalási hullámként is emlegetett jelenség 'különlegessége' pedig, ahogy fentebb is említettük, hogy ez az első olyan hullám, amit mi, emberek idézünk elő. Hogy pontosan mivel, azt két kategóriára oszthatjuk: egyrészt az élőlények, másrészt az élőhelyek fenntarthatatlan használatával. Előbbit némileg egyszerűbb megérteni, hiszen többek között túlvadásszuk, túlhalásszuk őket, vagy pedig különféle illegális tevékenységekkel (például orvvadászattal) tizedeljük állományukat. Míg az élőhelyeket feldaraboljuk (szakszóval fragmentáljuk), vagy átalakítjuk, esetleg megszüntetjük azokat, hogy a helyükre aztán utakat, épületeket építsünk. Egyes kutatók ide sorolják a városok terjeszkedését is, ami miatt egyre több és több területet elveszünk a vadontól. Ez egyúttal azzal is jár, hogy szoros közelségbe kerülünk olyan fajokkal, amikkel egyébként valószínűleg nem találkoznánk. És bár a kihalás az evolúció természetes része, a biodiverzitás, azaz

a természet sokszínűsége a korábbiakhoz képest soha nem látott mértékben csökken az emberi beavatkozás következményeként.

Ráadásul itt nem csupán arról van szó, hogy mennyire szomorú látvány, ahogy a burjánzó sokszínűségből hervadó, szmogba és füstbe burkolt szürkeség lesz. A biodiverzitás megőrzése, illetve a mostani állapoton való javítás civilizációnk fennmaradásának elengedhetetlen feltétele. Cselekednünk pedig mihamarabb kellene, mivel (eltérő mértékben), de jelenleg szinte minden ökoszisztéma veszélyeztetettnek minősül a bolygón.

Az állatok mellett a növények sokfélesége is rohamosan csökken

Természetesen szó sincs arról, hogy egyik faj kevésbé értékes a másiknál, de tény és való, hogy többségünk a kihalás szó hallatán rögtön az állatokra, különösen az emlősökre asszociál. Pedig a növényzet, minden szárazföldi ökoszisztéma strukturális és ökológiai alapja, ugyancsak létfontosságú földi életünk fenntartásában. A növényfajok kihalási kockázata az emlősökéhez hasonló mértékű, az ő dolguk mindemellett sokkal nehezebb adaptálódás szempontjából, hiszen sokkal lassabban, sőt többségében inkább egyáltalán nem képesek alkalmazkodni egy újfajta környezethez.


A növényfajok sokkal nehezebben adaptálódnak az új környezethez

A WWF Élő Bolygó jelentése ír arról a több ezer fajon végzett reprezentatív felmérésről, melynek eredményei alapján azokon a helyeken, ahol a fajok a globális növényi diverzitás rendszertani és földrajzi elterjedtségét képviselik, minden ötödik növényfajt a kihalás veszélye fenyeget, többségében a trópusokon. Természetesen nem kell ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy veszélyeztetett növényekre bukkanjunk, merthogy Dóra szerint

hazánkban többek között a bükkerdők és a lucfenyvesek vannak leginkább kitéve a klímaváltozás veszélyeinek.

Vagy említhetnénk az arab kávécserjét, a világ legnépszerűbb kávébabját, ami egy, az éghajlatváltozás várható hatásait is figyelembe vevő kihalási kockázatértékelés szerint 2088-ra több mint felét elveszítheti a természetes fajállományának. A szakértők emiatt az arab kávécserjét is a „veszélyeztetett” kategóriába sorolták. A növények sokféleségének csökkenése nemcsak a növényeket és azok ökoszisztémáit fenyegeti, hanem azon szolgáltatások felbecsülhetetlenül széles skáláját is, melyeket a növények az emberek és a bolygó számára nyújtanak. És ezzel el is érkeztünk következő témánkhoz:

Az ökológiai szolgáltatásokhoz

Elég fura elképzelni, hogy hogyan aggathatunk árcédulát olyasmire, amit a természettől kapunk, ugyanakkor gazdaságunknak szüksége van arra, hogy valamilyen formában integrálhassa a természet általi javakat a saját értékvilágába, ami alapján aztán döntéseket hozhat. És ahogy arra Dóra is rávilágít, a biológiai sokféleség csökkenésével ezeket a szolgáltatásokat is veszélyeztethetjük. Arról már számos kutatás készült, hogy a biodiverzitás összefügg az ökológiai szolgáltatások minőségével: vagyis minél gazdagabb egy élőhely, illetve minél sokfélébb egy adott fajon belül a genetikai állomány, annál stabilabb és ellenállóbb lesz az az adott életközösség, ezáltal az ökológiai szolgáltatás. Mindez pedig kihat az életminőségünkre, beleértve az egészségünket is.


Minél sokfélébb egy adott fajon belül a genetikai állomány, annál stabilabb és ellenállóbb lesz az az adott életközösség

Visszatérve az ökológiai szolgáltatásokra, eredendően négy típusukat különböztetjük meg: úgynevezett primer (vagy elsődleges) ökológiai szolgáltatás például az, hogy a nap energiájából a növények szervetlen anyagból szerveset állítanak elő (autotrófia). Enélkül a földi élet jelenlegi formája nem létezhetne, hiszen minden élőlény azt a szerves anyagot használja fel, amit a növények szervetlenből előállítanak. Másodszor vannak olyan ökológiai szolgáltatások, amiket kulturális szolgáltatásnak nevezünk. Itt arra kell gondolni, hogy a természet inspirál bennünket, szeretünk kimozdulni a természetbe, megmártózhatunk bizonyos folyókban és tavakban, és a többi. Az úgynevezett ellátó szolgáltatások csoportjába tartozik egyebek mellett a tiszta ivóvíz és levegő, valamint a különféle nyersanyagok. Végezetül szabályozó ökológiai szolgáltatásnak vehetjük többek között a beporzók tevékenységét. És hogy mekkora értékkel bírnak az ökológiai-szolgáltatások? Aktuális adatok szerint

az összes ökológiai-szolgáltatás értéke évente száznegyven billió(!) amerikai dollár.

Ez óriási gazdasági haszon, ami - egy jól működő hálózat esetén - ingyen és bérmentve rendelkezésünkre áll. Az ökológiai-szolgáltatások megőrzésének kapcsán említést kell tennünk a talaj szerepéről is, amit egyébként a legtöbben alábecsülnek. Az ember tizenegyezer éve foglalkozik földműveléssel, ehhez képest 1950-re a világ termőföldkészletének fele termesztésre alkalmatlanná vált, elhasználtuk. Csökkent a gazdálkodásra alkalmas terület, és a termőréteg is elvékonyodott, 2010-ig pedig további harminc százalékot tettünk tönkre. Annak a termőrétegnek, amit az ember valaha a gondjaiba vett, mára mindössze húsz százaléka maradt termőképes világszerte.

Pedig a talaj a Föld biológiai sokféleségének egyik jelentős hátországa: a szárazföldi élőlényeknek kilencven százaléka, beleértve néhány beporzót is, élete egy részét a talajban tölti. A talaj megannyi összetevője, levegővel és vízzel keverve, változatos élőhelyeket teremt az élőlények számára, melyek segítik az életünket ezen a bolygón. A talaj biológiai sokfélesége nélkül a szárazföldi ökoszisztéma felborulna. Azaz, már fel is borult az intenzív nagyipari gazdálkodásnak köszönhetően, amit Magyarországon, és szinte a világon mindenütt alkalmaznak. Az intenzív nagyipari gazdálkodás jellemzői a rengeteg munkagép, a széleskörű vegyszerhasználat, a műtrágyázás és a nemesített hibrid növénytermesztés. A módszer ellenzői szerint éppen ezzel a gyakorlattal és ezekkel az eljárásokkal tesszük tönkre a termőföldet.

