Kína nem partner a WHO további vizsgálódásában a koronavírus eredete után

2021 / 07 / 22 / Felkai Ádám
Kína nem partner a WHO további vizsgálódásában a koronavírus eredete után
A Covid19 világjárványt kirobbantó, koronavírus esetleges laborból való származásnak az elmélete idén lett – mondjuk így – elfogadott.

A járvány elején a tudományos diskurzusban a koronavírus természetes származása dominált – vagyis hogy a kórokozó az állatvilágból juthatott be az emberi populációba valamilyen módon. A járvány esetleges laborból származását – tehát hogy egy baleset miatt került ki, és kezdett fertőzni – pedig alufóliasisakos összeesküvők vallották, és miután az akkori elnök, Donald Trump is ezt a narratívát erősítette, a labor-elmélet csak még inkább kiszorult a főcsapásvonalból. A pontot az i-re pedig látszólag fel is tette a WHO vizsgálódása, akik egy több mint 300 oldalas jelentésben lényegében kizárták ezt az eshetőséget. A Kínába küldött csapat munkáját azonban már a jelentés elkészülte előtt kritika érte méghozzá nem is a Redditen dühöngő trumpisták részéről, hanem neves tudósoktól. Ez utóbbiak ugyanis mind a WHO-csapat összetételét, mind pedig a tudományos hozzáállást – tudnillik a csapat már úgy utazott Kínába, hogy a labor-eredettel komolyan nem is számoltak – kifogásolták.

Egy csapat tudós szerint van rá esély, hogy a koronavírus laborból szabadult el – a WHO-tól független vizsgálatot akarnak Azt ők sem hiszik, hogy a vírust fegyvernek szánták volna, ugyanakkor nem tartják kizárhatónak a WHO eddigi vizsgálata alapján sem, hogy a SARS-CoV-2 egy laborbaleset miatt került be eredetileg az emberi populációba.

Habár a fent említett tudósok óvatosan fogalmaztak, Peter Daszak (aki a WHO csapatból a leginkább elvetette a labor-eredetet, és akit a tudósok nyílt levele név nélkül ugyan, de megszólított) még így is politikailag motiváltnak ítélte a vírus laborból való származásának a feltételezését, mikor erről a levélről kérdezték. Ezt követően azonban két fontos dolog is történt: egyrészt Trump utódja, a demokrata Joe Biden elnök felszólította májusban az amerikai titkosszolgálatokat, hogy három hónap alatt álljanak elő egy részletes jelentéssel a vírus eredetéről, másrészt a WHO maga is utalgatni kezdett rá, hogy a saját vizsgálatukat a vírus eredetét illetően messze nem lehet kimerítőnek tekinteni.

Biden álláspontját egyesek szerint nagyban befolyásolta, hogy Tung Csing-vej, a kínai Állambiztonsági Minisztérium miniszter-helyettese a lányával együtt február 10-én Hongkongból az Egyesült Államokba menekült. Amennyiben ez igaz, Tung Csing-vej nem csak az eddigi legmagasabb rangú disszidens a Kínai Népköztársaságból, de ráadásul rálátása nyílt az ország koronavírussal kapcsolatos adataira is, tehát például a vírusról írt korai patogén tanulmányokra, a várható terjedési modellre, de még a Vuhani Virológiai Intézet kutatásainak a finanszírozóit is ismerhette. Tung Csing-vejtől függetlenül annyi mindenképp biztos, hogy Biden fellépése az ügyben ezt a véleményt, tehát, hogy a laboreredet nem zárható ki, mind a politikában, mind pedig a közbeszédben elfogadottá tette.

Az amerikai hírszerzés szerint egyáltalán nem zárható ki, hogy a koronavírus laborból szabadult el Az USA hírszerzése például bevallottan annak ellenére vizsgálja a vírus esetleges mesterséges eredetét, hogy a WHO vizsgálata szerint a legvalószínűbb, hogy a SARS-CoV-2 a természetből került be az emberi populációba. Sőt, hiába a vizsgálat, maga a WHO sem zárja ki, hogy a vírus laborból szabadult el.

