Ember

A civilizációtól távol akartak élni, de tragédia lett a történetük vége

A család a civilizációtól elszakadva, a természetben akart élni, és YouTube-videók alapján készült fel a vadonbeli életre, ez azonban nem volt elég. A három ember mumifikálódott holttestét idén júliusban találták meg a coloradói hegyekben.
Ember

Milliók genetikai adatait lopták el és árulják a dark weben

Korábban kiszivárgott, újrahasznosított jelszavakkal jutottak be a 23andMe fiókokba az elkövetők.
Ember

Ez a Vöröskereszt nyolc szabálya, amelyeket a civil hekkereknek be kéne tartaniuk

A humanitárius szervezet attól tart, hogy különben bűnözőként vagy terroristaként kellhet felelniük tetteikért.
Ember

Felfedeztek egy teljesen új alapízt – ez lesz tehát a hatodik

Eddig öt alapvető ízt ismertünk: édes, sós, keserű, savanyú és umami. Ezek mellé sorakozik fel most egy hatodik: az ammónium-klorid. Arra is akad felvetés, hogy mi volt ezen íz felismerésének az evolúciós előnye.
Ember

Polgár Judit: előfordul, hogy olyan meglepő lépéssel áll elő a mesterséges intelligencia, amitől tátva marad az ember szája

A sakk kultúrában, történelemben és oktatásban betöltött szerepéről, és a mesterséges intelligencia által okozott változásokról beszélgettünk Polgár Judittal, a sakktörténet legjobb női sakkozójával, nemzetközi nagymesterrel.
Ember

Elárasztották az ágyi poloskák Párizst, az alpolgármester szerint „senki sincs biztonságban”

A város önkormányzata támogatja az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat az irtás költségeinek fedezésében, és felszólította a lakásbiztosítókat, hogy csomagjaikba ők is foglalják bele a szolgáltatás költségeit.
Ember

Tévedtünk a halál kapcsán? – A tudat akár egy óráig is megmaradhat, az átélt halálközeli élmények pedig univerzálisnak tűnnek

Az 567 haldokló beteggel végzett kutatás erős kérdéséket vet fel a halál eddigi tudományos megközelítésével kapcsolatban: mint kiderült, az oxigénmegvonás után nem áll le egyből az agy, sőt a halál beállta után még egy órával is kimutatható egyfajta “kiélesedett öntudat”. Sőt a halálközeli élmény során átélt látomások globálisan egyformák kulturától és etnikumtól független.
Ember

A mesterséges intelligencia forradalmasíthatja a gyógyítást is?

Az Avey öndiagnosztikai algoritmusa több mint 450 betegséget ismer fel 93 százalékos pontossággal, a beteg a gyógyszert házhozszállíttathatja az alkalmazással, vagy akár időpontot is foglalhat vele egy szakorvoshoz.
Ember

Wigner Jenő, a fizikus, aki megteremtette a nukleáris mérnöki tudományokat

A legendásan udvarias tudós neve talán nem a legismertebb a Manhattan terv résztvevői közül, de hatalmas szerepet játszott az az első atommáglya, az első vízhűtéses, plutónium generáló reaktor létrehozásában és a tudomány számos területen hagyott hosszú időre szóló nyomot.
Ember

Amikor Nobel-díjat ért, hogy maláriával gyógyították a szifiliszt

Az antibiotikum megjelenése előtt a szifilisz kezelése nem volt egyszerű – jött tehát az ötlet, hogy a malária által kiváltott láz segíthet a betegeknek. Mivel a dolog az esetek egy részében bevált, az eljárás kifejlesztése 1927-ben ért egy Nobelt.
Ember

Az eltűnését követően 16 nappal teljesen mumifikáltan találtak rá a bolgár férfira

Egy bulgáriai férfi rejtélyes módon mumifikálódott mindössze 16 nap alatt, ami teljesen ellentétben áll a természetes mumifikációhoz szükséges szokásos feltételekkel. A szakértők sem értik, mi történhetett.
Ember

A Google módszerei, amivel felelősségteljes mesterséges intelligenciát fejlesztenek

A Google termékmenedzsere, Ludovic Peran a Magyar Zene Házában tartott Brain Bar előadásában beszélt a vállalat módszereiről, amelyek egy emberközpontúbb és megbízhatóbb MI létrejöttéhez vezethetnek.
Ember

Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában

Úgy tűnik, hogy testünk valahogy egyensúlyban tartja a sejtméretet és a sejtek számát, hogy egészségesek maradjunk, a különböző sejttípusok pedig tökéletesen “méretezettek” a funkcióikhoz.
Ember

Donald Trump fiának a Twitter-oldalán keresztül terjesztették a volt elnök halálhírét

Feltörték az elnök legidősebb gyermekének X-fiókját.
Ember

Elon Musk vállalata megkapta az engedélyt, hogy chipeket ültessen az emberek agyába

A Neuralink reményei szerint az általuk fejlesztett agy-számítógép interfész segít majd a lebénult embereknek abban, hogy a gondolataikkal irányíthassák a számítógépet.
Ember

Meglepő összefüggést találtak az internethasználat és a demencia kialakulása között

Azt vizsgálták, hogy az internethasználat mértéke miképpen befolyásolja a demencia kialakulásának az esélyét 50 és 65 éves egyének esetén.
Ember

2050 posztapokaliptikus világában a polgárok életét előre megtervezi a mesterséges intelligencia és sokan vízivárosokban élnek majd

A Sony messzire kalandozott a valóságtól és bemutatta, hogyan is festhet a világ néhány évtized múlva, mikor a technológia még inkább átveszi az irányítást és a rengeteg klímamenekült újfajta életmódot választ magának.
Ember

Gyakorlatilag betiltották az Airbnb-t New Yorkban

Mintha szó szerint vették volna a szolgáltatás eredeti küldetését.
Ember

Az agy akár tizenegy dimenziós struktúrákat is létre tud hozni

Mint az egyik kutató fogalmazott: olyan világra bukkantunk, amelynek eddig a létezéséről sem tudtunk.
Ember

Konkrétan a kihalás peremén táncolt az emberiség egymillió évvel ezelőtt, ráadásul hosszú-hosszú időn keresztül

Körülbelül százezer éven keresztül az emberi populáció száma olyan 1300 nemzőképes egyedre esett vissza – ami nagyon közel járt ahhoz, hogy a fajunk kihaljon.
Ember

Futurisztikus, mégis gyerekkorunkba repít vissza minket az új, budapesti kiállítás

Az Ikono kiállítás immerzív, azaz belemerülő élményt kínál, amelynek során például kipróbálhatjuk a fényfestést, ugorhatunk labdamedencébe, de akár nosztalgiázhatunk retro játékgépekkel is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.