A tervek szerint 2025-ben fog újra ember landolni a Holdon

2021 / 11 / 10 / Bobák Zsófia
A tervek szerint 2025-ben fog újra ember landolni a Holdon
1972-ben lépett utoljára ember a Hold felszínére, de a következő alkalomra várni kell még egy kicsivel többet. A Blue Origin pereskedése, a fejlesztések során felmerülő nehézségek, a járványhelyzet és más hátráltató tényezők miatt a tervezett 2024-es időpontot immár hivatalosan is egy évvel későbbre tették át - jelentette be tegnap Bill Nelson, a NASA vezetője.

Jeff Bezos cége, a Blue Origin volt eredetileg egyike annak a három vállalatnak, amelyeket a NASA az emberes holdraszálláshoz szükséges leszálló rendszerek megtervezésével bízott meg: 2020 áprilisában a Dynetics-szel és a SpaceX-szel együtt mindhárom cég megnyerte a NASA pályázatát. A NASA tervei szerint a háromból egy jelölt kapta volna a végleges megbízást az egység megépítésére. Akkor még 2024 volt a kijelölt időpontja a következő holdraszállásnak, azonban időközben módosultak a tervek.

A járvány és a fejlesztések során jelentkező kihívások is hátráltatták a munkát, valamint az a hónapokra nyúló pereskedés is, amelyet a Blue Origin kezdeményezett, miután kiderült, hogy a költségek redukálása miatt a NASA csak a SpaceX-et bízza meg a leszállóegység elkészítésével, míg a cég reményei szerint esetleg velük is szerződést kötött volna az ügynökség. A döntés hátterében anyagi okok álltak, ugyanis az Egyesült Államok Kongresszusa a korábbi tervekkel ellentétben végül jóval kisebb összeget szavazott meg a projekt kivitelezésére, így egyedüli győztesként Elon Musk cége lett végül a befutó és az általuk fejlesztett Starship lesz az az űrhajó, amely a következő Holdra induló legénységet szállíthatja. Bezos idén augusztusban bíróság elé vitte az ügyet, majd az első elvesztett per után sem adta fel, és tovább folytatta a harcot egészen múlt csütörtökig, amikor a szövetségi bíróság tagja, Richard A. Hertling bíró végül elutasította a követeléseket.

Egészen eddig a pontig a per miatt az Artemis projekt harmadik részének, az emberes landolás kivitelezésére való leszállóegység tervezésének munkálatai is szüneteltek, de a NASA tegnapi bejelentése szerint a bírósági döntés után azonnal újrakezdték a tárgyalásokat a SpaceX-szel és új határidőket jelöltek ki a misszió kezdetére.

"Visszatérni a Holdra olyan gyorsan és biztonságosan, ahogy csak lehetséges az ügynökség kiemelt célja.

Azonban a legutóbbi per és más tényezők miatt az Artemis első emberes leszállására valószínűleg nem kerül sor 2025 előtt." - jelentette ki Bill Nelson, a NASA vezetője.

Az Artemis program első két fázisa viszont hamarabb megvalósul: először, az Artemis I során csak legénység nélkül kerüli meg a Holdat az Orion, majd, a jelenlegi tervek szerint legkésőbb 2024 májusáig az Artemis II keretein belül már asztronauták is utaznak a fedélzetén, de ekkor még egyből vissza is térnek a Földre, a Hold felszínére nem szállnak le. A teljes program hatalmas költségeiből a NASA igyekszik lefaragni, ahol lehet, de elmondásuk szerint a jövőben mindenképpen szükséges lesz a leszállóegységek tervezésére kiírt pályázatok finanszírozásának növelése, mivel még legalább tíz holdraszállást terveznek a jövőben. Az első Artemis missziókkal pedig nem ér véget az emberes űrprogramok sora, az ügynökség dolgozik a Gateway projekten és később tartós jelenlétet tervez kiépíteni a Holdon.

(Fotó: NASA/Marvin Smith, Alcyon Technical Services)

További cikkek a témában:

Egyre biztosabb a Hold körüli űrállomás jövője: az első elemeket a SpaceX szállítja majd fel Az első körben a Gateway-állomás legfontosabb egységei készülnek el, ezeket szállítja majd fel Elon Musk cége a talán nem is olyan távoli jövőben.
A NASA bemutatta a terveit a Hold meghódítására A most kiadott 13 oldalas dokumentumban szó van a Hold körül keringő űrállomásról és olyan járműről is, amiben az asztronauták heteket is eltölthetnek a Hold felszínén. Meg persze a holdbázisról is.
Így élhetnek majd a Holdon az Artemis-program űrhajósai Ha minden jól megy, a mostani generációk ugyanúgy összegyűlhetnek majd a televíziók és számítógépek képernyői előtt, hogy szemtanúi legyenek, ahogy a Holdon újra megjelennek az emberi lábnyomok, mint annak idején a '60-as években tették elődeink.


Hello Szülő! Ha a gyereked nem tud valamit, akkor téged fog kérdezni. De ha te szülőként nem tudsz valamit, akkor kihez fordulsz?
A digitális kor szülői kihívásairól is találhattok szakértői tippeket, tanácsokat, interjúkat, podcastokat a Telekom családokat segítő platformján, a https://helloszulo.hu/ oldalon.
Hogyan válasszunk külföldi egyetemet? És mennyibe fog ez kerülni a családnak?
Utánajártunk, hogy mire érdemes figyelni, és mivel érdemes számolni, amikor külföldi egyetemre készül a gyerek.
Hogyan válasszunk külföldi egyetemet? És mennyibe fog ez kerülni a családnak?
Hogyan válasszunk külföldi egyetemet? És mennyibe fog ez kerülni a családnak?
Repül már a vén diák. Hová? Hová?
Hogyan vélekednek a magyarok a net veszélyeiről – és kik a leginkább fenyegetettek?
Hogyan vélekednek a magyarok a net veszélyeiről – és kik a leginkább fenyegetettek?
Hogy áll a magyar lakosság generációkra bontva a kiberbiztonsághoz? – Erről szól az ESET rendkívül átfogó felmérése, amelyből olyan meglepő eredmények is kiderülnek, hogy kik a romantikus csalások legfőbb célpontjai, miközben az adott csoport nem is nagyon ismeri ezt a fenyegetést.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.