Mikor kaphatunk végre megfázás elleni oltást?
2021 / 01 / 11 / Bobák Zsófia
Mikor kaphatunk végre megfázás elleni oltást?
Egy olyan világban élni, ahol a hideg idő nem jelent egyet a megbetegedéssel, orrfújással, fájó torokkal, a kutatók szerint nem lehetetlen elképzelés. Az influenza minden szerotípusa ellen ható oltás több helyen már a klinikai tesztek fázisában tart, és bár az egyszerű nátha elleni vakcina kifejlesztése sokkal trükkösebbnek ígérkezik, de a kutatások mégsem álltak le az ötvenes évek óta, sőt, egyre nagyobb figyelmet kapnak.

Az egyszerű nátha, vagy megfázás úgy tűnhet, az életünk hétköznapi, elidegeníthetetlen, öröktől való és örökre velünk maradó része, mely menetrendszerűen érkezik minden egyes őszi-téli szezonban, és amelyre az egészségügyi ipar millió féle tüneti kezelést kínál, de megszüntetni a betegséget nem képes.

Ez nem csak azért van így, mert a nátha különösen trükkös betegség, hanem mert a kutatólaboroknak nehéz megfelelő finanszírozást találni a vizsgálataikhoz egy olyan megbetegedés ellenszerének kifejlesztésére, mely általában különösebb probléma nélkül elmúlik magától egy hét alatt.

Azonban a megfázás két esetben mégis sokkal többet jelenthet egyszerű kényelmetlenségnél: az asztmás gyerekek és a tüdőgyulladásos, esetleg krónikus obstruktív tüdőbetegséggel élő idősek esetében sokkal súlyosabb is lehet.

Noha a nátha a felső légutakat támadja és ezen a területen okoz gyulladást, a tüdőproblémák miatt alsó légúti fertőzés is lehet belőle, ez pedig a gyerekeknél életen át tartó hegeket okoz a tüdőben és hozzájárulhat a tartós asztmához. De ha csak a náthával járó kiesett munkaórákat és aszpirinra költött forintjainkat nézzük, az is elég ok lenne rá, hogy végleg meg akarjunk szabadulni ettől az emberiséget kísértő nyűgtől. A nátha azonban bonyolult jelenség. Már a neve is (megfázás) megtévesztő: mivel vírusok okozzák, nem az alacsony hőmérséklet, ezért a hideghez mindössze annyi köze van, hogy télen több időt töltünk zárt terekben egymás közelében, valamint gyengébb az immunrendszerünk, mint nyáron, így a vírus vidáman vándorolhat gazdatestről gazdatestre.

Az, hogy a fertőzés alapvetően az együtt töltött idő hosszától (is) függ az ötvenes évektől kezdve vált laboratóriumi tesztekkel is bizonyított ténnyé.

Az Egyesült Királyságban 1946-ban hozták létre a Common Cold Unitot (Nátha Egység) egy katonai kórház helyén Salisbury közelében, itt kezdtek el először alapos vizsgálatokat végezni a megfázást okozó mikroszkópikus részecskékkel és ezek megállításának módozataival kapcsolatosan. Az önkénteseket, akikből a CCU 1989-es bezárásáig tízezer is összegyűlt, amolyan kellemes időtöltést ígérő reklámszövegekkel toborozták, mint például: "Tíz nap őszi és téli szünet ingyen: lehet, hogy nem nyeri meg a Nobel díjat, de segíthet megtalálni a nátha ellenszerét." A jelentkezőket, több más vizsgálat mellett, vakteszteken fertőzték meg, vagyis sem az orvosok, sem a betegek nem tudták, hogy ki kapott vírust és ki placebót, ez csak később, az izolációban eltöltött napok után derült ki.
Egy másik kísérletben az egyik orvos, James Lovelock egy speciális szerkezettel fluoreszcens festéket csöpögtető eszközt helyezett egy személyzeti tag orrába, majd leültette a többi laboratóriumi dolgozóval pókert játszani. Miután lekapcsolták a lámpákat, a fluoreszkáló folyadékot mindenki kezén és lapjain megtalálták, ezzel is bizonyítva, hogy cseppfertőzéssel terjedő vírusok milyen könnyen továbbadhatóak.

