Mikor 1930 februárjában felfedezték a Naptól legtávolabb eső bolygót, a Plútót, az általános vélekedés az volt, hogy ezzel nem csak a naprendszer kilencedik bolygója került lencsevégre, hanem egyben ráleltek a régen megjósolt, de még sohasem látott x bolygóra is, melynek létezését az excentrikus milliárdos, Percival Lowell egész életében kutatta. Lowellnek volt egy-két meredek teóriája a tágas világűrrel kapcsolatban és, mivel a kutatásokhoz szükséges tőkéért nem kellett a szomszédba mennie, jelentős összegeket fektetett az égboltot kémlelő teleszkópokba, de haláláig nem sikerült rátalálnia arra az égitestre, mely legjobban izgatta a fantáziáját.

Abban az időben úgy gondolták, hogy az Uránusz és Neptunusz keringési pályájának néhány furcsaságáért egy addig nem látott, de létező, kilencedik bolygó felelős, mely a gravitációs erejénél fogva változást idéz elő a jégóriások mozgásában. A Clyde Tombaugh által felfedezett Plútó azonban túl kicsinek bizonyult erre a feladatra, így az x bolygó rejtélye továbbra is megoldatlan maradt. 1978-ban aztán kiszámolták a Plútó pontos tömegét, és rájöttek, ez mindössze 0,002-szerese a Földének, így végleg kiesett az x címére jelöltek közül, 2006-ban pedig elvesztette a bolygó státuszát is, illetve törpebolygó lett belőle, ezért a hipotetikus x bolygó egyúttal újra a kilencedik bolygót is jelentette.

Amennyiben létezik egyáltalán. Erre azonban csak közvetett bizonyítékok szolgálnak.

1989-ben a Voyager 2 űrszonda elszáguldott a Neptunusz mellett és az általa küldött információkból a szakemberek megállapították, hogy az addig egyedinek tartott mozgása tulajdonképpen megmagyarázható mindenféle titokzatos bolygók hatása nélkül is. Ahogy a Voyager tovább folytatta útját a galaxis távoli határa felé, egyenesen a Kuiper-övön keresztül repült, de ez a jeges, Neptunuszon túli régió mégis csak 1992-ben tárult fel az emberek előtt, mivel a Voyagerek, noha gyűjtötték az adatokat, de az öv lakottabb részétől messze, kihalt helyeken haladtak.

A Kuiper-övvel való alaposabb megismerkedés után viszont úgy tűnt, hogy az x, illetve immár kilencedik bolygó létezését újabb nyomok támasztják alá, mégpedig a Sedna, az újonnan felfedezett transzneptuni törpebolygó egyedi, nagy "kilengéseket" mutató pályája. 2016-ban a Plútó lefokozásának egyik felelőse, Mike Brown és Konstantin Batygin, a Caltech (Kaliforniai Technológiai Intézet) két csillagásza publikálta azt a tanulmányt, amelyben beszámolnak a hat, Kuiper-övben keringő objektum viselkedésének megfigyeléséből levont következtetésükről, amely szerint

rejtőzik egy hatalmas, a Földnél akár tízszer nagyobb bolygó a távolban, a Föld-Nap távolságnál négyszázszor is messzebb, mely befolyásolja a naprendszer külső régiójának aktivitását.

Szerintük annak a valószínűsége, hogy a vizsgált objektumok egy ilyen bolygó jelenléte nélkül csoportot alkottak és összehangoltan mozogtak volna, nem több, mint 0,007%. Arra, hogy miért nem látta még senki ezt a titokzatos bolygót, magyarázatot ad a nagy távolság és a teleszkópok egyelőre nem elégséges teljesítménye, de vajon hogyan keletkezett a távoli rokon? A három indoklás közül

• az egyik, hogy a Nap ellopta őt egy másik csillagtól valamikor a messzi múltban
• a másik, hogy pont ott keletkezett és élte le egész életét, mint ahol most van
• a harmadik szerint régen a Naphoz közelebb tartózkodott, de a Jupiter vagy Szaturnusz kilökte a jeges távolba

Batygin az utóbbi mellett teszi le a voksát. De más csillagászok is kutatják a Neptunuszon túli világ titkait és van, aki egészen máshogy értelmezi az objektumok bizarr mozgását.

