Jövőre nagyot csökkenhet a kriptovaluták adója Magyarországon

2021 / 05 / 14 / Bobák Zsófia
Jövőre nagyot csökkenhet a kriptovaluták adója Magyarországon
Jelenleg, ha valamilyen kriptovalutát fiat pénzre váltunk, a nyereség több, mint negyede adóra megy el. Egy jogszabály módosítás szerint viszont jövőre már csak 15%-os szja-t kell fizetni és a költségeket (bányagép, villanyszámla) le lehet majd vonni a nyereségből.

Magyarországon eddig a kriptovaluták helyzete nem volt túl rózsás, bár pontos statisztikák nem állnak rendelkezésére, de szakértők, mint például a Shinrai, az első magyar Bitcoin váltót üzemeltető cég vezetője egy 2018-as interjúban úgy nyilatkozott, hogy akkoriban még nem fektettek be túl sokan a kriptodevizákba (ezt mutatja rakétás házi felmérésünk is), azoknak a cégeknek, szolgáltatóknak a száma is alacsony, akik elfogadnak kriptót fizetés gyanánt, valamint azok számára, akik a bevételeik után adóztak is, szintén nem biztosított előnyös körülményeket a hazai adózási szabályozás.

Eszerint a kriptovalutákból származó nyereséget, amennyiben fiat pénzre, tehát forintra vagy euróra váltjuk, vagy valamilyen termékre 'cseréljük' 15%-os szja (személyi jövedelem adó) és felső korlát nélküli, 15,5%-os szocho (szociális hozzájárulás) terheli, amelyet a teljes összeg 87%- ára kell számolni, így a végső összeg, amelyet be kell fizetnünk adóként 26,535%-a a bevételnek. Ez meglehetősen magas összeg és esetleg eddig elvehette a kedvét sok mindenkinek attól, hogy pénzre váltsa a kriptovagyonát, vagy attól, hogy ezt hivatalosan is bevallja. Pedig a Blockchain Magyarorszag Egyesület (BCME) elnöke, Kalocsai Kornél szerint ma körülbelül 300 milliárd forint a kriptoeszközökben tartott összegek értéke és az adócsökkentéssel lehetséges, hogy ennek egy részét sikerülne bevonni a költségvetésbe - írja a Forbes.hu.

A Blockchain Magyarország Egyesület készítette el azt a javaslatot a Pénzügyminisztérium számára, amely a jövő évi adócsomag része lehet majd. Az új kriptoadózási szabály segíthet kifehéríteni a kriptodevizákból származó jövedelmeket, ezt Varga Mihály pénzügyminiszter május 11-én jelentette be. Egyelőre még egy országgyűlési vita előtt áll a tervezet, de amennyiben elfogadják és a szabályok tényleg módosulnak, abban az esetben a nyereség utáni adó összege jelentősen kevesebb lesz, mivel csak a 15%-os személyi jövedelem adót kell majd befizetni, a szociális hozzájárulást nem. Ez az összeg pedig még tovább csökkenthető, mivel

a tevékenységekhez kapcsolódó költségek, úgymint a bányászathoz használt gép (grafikuskártyák stb.), a megemelkedett villanyszámla, vagy akár a tőzsdéknek fizetett díjak levonhatóak lesznek a nyereségből.

Bár ezeket a kiadásokat a jelenlegi szabályok szerint is le lehet írni, de eddig a bányászoknak a 15%-os szja-t és a 15,5%-os szocho teljes összegét is be kellett fizetni. A költségek levonása azt jelenti, hogy ha valaki tételes és pontos kimutatással és számlákkal tudja bizonyítani, hogy a bányászathoz (a bányászat leegyszerűsítve a kriptovaluták alapját adó blokklánc technológia működtetése, az ezen keresztül zajló tranzakciók elkönyvelése) szüksége volt x számú grafikuskártyára, akkor annak árát levonhatja abból az összegből, amelyet a kriptopénz átváltásakor nyereségként szerzett, így kevesebb bevételt könyvel el az illető és kisebb összeg után kell adóznia. Az, hogy a kiadásokat hogyan lehet majd pontosan elkülöníteni és elszámolni, valamint, azt, hogy a változások hogyan fogják érinteni a nem magánszemélyként, hanem egyéni vállalkozóként végzett tevékenységekre vonatkozó szabályokat, arra vonatkozó részleteket még nem közöltek, és egyelőre erről a NAV sem tudott további felvilágosítást nyújtani, mivel a módosítás még nem lépett érvénybe és a részletszabályokat is ki kell még dolgozni.

Az új meghatározás szerint egyébként kriptoeszköznek az az érték vagy digitális jogok megjelenítője minősül, amely a megosztott főkönyvi technológia, vagy hasonló technológia alkalmazásával elektronikusan átruházható és tárolható. Nem számít majd bevallandó bevételnek, ha a nyereség nem haladja meg a minimálbér 10%-át, de csak akkor, ha az adóévben a bevételek összege a minimálbér összegét nem lépi át. Jelenleg a minimálbér 167 400 forint. Ha az átváltáskor veszít valaki az ügyleten, mert időközben a birtokában lévő kriptopénz árfolyama lecsökkent (ami nem elképzelhetetlen, mivel az alternatív pénzek értéke erősen ingadozik), tehát a tevékenységbe befektetett összeg nagyobb, mint amennyit kivesz a végén, akkor a veszteség összegével arányos adókiegyenlítésre lesz jogosult, vagyis az adóbevallásában megfizetett adóként érvényesítheti. A tervezet további részleteit a Parlament.hu oldalán található dokumentumban olvashatjuk.

(Forrás: Kriptadozas.hu, Forbes.hu, Fotó: Pixabay)

További cikkek a témában:

Hogyan adózzunk a Bitcoin és más kriptovaluták után? A kriptovaluták Magyarországon nem számítanak pénznek vagy fizetőeszköznek, adózni viszont kell az ebből származó jövedelem után, ha átváltjuk fiat pénzre. A kriptovaluták adózása nem bonyolult, de jobb, ha néhány szabállyal tisztában vagyunk.
Az ókori Athénban csak a leggazdagabbak fizettek adót, és ők is felvágtak vele Méghozzá nyilvánosan. Pedig a kivetett adó mértéke olyan magas volt, amennyit egy szakképzett munkás tíz-húsz év alatt keresett.
Egyre több ország adóztatja a nagy tech cégeket A kormányzói vétó ellenére Maryland lett az első amerikai állam, amely különadót vetett ki a nagy technológiai vállalatokra, illetve azoknak a digitális hirdetési bevételeire.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
99,9%-os pontossággal azonosítja a robot azokat, akik a kávéjukra várnak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.