Ötéves lett a párizsi klímaegyezmény, de elég ok ez az ünneplésre? A történelmi jelentőségű megállapodásban mintegy kétszáz ország kötelezte el magát az éghajlatváltozás megelőzése és az emberi civilizáció védelme érdekében. Ennek apropóján végighaladunk azon a bizonyos idővonalon, miközben megnézzük, honnan indult ez az egész, és mi a helyzet napjainkban.

Amikor arról beszélünk, hogy a termőtalaj mennyiségileg és minőségileg is pusztul, akkor az a talajforgatásos gazdálkodás számlájára írható. A talajforgatás ugyanis egyrészt felborítja a talaj természetes szerkezetét, ezáltal megbolygatja a mikroorganizmusok csoportját. A felszínhez közelebbi rétegben lévők könnyebben jutnak oxigénhez, azoknak viszont, akik az alsó rétegben laknak, kevésbé szeretik az oxigént, vagy adott esetben nem is tűrik meg. Szántás közben az eke összekeveri a talaj rétegeit, a magas oxigénigényű mikroorganizmusok mélyebbre kerülnek, és elhalnak. A feljebb jutó mikroorganizmusok, elszaporodnak, és felhasználják a humuszt, így a termőréteg elveszti tápanyagtartalmát. A talaj forgatása továbbá elűzi a rovarokat, például a gilisztákat, amik szintén fontos szerepet játszanak a tápanyagtartalom fenntartásában, előállításában.

Na és persze ott van a természetes talajtakaró, amit a nagyipari gazdálkodás során elégetnek. Takarás nélkül a földek azonban olyanok, akár a nyílt seb: teljesen védtelenek a külső hatásoktól, így borítékolható a pusztulásuk. Az emberiség fennmaradásához tehát mindenekelőtt újra élővé kell tenni a talajokat. Ez a téma egyébként önmagában is külön cikkért kiállít, de kedvcsinálónak megteszi a 2019-es Mérgezett Föld című, magyar dokumentumfilm is a talaj pusztulásáról, annak a rétegnek a pusztulásáról, amiben megtermeljük az élelmiszer- és takarmánynövényeinket, és ami a táplálékunkat biztosítja. Annak a termőrétegnek a pusztulásáról, mely segít megteremteni azt a végtelenül komplex, és gyönyörű világot, melyet természetnek hívunk.

A WWF Élő Bolygó jelentése idézi E.O Wilson biológust, aki „a világot irányító apró élőlények” megnevezéssel illeti az ízeltlábúakat. Dóra a fügedarázs példájával szemléltette a beporzó rovarok és a növények közötti lenyűgöző kapcsolatot: a füge virágát a fügedarazsak porozzák be. A nőstény fügedarázs élete utolsó napjaiban felmászik a résnyire nyílt belső virágra, és lerakja petéit. Miután bevégezte evolúciós feladatát, többnyire elveszíti csápjait és szárnyait, miközben bemászik a fügevirág belsejébe elpusztul, a peték pedig kifejlődnek. Kikelésük után a lárvák kiszabadulnak a fügéből és folytatódik az élet körforgása. Az anyadarazsat pedig voltaképp enzimek segítségével 'megemészti' a füge. De említhetnénk az eredményes növénytermesztéshez közvetlenül szükséges beporzó rovarok faj- és egyedszámának zsugorodását is, ami szintén veszélyezteti az élelmiszerellátást, illetve azon élőlények fennmaradását, akik adott esetben velük táplálkoznak.

A változás rajtunk múlik

Sokszor olvashatjuk, hogy minden apró cselekedet számít, amit a Föld megóvásáért teszünk, illetve, hogy az ’irányítás’ lényegében a fogyasztók kezében van. Sokan viszont az esetek többségében mégis tehetetlennek érzik magunkat, elvégre a különféle üzleti érdekek megnehezítik a környezettudatosság felé tett lépéseket. Ezért megkérdeztem Dórát, szerinte mit tehetünk egyéni szinten, ami egyúttal képes legyőzni ezt a negatív mentalitást is.


