Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták

2021 / 11 / 19 / Bobák Zsófia
Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták
A NASA elmondása szerint nem a "nagyapáink holdjáróját" építik, amelyeket az Apollo-missziók korában használtak, hanem olyan modern űrjárműveket, amelyek a hosszú távú felfedezést is lehetővé teszik.

A NASA régóta tervezett Artemis-programjának emberes missziókat is magában foglaló fázisának kezdeti időpontja ugyan fokozatosan egyre későbbre csúszik, de az űrügynökség mindenképpen arra készül, hogy belátható időn belül újra űrhajósokat jutasson a Hold felszínére, akik az Apollo-program küldetéseivel ellentétben ez alkalommal, legalábbis a program későbbi szakaszában, hosszabb távon maradnak, előbb-utóbb pedig egy egész holdbázis is kiépülhet a Déli-sark környékén.

A Hold ígéretes célpontnak tűnik nem csak a NASA, hanem sok más nemzet űrügynökségei számára is, és immár, a hetvenes évek programjainak ambiciózus célkitűzésein is túllépve, nem csak a felfedezés és a tudományos kutatások miatt, hanem akár a hélium-3 bányászata céljából is, bár egyelőre a távoli égitesten történő bányászati ipar beindítása még radikális és távoli tervnek tűnik.

Az első emberes holdi misszió, az Artemis III keretében az űrhajósokat még nem várja jól kiépített infrastruktúra vagy holdváros, a távolságokat pedig lehetséges, hogy nagyrészt gyalogosan kell legyűrniük, legalábbis tavaly májusban Lindsay Aitchison, a NASA űrhajós ruháit tervező mérnöke még úgy nyilatkozott, hogy a legénység számára négy alkalommal, egyenként hat órán keresztül tartó holdsétát terveznek, járművek nélkül. Azonban már az első missziók tudományos kutatásainak eredményességét is növelhetné egy rover, ami az embereket a helyszínen várja, Marshall Smith, a NASA emberes holdi felfedező programjaink vezetője szerint, ezért az űrügynökség a járművek minél előbbi megépítését szorgalmazza. A későbbiek során pedig olyan holdjárókat is alkalmaznak majd, amelyek nem csak rövidebb távok megtételére képesek, hanem akár egyfajta lakóautóként is funkcionálhatnak és hosszabb utak alatt azt is lehetővé teszik, hogy benne aludjanak az űrhajósok és ne kelljen visszatérniük a bázisra.

Ezen a nagyobb típusú holdi RV-n a Japán Űrügynökség, a JAXA is dolgozik a Toyotával együtt, ők a Toyota Mirai-nál is használt hidrogén meghajtású technológiát tervezik felhasználni a járműben. A kisebb, nyitott holdjáró (Lunar Terrain Vehicle, LTV) tervezésére a NASA tavaly februárban kérte fel a cégeket, és a koncepciókat már több vállalat is elkészítette, többek között a General Motors és a Lockheed Martin is (az ő terveikről májusban számoltunk be), idén augusztusban pedig újabb információkat kértek az amerikai cégektől a megoldásokat illetően. Nathan Howard, a NASA LTV fejlesztésekért felelős projektmenedzsere elmondta: az újabb holdraszállás modernebb technológiát igényel, ezért nem az Apollo-program során alkalmazott Moon Buggy-hoz hasonló eszközt, hanem a hosszú távú felfedezésekhez illő járművet szeretnének látni.

A felhívásra a Northrop Grumman is reagált és bejelentettek, hogy elkészítik a saját holdjárójukat az AVL-lel, az Intuitive Machinesszal, a Lunar Outposttal és a Michelinnel együttműködésben. A cégek mind a saját technológájukat és szakértelmüket kamatoztatják majd a tervezés során, a Michelin értelemszerűen a kerekek kialakításáért felel majd, a Lunar Outpost a holdjáró irányítását tervezi meg, az AVL pedig az energiaellátást és meghajtást.

A konkrét járművekről egyelőre még nem osztottak meg részleteket a vállalatok, de a bemutatkozó videóban egy animáció erejéig feltűnnek a háttérben a holdjárók, a Northrop Grumman civil űrprogramokért felelős alelnöke, Steve Krein elmondása szerint pedig az eszközök nem csak a Hold felfedezésében nyithatnak új távlatokat az emberek előtt, hanem később a Mars missziókban is szerepet játszhatnak majd.

(Fotó: Toyota)

További cikkek a témában:

Lehet-e motorozni a Holdon? Egy német cég tervei szerint hamarosan kiderül A Tardigrade-et kifejezetten a NASA Artemis-missziójához tervezték, a prototípus pedig már el is készült.
Ötven éve, hogy autóztunk a Holdon A mai napon ötven éve, hogy az Apollo–15 visszatért a Holdról – miért volt jelentős ez a küldetés, és hol van benne a magyar szál?
A Cybertruck-szerű holdjáró nagy ugrás a Pavlics Ferenc által tervezett Apollo-missziós járműhöz képest A hetvenes évek Apollo-programjaiban még a magyar mérnök által tervezett holdjárókat használták, de egyelőre úgy néz ki, az Artemis-küldetés első hat és fél napján gyalogolni fognak az űrhajósok. Később azonban akár Cybertruck-szerű kocsiban is cirkálhatnak majd az ott lakók.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
A Hold valójában kifordult önmagából – méghozzá szó szerint
Egy új kutatás végre feltárja a Hold ősi múltjának a döbbenetes titkait.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.