Kicsivel később, egy másik helyszínen, a Wisconsini Egyetem Orvosi Iskolájában szintén a transzmisszió módjait vették górcső alá, méghozzá elég egyedi módokon. Egy kísérletben öt fertőzöttet kilenc egészséges emberrel két órára összezártak egy szűkös szobában, ahol pókert játszottak és hangosan beszéltek. Ez alatt az idő alatt egy fertőzés sem történt. A második kísérletben két-két donor és egészséges alany élt ugyanabban a lakószobában harminchat órán át, a tizenegy párból csak egynek sikerült átadnia a vírust. A harmadik teszten tizenhárom vírushordozó csókolózott egy percen át nem-vírushordozókkal, ebben az esetben is egy fertőzés történt. A kísérlet így némileg ellentétes eredményt hozott a CCU tapasztalataival összehasonlítva, de rávilágított, hogy a vírus átadása alapvetően a kontaktus időtartamától függ.

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek vizsgálatai rendkívül ígéretesen indultak, de reményvesztetten zárultak. A nátha eliminálása kifogott az embereken.

Az korábban is köztudott volt, hogy léteznek különféle vírustörzsek, melyek bonyolítják a vakcinák kifejlesztését, a polio elleni oltás például három szerotípus ellen hat, a szezonális influenzaoltás általában négy ellen, a tüdőgyulladás elleni oltás pedig 23 bakteriális törzs komponenseit tartalmazza. A nátha esetében viszont egyedülálló módon minden kutatással töltött évben újabb és újabb betegséget kiváltó vírusfajtát fedezték fel, mígnem a számuk már elérte a több százat is. Hét víruscsalád váltja ki a náthát (jelenleg ennyiről tudunk): a rhinovírus, a koronavírus, az influenza és parainfluenza vírus, az adenovírus, a respiratórikus szinciciális vírus és a metapneumovírus. Az esetek többségében, vagy legalább felében a rhinovírus a bűnös, így a vakcinafejlesztések elsősorban erre koncentrálnak, de a rhinovírusnak rengeteg, nagyjából 160 szerotípusa, vagyis egymástól részben eltérő formája létezik.

Ez a tény némileg elkedvetlenítően hat a kutatókra, és az őket finanszírozó intézményekre is, de vannak, akik még nem adták fel a harcot. Eleve nagy sikernek lehet elkönyvelni a náthát vizsgáló tesztek során tett megfigyeléseket, melyet más területen is alkalmazhatnak a tudósok: a koronavírus koronáját például June Almeida láthatta a történelemben először 1966-ban, miközben a Common Cold Unit által küldött mintákat elemezte az elektronmikroszkópján.

A rhinovírust 1953-ban fedezte fel Winston Price, aki eleinte JH, azaz John Hopkins vírusnak nevezte, mivel akkoriban a John Hopkins Egyetemen dolgozott. Az általa halott rhinovírusokból előállított vakcina igazán biztatóan szerepelt az első néhány száz beoltott páciensnél: nyolcadára esett vissza köztük a fertőzések száma. Azonban hamarosan kiderült, hogy az oltás rövid ideig hat, vagyis több olyan szerotípus létezik, mely még mindig képes megbetegíteni az embereket. A megoldás három módszerben rejlik:

  • az egyik old-schoolabb: minél több szerotípust belegyömöszölni egy vakcinába
  • a második az univerzális influenza oltáshoz hasonlóan a rhinovírusok változatlan, minden altípusban egyforma részének megtalálására és célzására koncentrál
  • a harmadik a gazdatest vírust továbbító fehérjéinek blokkolására épít.

Martin Moore, az Emory Egyetem kutatója az első megoldást választotta, 2016-ban adta közre kutatási eredményeit a Nature Communications szaklapban. Mivel 160 szerotípus túl soknak tűnt, 50 típussal dolgozott, az oltás pedig az egerekkel és rézuszmajmokkal elvégzett kísérletekben tökéletesen szerepelt.

Mivel a majmok nem tudják elkapni a náthát, a vérüket petricsészékben keverték össze a rhinovírusokkal és ötvenből negyvenkilenc esetben erős antitest választ figyeltek meg.

Moore ezután megalapította a saját cégét, a Meissa Vaccines-t, hogy elkezdhesse az embereken végzett teszteket és fejlessze az oltást, a végső cél, hogy legalább nyolcvan szerotípus ellen nyújtson védelmet a vakcina. A fejlesztések azonban lassan haladnak, hiszen minden egyes szerotípus hozzáadása rengeteg pénzbe kerül és tovább komplikálja a formulát - nyilatkozta Moore 2018-ban a Scientific Americannek. Azóta a Meissa honlapján főként az RSV-vel és a COVID-19-cel kapcsolatos vakcinákról szólnak a hírek, talán ha lecseng a mostani járvány, újra fókuszba kerülhetnek a kevésbé sürgős munkák is.