Gigler Dóra konzervációbiológus, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője

Mindenekelőtt leszögezte, hogy senkitől sem várható el, hogy nulla ökológiai lábnyommal éljen, hiszen mindannyian a fogyasztó társadalom részei vagyunk. Dóra inkább abban hisz, hogy érdemes lépésről lépésre átalakítani fogyasztási szokásainkat úgy, hogy

a természet védelmének szem előtt tartása mellett a saját mentális egészségünket is megóvjuk.

Ő például az úgynevezett hulladékpiramis elvét követi mindennapjai során: maga a fogyasztási ciklus onnan indul, hogy érdemes átgondolnunk, valóban szükségünk van-e a kiválasztott termékre. Ha alapos mérlegelés után a kérdésre igennel válaszoltunk, akkor a következő lépcső az, hogy átgondoljuk, megoldható-e ez anélkül, hogy új terméket kelljen vásárolnunk. Például otthon, meglévő tárgyainkból, eszközeinkből előállítani, vagy, ha már a birtokunkban van, esetleg megjavítani, használtan beszerezni, kölcsönkérni. Magyarán használjuk újra, ami egyszer már nyersanyagként fel lett használva, és rendelkezésünkre áll.

Ha a fentiek közül egyik sem opció, akkor még mindig megpróbálhatjuk csökkenteni a vásárolt áru mennyiségét, illetve odafigyelni bizonyos szempontokra, például a csomagolásmentességre. Élelmiszerek esetén pedig törekedjünk a lehető legtöbbet helyi termelőktől beszerezni, hogy minél kisebb távolságról érkezzen, minél inkább legyen szezonális, és részesítsük előnyben a növényi alapú étkezést. Az újrahasznosítás lépése csak ezután következik, ami szintén fontos, ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy

az összegyűjtött szemétnek mindössze öt százalékát hasznosítják újra, az összes többi megy a lerakókba, vagy elégetik.

Ez egyrészt nagyon szomorú, másrészt arra ösztökél, hogy fogyasszunk kevesebbet, és válasszunk tudatosabban. Remélhetőleg pedig az ipar is hamarosan meglátja ebben az erkölcsi felelősséget, és idővel igazodik a piaci igényekhez. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy hagyjunk fel a szelektív hulladékgyűjtéssel, de legyünk tudatában, hogy ezért még nem veregethetjük hátba magunkat.

Hogy milyen könnyű hamis illúziókba ringatni magunkat, azt tökéletesen megmutatja az az aprócska hiba, amit eszmefuttatásunk során elkövettem. Merthogy azt gondoltam, hogy a környezetnek okozott kár (legalábbis egyelőre) nem jelent közvetlen fenyegetést az egészségünkre, a biztonságunkra vagy a jóllétünkre (vagy nem érezzük közvetlenül annak hatását), ezért csábító alternatívának tűnhet kizárni gondolatainkból az esetleges jövőbeni következményeket. Dóra  - sőt megkockáztatom, hogy a tudóstársadalom meghatározó többsége - szerint azonban ez nem igaz. Elvégre jelenleg is különféle természeti katasztrófák pusztítanak szerte a világon, melyek nagyon is valós fenyegetést jelentenek az emberiségre. De talán még szemléletesebb a koronavírus példája, ami több mint egy éve meghatározza életünket, egészségünket. Persze elhitethetjük magunkkal, hogy ami mondjuk egy másik földrészen történik, az ránk nincs hatással, de ahogy azt többek között Sir David Attenborough-tól is megtanulhattuk:

minden mindennel összefügg az élet végtelen körforgásában.

A Brain Bar idén márciusban készített egy podcastot Dórával a fajkihalásról, melynek meghallgatása után két dolog jutott eszembe: a beszélgetés során szóba került a panda (a WWF logója is), illetve az úgynevezett ’zászlóshajó fajok’, amik - bár ez furán hangzik-, de ’eladhatóbbá’ teszik a természetvédelmet. Ennek kapcsán érdekelt, hogy melyik korosztály a legfogékonyabb a természet problémáira, hiszen Greta Thunberg esete elég rendesen rávilágított, hogy a kamaszok iszonyú fontos célpontot jelentenek a környezettudatosságról szóló kampányokban. Dóra úgy látja, hogy bár a mostani generáció tagjai valóban érzékenyebbek a természet- és környezetvédelemre, van egy sokkal égetőbb probléma, ami megakadályozza, hogy korosztálytól függetlenül bárki érdemben foglalkozhasson a természetvédelemmel és a fenntarthatósággal. Ez nem más, mint a szegénység. Hiszen, - és ez hazánkra különösen igaz -, amíg rengeteg családban

napi szintű kihívást jelent, hogy meleg étel kerüljön az asztalra, addig a környezetvédelem sajnos nem lehet prioritás.