A következő, picit talán váratlan fordulat az volt, hogy a múlt héten a WHO vezetője, Tedrosz Adamon Gebrejeszusz már egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nagyon korai (premature) volt elvetni a labor-elméletet, mivel „laborbalesetek történnek”. Sőt dr. Tedrosz egyenesen egy nagyon korai nyomásról beszélt, amely tehát a szóban forgó elmélet elvetésére irányult. A WHO feje még azt is hozzátette, hogy immunológusként ő is dolgozott laborban, és ilyen balesetek történnek, ez a hétköznapok része. Ő is látott ilyen baleseteket, sőt ő maga is követett el hibákat. Vagyis ilyesmi igenis történhet.

Az Egészségügyi Világszervezet feje mindezt azzal egészítette ki, hogy felszólította Kínát, hogy legyen átláthatóbb, és működjenek együtt az adatmegosztás kapcsán a WHO-val, és adják azokat az adatokat, melyeket a szervezet még a járvány elején igényelt. Dr. Tedrosz szerint ugyanis közvetlen információra van szükség azzal kapcsolatban, hogy mi volt a helyzet ebben a laborban (Vuhani Virológiai Intézet) a járvány előtt, illetve a járvány kitörésekor – mert a szóban forgó elméletet csak az összes információ birtokában tudják elvetni. A WHO vezetője beszélt egy második WHO-vizsgálatról is, melynek kapcsán átvizsgálnák a tudományos intézeteket is abban a térségben, ahol a vírust először kimutatták.

Kína azonban elutasítja a WHO feltételeit a további vizsgálódással kapcsolatban – számolt be róla a BBC. Az ázsiai ország egészségügyi miniszter-helyettese szerint a WHO feltételei a józan ész iránti tiszteletlenségről, valamint a tudomány iránti arroganciáról tanúskodnak. A miniszter-helyettes szerint a szervezet terve átpolitizált, és Kína ezt nem fogja elfogadni, illetve kitért arra is, hogy a WHO ajánlata nagyon meglepte őt, mivel az kínai laboratóriumi protokollok feltételezett áthágására fókuszál. A miniszter-helyettes szerint a WHO-nak komolyan figyelembe kellene vennie a kínai szakértők megállapításait és feltételezéseit, és a vírust tudományos problémaként kellene kezelniük, és a szervezetnek meg kellene szabadulnia a politikai befolyástól. A miniszter-helyettes mellett felszólalt a Vuhani Virológiai Intézetben található National Biosafety Laboratory igazgatója is, aki szerint a vírus természetes eredetű, és fenntartotta, hogy egyetlen vírus sem szabadult ki, mióta az intézmény 2018-ban megnyílt, valamint arra sem került sor, hogy a személyzetből fertőződött volna meg valaki.

További cikkek a témában:

Zöld lámpa a harmadik oltásnak Magyarországon Orbán Viktor ma reggel bejelentette, hogy a kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től.

Ez a WHO álláspontja a koronavírus delta variánsáról A WHO feje röviden összefoglalja, miképp látja a jelenlegi járvány-helyzetet.

Kína a végbélnyílások tesztelésével folytatja a Covid elleni küzdelmet Nem túl kellemes, de egyesek szerint így megbízhatóbb az eredmény, mint a PCR- vagy az antitest-tesztekkel.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Nem csak élő és holt létezik – felfedeztek egy új állapotot az élőlényeknél
Nem csak élő és holt létezik – felfedeztek egy új állapotot az élőlényeknél
A halál csak egy átmeneti állapot bizonyos élőlények számára: színre lépnek a xenobotok és halál után az emberi tüdősejtekből kialakuló összetett lények, az anthrobotok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.