Szaúd-Arábiában felépül a világ első utcák nélküli városa

2021 / 01 / 14 / Bobák Zsófia
Szaúd-Arábiában felépül a világ első utcák nélküli városa
Neom, a szaúdi koronaherceg százötvenezer milliárd forintos projektje idén elkezdődik és rögtön egy olyan várossal indít, amelyben senkinek nem kell öt percnél többet sétálni ügyintézés miatt. A Line, a jövő városa, az embereké lesz, nem az autóké.

Szaúd-Arábia vezetői egy újfajta jövőkép terveit körvonalazzák, amely kevésbé fog az olajiparra támaszkodni. Bár az ország az OPEC-ben még mindig vezető szerepet játszik és távol áll attól, hogy olajtartalékai kifogyjanak (a világ össztartalékának 17%- ával rendelkezik), lassan kénytelen alkalmazkodni ahhoz a globális trendhez, amely egyre inkább a zéró kibocsátás irányába halad. A fiatal országot 1932-ben alapították és mióta a Standard Oil 1938-ban belekezdett a régióban olajfúrótornyok építésébe, a lakosok bevételi forrását kilencven százalékban ez az ipar alapozza meg, még 2020-ban is a kormány bevételeinek felét a nyersolajból nyerte.


Khurais olajmező Szaúd-Arábiában

Noha Szaúd-Arábia még így sem számít a környék leggazdagabb nemzetének (Quatar jócskán megelőzi) a jelentős vagyonokból igazi jóléti államot hoztak létre, bár az emberjogi kérdések tekintetében vannak kritikára okot adó elemei a törvénykezésnek, a nők például csak 2019 óta utazhatnak férfikísérő nélkül külföldre.

Hogy ezt a jólétet egy esetleges kőolajmentes jövőben se kelljen nélkülözni, az ország vezetői irányt próbálnak váltani, és létrehozták a Vision 2030 terveit.

A Vision keretében hatalmas gigaprojektek álmai születtek meg: Quiddiya, a Disneylandet is lepipáló óriás szórakoztatóközpont; Amaala über-luxusszállodája, melyet a Közel-Kelet Riviérájaként hirdetnek, AlUla, egy 25 561 négyzetkilométeren terjeszkedő szabadtéri múzeum, melyhez Jean Nouvel tervezi a szállodát, és ide tartozik Neom is.

Neom a Vörös Tenger partján fekvő megacity, mely összesen tizenhatezer négyzetkilométeren fog elterülni. Összehasonlításképpen Tokió, a világ legnagyobb városa mindössze csak 2194 négyzetkilométeres, Budapest pedig 525, vagyis több, mint harmincszor férne bele a gigatelepülésbe. Neom azonban nem egy egybefüggő város, több területet foglal magában, az első megvalósításra kerülő része pedig a százhetven kilométer hosszúságú The Line névre hallgató okosváros lesz, melyet már idén elkezdenek megépíteni.

A nevét különös alakjáról kapta, ugyanis a tradicionális városrendezési elveket felrúgva (a környezet teszi ezt szükségessé) nem a szélrózsa minden irányába fog terjeszkedni, hanem egyenes vonalú lesz a struktúrája. A teljes Neom kivitelezése összesen ötszáz milliárd dollárba, azaz százötvenezer milliárd forintba fog kerülni, melyet első körben a Nyilvános Befektetési Alapból fognak finanszírozni. A befektetés azonban a remények szerint megtérül, becslések alapján évi 48 milliárd GDP növekedést fog hozni a királyságnak. A Line zéró karbonkibocsátású utópiája a jövő városainak már majdnem hogy "megszokott" részét képező, mesterséges intelligencia vezérelte, mindent átszövő IoT-re épít, azonban az ebből származó adatok felhasználása minden eddigi elképzelést felül fog múlni (talán csak Kína terveivel lehet egy lapon említeni), azt ugyanis a projekt szóvivőinek elmondása szerint 90 %-osra tervezik, az okosvárosok átlagos egy százalékos adatkihasználtsága helyett.

A lakóterület teljes egészében a körülbelül egymillió itt élő ember komfortérzetének maximalizálását fogja szolgálni, az autókat emiatt száműzik a városból.