James Unwin, az Illinois Egyetem professzora úgy gondolja, a magyarázat egy egészen kicsi, narancs méretű, primordiális fekete lyuk, mely, ugyanúgy, mint ahogy egy bolygó tenné, gravitációs erőt fejt ki a környékén keringő égitestekre. Ilyen ősi, az Ősrobbanás utáni első másodpercben keletkező fekete lyukak, egyes elméletek szerint, a Hawking-sugárzás révén akár a Galaxisban megfigyelt antianyag jelentős részéért is felelősek lehetnek, de megfigyelni még sohasem sikerült őket, illetve csak közvetett bizonyítékok vannak a létezésükre. Mások szerint viszont ismeretlen forrásból érkező gravitációs erőhatás nincs is a környéken, mivel a Brownék által megfigyelt objektumcsoportok mozgása valójában teljesen normális, nem is álltak csoportba.

Maguk a megfigyelések voltak rosszak, ami alapján a kilencedik bolygó létezését megjósolták.

Kevin Napier, a Michigan Egyetem fizikusa vezette az a kutatást, mely újraelemezte az extrém transzneptuni objektumok (ETNO) pályáját és arra a következtetésre jutott, hogy ezek egyenletesen oszlanak el a térben, nem alkotnak halmazokat. A kutatók három korábbi projekt eredményeit vetették össze: a Sötét Energia Felmérés, a Külső Naprendszer Eredet Felmérés és egy harmadik, több teleszkóp adataiból származó megfigyelés adatait elemezték. Ezek alapján tizennégy ETNO-t vizsgáltak meg olyan számítógépes szimulációkkal, melyek kiszűrték az esetleges eltéréseket és hibákat, melyeket a teleszkópok elhelyezkedése vagy a megfigyelés időpontja okozhatott. A szűrés után nem találtak rá bizonyítékot, hogy az objektumok összeálltak volna valamilyen gravitációs erőnek engedelmeskedve. Szerintük Batyginék téves konklúziója abból származott, hogy az égboltnak csak egy kis részét figyelték meg, az évnek egy meghatározott szakában, és a napnak egy meghatározott idejében.

Azzal, hogy kevés lehetőség akad a távoli űr, és a kilencedik bolygó megfigyelésére, Batygin sem vitatkozik, ahogy azt a BBC-nek elmondta, az egyetlen, a célnak megfelelő teleszkóp a Hawaii-n található Subaru Teleszkóp, de ennek az eszköznek a zsúfolt időbeosztása miatt évente talán csak három napot tudnak vizsgálatokkal tölteni. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a megfigyelésük helyes volt, és csak azért, mert nem terjedt ki az egész égboltra, még nem kell kétségbe vonni az eredményeket. Sem a kilencedik bolygó létezését.

Brown arra is rámutatott, hogy Napier nem vette bele a tizennégy ellenőrzött ETNO csapatába az általuk 2016-ban vizsgált hat égitestet. Napier szerint ez azért van, mert nem volt elég információ róluk az eredeti feljegyzésekben. Csoportosulás tehát (feltehetőleg) nincsen, de a kilencedik bolygó attól még ott keringhet valahol.

"Ez nem jelenti azt, hogy a Kilencedik Bolygó nincs ott, de nincs szükség rá ahhoz, hogy megmagyarázzuk az adatokat."

- mondta Napier. A vita végére a chilei Vera Rubin Obszervatórium 2022-ben vagy '23-ban kezdődő tíz éves megfigyelési programja tehet pontot, mely minden eddiginél nagyobb felbontásban fogja kémlelni a Kuiper-öv objektumait esténként. Az új eszközzel talán lesz rá esély, hogy kiderüljön, Percival Lowell titokzatos x bolygója csak a fantázia terméke, vagy valóban létezik a távolban.

(Fotó: NASA Goddard, Flickr/kevinmgill, Wikimedia Commons/Tomruen, Pixabay)

További cikkek a témában:

Titokzatos égitest nyomaira bukkantak a korai Naprendszerben Egy Szudán felett felrobbant aszteroida töredékének tanulmányozása rendhagyó következtetésre sarkallta a tudósokat.
Akadhatott még egy jégbolygó a Naprendszerben, csak megszökött Az Uránuszon és a Neptunuszon kívül akadhatott a Naprendszerünkben egy harmadik jeges bolygó is, csak még idejekorán megszökött. A bolygók korai életének szimulációjával jutottak erre a következtetésre.
Teljes galaxis méretű fekete lyukak is létezhetnek egy új elmélet szerint A tudósok szerint létezhetnek teljes galaxis méretű fekete lyukak, melyek egyszersmind egy másik nagy rejtélyt is megoldhatnának.