Velünk vagy nélkülünk, de a természet egy nap újra burjánzani fog, mi emberek ugyanakkor nem igazán feltételezhetjük ezt saját fajunkról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Csernobil melletti Pripyat. Az évtizedek óta üresen álló városról, a történelem legnagyobb általunk okozott természeti katasztrófájának színteréről legtöbben azt gondolták, hogy idővel az enyészeté lesz. Ehhez képest azt a területet, amely számunkra élhetetlen, a természet máris visszafoglalta. De vajon hogyan látja a konzervációbiológus a bolygót mondjuk száz év múlva? Megéri újra és újra felszólalni, szüntelenül bízva abban, hogy a szavak végül tettekbe szökkennek?


Lehetőségünk van a tökéletes otthon létrehozására, valamint arra, hogy helyrehozzuk ezt a csodálatos világot, amit megörököltünk

Dóra hisz benne, hogy valóban minden apró cselekedet számít. Most legalábbis még számít, és a jövő nem kell, hogy sötétség és pusztulás legyen. Lehetőségünk van a tökéletes otthon létrehozására, valamint arra, hogy helyrehozzuk ezt a csodálatos világot, amit megörököltünk. Lehetőségek, melyekkel újjáéleszthetjük a vadont.

Hogy végre engedjük, hogy a természet szelídítsen meg bennünket, és ne akarjuk mindenáron uralmunk alá hajtani.

Az elmúlt évszázad háborúi, technológia vívmányai, na és persze a társadalmi változások sora megrengette életünk talaját, mi viszont túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy észrevegyük, valójában a mi lépteink rázzák a Földet. Most viszont elérkezett az idő, hogy ne csak növekedjünk és hódítsunk, hanem megtanuljunk harmóniában élni a minket körülvevő élővilággal.

(A cikkünkben szereplő adatok Gigler Dórától, a WWF Élő Bolygó jelentéséből, valamint a "Mérgezett Föld" című dokumentumfilmből származnak. Fotók: WWF Magyarország, Getty Images Hungary, Unsplash/Roya_ann_miller, Pixabay, 

További cikkek a témában:

Mikor utoljára ugyanezek az előjelek érkeztek, utána az eddigi legnagyobb tömeges kihalás következett A víz hőmérsékletének emelkedésével a vízi szervezetek egyre nagyobb számban hagyják el az Egyenlítő körüli trópusi vizeket. Ezek a helyek a Föld lenagyobb biodiverzitással rendelkező ökoszisztémái, és nagyon nagyon rossz jelnek számít a kiürülésük.

Egy kutató évre pontosan kiszámolta, hogy mikor pusztul el végleg az Amazonas esőerdeje Az esőerdőt az erdőirtás, a klímaváltozás következményei – végső soron az ember fogja végleg elpusztítani, és ha nem múltunk el több mint 60 évesek, még akár meg is érhetjük az erdő halálát.

Drámai sebességgel, gyorsulva olvad a Föld jégtakarója A Föld sarki jégsapkái 57 százalékkal gyorsabban olvadnak, mint harminc évvel ezelőtt, 1995 óta a becslések szerint 28 millió köbkilométer jég tűnhetett el a tengerekről és a szárazföldekről összesen.

 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Jól aludni – a legtermészetesebb dolog a világon vagy kifinomult művészet?
Az alvásterapeuta tippjei az alvás higiéniájáról. A fák közötti és a madárházban való alvásról – a legeredetibb alvóhelyekről. És mit csinál valójában egy alvásszakértő sommelier?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.