A település három szinten fog működni: a felső a lakosoké, a napfényé és a természeté lesz, alattuk terülnek el, szemek elől lezárva a szervíz alagutak és legalul kap helyet a város gerince, a high-tech tömegközlekedés. A Line-t úgy tervezték meg, hogy senkinek ne kelljen feleslegesen gyalogolnia, minden: iskolák, kórházak, parkok, elérhető közelségben lesznek öt percen belül, de ha valakinek messzebb akad dolga, akkor a földalatti extra gyors tömegközlekedési eszközökön vagy autonóm járműveken maximum húsz perc alatt elérheti desztinációját. Azt, hogy az "ultragyors tranzit" pontosan milyen járművet fed, azt egyelőre nem részletezték, de a képek alapján akár a Hyperloop is lehet.

Szaúd-Arábia már tavaly egyeztetett a Virgin Hyperlooopal egy pálya megépítéséről, bár helyszínnek nem Neomot nevezték meg. "Megreggelizni Rijádban, elmenni imádkozni Mekkába és hazaérni ebédre, megcsinálni mindent, amit meg kell csinálnod, ez valóban egy új módját jelenti, hogy a régió logisztikai központjává váljon a hely." - nyilatkozta az ArabNews-nak Josh Giegel, Virgin Hyperlooop műszaki igazgatója.


Mekka látképe

Az emberközpontú és adatokra alapozott civilizáció mellett a környezetbarát működés áll a fókuszban a Line körzetében, az energiát száz százalékban megújuló energiaforrásokból, nagyrészt szél- és napenergiával fogják megtermelni. A luxusváros többek között turistacsalogató látványosságnak is készül, a cél, hogy minél több befektető érdeklődését felkeltse Neom környéke. Az ott élő Huwaitat törzs lakóit viszont az építkezés miatt elkezdték kitelepíteni, legalábbis erről számolt be májusban a Guardiannek nyilatkozó Alia Hayel Aboutiyah al-Huwaiti, a törzs egyik, Londonban élő tagja. Ahogy ő fogalmazott:

"Ez a turistáknak van, a pénzes embereknek. De nem azoknak, akik már eleve itt élnek."

"A történelem folyamán a városok azért épültek, hogy védelmezzék lakóikat. Az ipari forradalom után a városok a gépeket, az autókat és a gyárakat helyezték előtérbe, az emberek helyett. Olyan városokban, melyeket a világ legfejlettebb helyeiként tartunk számon, a lakók éveket töltenek az életükből közlekedéssel." - mondta Mohamed bin Szalmán, koronaherceg a Line építését bejelentő videóban - "Miért áldozzuk fel a természetet a fejlődés oltárán? [...] És miért kéne elfogadnunk, hogy éveket vesztegetünk el az életünkből a közlekedés miatt. Éppen ezért át kell alakítanunk a hagyományos város koncepcióját futurisztikussá."

(Fotó: Wikimédia Commons, Pixabay, Nyitókép: Gettyimages/3000ad, a kép csak illusztráció)

További cikkek a témában:

Mesterséges szigeteken álló, önfenntartó várost terveztek Malajzia partjaihoz A tengerbe épülő BiodiverCity a fenntarthatóságra és az emberközpontúságra helyezi a hangsúlyt, a látványtervek alapján pedig nagyjából úgy néz ki, mint egy földi paradicsom.
Sanghaj lett az év okosvárosa a Smart City Live 2020 rendezvényen Kína komoly tapasztalattal rendelkezik a technológiai innováció élmezőnyében, és úgy tűnik, hogy az eddigi trend továbbra is folytatódik az IoT által támogatott intelligens városok diadalmenetével. Most éppen Sanghaj tört az élre.
Nagy lépést tett a megvalósulás felé az Elon Musk által megálmodott Hyperloop A Virgin Hyperloop emberekkel tesztelte a légritkított csőben közlekedő kabint, ami sokak szerint új forradalmat hozhat a közlekedésben.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Geomérnökség a köbön: 2026-tól átlakíthatják a Csendes-óceánt, hogy sokkal több légköri CO2-t nyeljen el
Geomérnökség a köbön: 2026-tól átlakíthatják a Csendes-óceánt, hogy sokkal több légköri CO2-t nyeljen el
Az óceáni vastrágyázás kísérlet 2026-ban indulna, és akár 10 ezer négyzetkilométert is érintene az óceánon. A módszer viszont elég ellentmondásos.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.