Kamerával felszerelt okosszemüveget dobott piacra a Facebook

2021 / 09 / 10 / Bobák Áron
Kamerával felszerelt okosszemüveget dobott piacra a Facebook
A közösségi oldalnak a Ray-Bannel összefogva sikerült megoldania az okosszemüvegek egyik legnagyobb problémáját: a Ray-Ban Stories szinte egy az egyben úgy néz ki, mint egy hagyományos napszemüveg, a keretében elhelyezett két kamerával pedig videókat és fotókat készíthetünk, amiket rögtön fel is tölthetünk a netre.

Fontos az elején tisztázni, hogy bár a Facebook szemüvege valóban okosszemüveg, ám nem rendelkezik sem kijelzővel, sem kiterjesztett valóság funkciókkal, tehát nem egy Google Glass-szerű eszközre kell gondolni. Ahogy a The Verge szerzője megjegyzi, a Ray-Bannel közösen megalkotott szemüveg sokkal inkább hasonlít az eredeti, 2016-ban kiadott Snapchat Spectaclesre, igaz, ebből a szempontból már az sem volt igazán forradalmi találmány, hiszen kamerával ellátott napszemüvegek már jóval a Spectacles előtt is léteztek.

A Ray-Ban Storiesban két 5 megapixeles kamera van a szemüveg keretének két oldalába ágyazva, amelyekkel 36 darab, egyenként legfeljebb harminc másodperces videót vagy 500 fotót készíthetünk, mielőtt a memória megtelne. Az elkészült képeket wifi-kapcsolaton keresztül küldhetjük át a Facebook View alkalmazásba, ahol alapszintű szerkesztési feladatokat hajthatunk végre rajtuk, majd pedig posztolhatjuk őket a különböző videó- és fotómegosztó szolgáltatásokra (tehát nem csak Facebookra vagy Instagramra). Ahogy a megapixelek számából is sejthető, a kamerák képminősége nem éri el egy mai okostelefon szintjét, de a Storiest nem is azzal a céllal fejlesztették ki, hogy leváltsa a telefonjainkat. Ahogy azt Andrew Bosworth, a cég virtuális- és kiterjesztett valóságért felelős alelnöke korábban a The Verge-nek elismerte, a szemüveggel az elsődleges céljuk, hogy "megalapozzák a fogyasztók tudatában" azt a sok-sok terméküket, amit ezen a területen a jövőben kínálni fognak.

A Ray-Ban Storiesszal kétféleképpen lehet fotózni, a szemüveg szárába épített gombot lenyomva, vagy pedig a "Hey Facebook, take a video" hangutasítással. Az okos szemüveg ezen túlmenően nem rendelkezik személyi asszisztens funkciókkal, vagyis más hangutasításokat nem lehet neki adni. A Facebook a jobb oldali kamera mellett egy apró lámpát is elhelyezett, ami fehér színnel világít, ha a kamera éppen videót rögzít, vagyis elméletben senkit sem lehet titokban levideózni, de a The Verge szerzője szerint a lámpa elég halvány, így elképzelhető, hogy nem mindenki fogja észrevenni.

A szemüvegbe a kamera mellett két hangszórót is beépítettek, így a Storiesszal hívásokat is fogadhatunk, valamint podcasteket vagy akár zenét is hallgathatunk. Utóbbit a készülék oldalán található apró touchpaddel tudjuk vezérelni, aminek segítségével elindíthatjuk és megállíthatjuk a felvételt és a hangerőt is szabályozhatjuk. A The Verge újságírója szerint a hangszórók meglepően jó minőségűek, de a hagyományos fülhallgatókat azért nem fogják kiváltani, emellett elképzelhető, hogy ha valaki elég közel áll hozzánk, akkor bele tud hallgatni abba, hogy mi szól éppen a szemüvegünkből. A Facebook szerint a szemüveg akkumulátorát nagyjából egy órába telik feltölteni, és átlagos használat mellett körülbelül hat óráig használható. A vezeték nélküli fülhallgatókhoz hasonlóan a Stories-t is tölthetjük a tokjával, ami háromszori feltöltésre elegendő, vagyis attól még egy nyaralás alatt sem kell tartanunk, hogy a napszemüvegünk a nep végére lemerül.

Bár ahogy fentebb említettük, az ötlet alapvetően nem új, a Ray-Ban Stories egy szempontból mégis nagyon különleges, hiszen ez az első olyan okosszemüveg, ami valóban úgy néz ki, mint egy hagyományos napszemüveg. Bár apróságnak tűnhet, de ez valójában egy nagyon is fontos szempont, hiszen ha egy gyártónak az a célja, hogy az emberek az okostelefonjuk helyett egy szemüveget használjanak, akkor annak muszáj úgy kinéznie, hogy a felhasználók szívesen hordják. A Google-nek ezt annak idején nem sikerült megoldania, a piac pedig a mai napig tele van olyan szemüvegekkel, amelyek már csak a megjelenésük miatt is leginkább vállalati vagy otthoni felhasználásra alkalmasak.

A Facebooknak ugyanakkor a jövőben sokkal ambiciózusabb tervei vannak annál, mint hogy a szemüvegeiket csak a négy fal között használjuk. Az Orion projekt keretében fejlesztett szemüveggel például állítólag már kifejezetten azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy leváltsák az okostelefonokat, és a vállalatnak a hírek szerint közel sem ez az egyetlen izgalmas megoldása: a mérnökeik már egy olyan okosóra tervezéséhez is hozzáláttak, amellyel az okosszemüveget tudjuk majd a csuklónkról vezérelni, a Project Aria keretében elkezdték három dimenzióban feltérképezni a világot, ami az AR-alkalmazások fejlesztésében jelent majd nekik hatalmas előnyt, és nemrég egy olyan csuklópánt tervei is előkerültek, amivel a kiterjesztett valóságban irányíthatjuk majd a dolgokat.

A Ray-Ban Storiest az Egyesült Államokon kívül egyelőre Kanadában, Nagy-Britanniában, Írországban, Olaszországban és Ausztráliában lehet kapni 299 dollárért, azaz 88 ezer forintért. A klasszikus Wayfarer modell mellett Round és Meteor dizájnban is elérhető szemüveg 329 dollárért polarizált, 379 dollárért pedig fényre sötétedő lencsékkel is kapható, valamint egyedi megrendelésre dioptriás lencsékkel is rendelhető.

(The Verge, Fotó: Facebook)

További cikkek a témában:

Kiszivárgott videók árulkodnak róla, hogyan képzeli a Samsung az okosszemüvegek jövőjét A The Verge számolt be róla, hogy a WalkingCat nevű felhasználó két videót is megosztott Twitteren, amelyeken állítólag a Samsung által tervezett okosszemüvegek láthatóak működés közben.

A világ első szemben viselhető számítógépe közel áll a megjelenéshez Az okoskontaktlencse kijelzője olyan kicsi, hogy a viselője egyáltalán nem is látja, a fejlesztőcég ígérete szerint.

A Facebook legújabb ötlete a feje tetejére állítja azt, ahogy dolgozunk Az Inifite Office-szal egy virtuális irodában végezhetjük a napi teendőinket.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.