A második megoldási kísérlet, vagyis a közös nevező identifikálása a különféle szerotípusoknál, szintén már a tesztelés fázisában tart, méghozzá az egerek esetében sikerrel. Erre a módszerre építenek az Imperial College London tudományegyetem kutatásai, melyeket többek között Sebastian Johnston és Gary McLean vezet. Miután elvégezték a genetikai szekvenálást többféle altípusban, Johnston és kollégái arra jutottak, van egy apró rész a vírus külső burkán, mely minden esetben változatlan szerkezetű. A rhinovírus alapvetően nem bonyolítja túl a megjelenését: a nagyon kicsi, harminc nanométer átmérőjű vírus mindössze egy külső membránból és az abban feltekeredett RNS szálakból áll.

A burkon lévő, minden típusnál eltérő fehérjék miatt nem ismeri fel az immunrendszerünk a szerotípusokat, ezért annyira fertőzőképes ez a mikroorganizmus.

Amikor azonban a kutatók a változatlan burokrészt használták fel az oltásban, az egerek immunrendszere máshogy reagált. A 16-os rhinovírussal beoltott egerek vérét petricsészében hozzáadták az egyes, tizennégyes és huszonkilences szerotípushoz, az immunreakció pedig mind a három törzs ellen kialakult. A siker ellenére a kísérletek nem folytatódhattak, méghozzá pénzügyi okokból, a munkát finanszírozó Sanofi ugyanis kiszállt a projektből, és új szponzor után kellett nézni. Az Apollo Therapeutics 2017-ben csatlakozott Johnstonékhoz, azonban arról, hogy végre meglenne az univerzális nátha oltás, azóta sem kaptunk hírt, a kísérletek valószínűsíthetően azóta is folytatódnak.
A Gary McLean vezette vizsgálatok némileg eltérően zajlottak: ők a vírus belső proteinjeire fókuszáltak, nem a burokra. Mint kiderült, ha feltörik a szerkezetet, egybemixelnek több belső fehérjét, majd ezzel oltják be az egereket, a szervezetük megtanulja felismerni ezeket a proteineket és megindítja ellenük a támadást. A módszer, úgy, mint a membránra épülő technika esetében, szintén több szerotípus együttes eliminálását teszi lehetővé. A harmadik megoldást, a gazdaszervezet megváltoztatásának lehetőséget vették górcső alá a Stanford tudósai, eredményeiket 2019 szeptemberében tették közzé a Nature Microbiology-ban.

A rhinovírus az enterovírusok családjába tartozik, akárcsak a polio, ezek mindegyike kemény külső membránból és belső fehérjékből tevődik össze. Miután a vírus bejutott a szervezetbe, hozzákapcsolódik a gazdatest sejtjeihez és kibomlik a belső RNS szerkezete. A replikációhoz egy speciális fehérjére van szüksége, vagyis a saját testünk segít a vírusnak a szaporodásban.

A kutatók úgy találták, ez a fehérje az embereknél nem játszik semmilyen létfontosságú szerepet, így, ha kiiktatják egy hétre, nem tesznek kárt a szervezetben.

Ennyi idő pedig elég ahhoz, hogy a vírus megsemmisüljön. Hasonló technikával korábban már sikerült megállítani más betegségeket is, így a kutatás vezetője, Jan Carette bizakodó a módszer jövőjével kapcsolatban. "Ez reményt ad nekünk, hogy ki tudunk fejleszteni egy széleskörű antivirális hatású gyógyszert, mely nem csak a náthát gyógyítja, hanem minden enterovírus ellen hat."

A skóciai Edinburgh Napier Egyetemen dolgozó Peter Barlow immunológus szintén gyógyszert, nem oltást fejleszt, az ő vizsgálatai a gazdatest azon molekuláira koncentrálnak, melyek a szervezetet védik a vírus szaporodása ellen. Ezek a peptidek nagyon rövid életűek, de az immunológus szerint, amennyiben sikerülne őket stabilizálni, és élettartamukat meghosszabbítani, akár gyógyszer formájában is lehetne alkalmazni fertőzés esetén.

Nemrégiben pedig felröppent a hír, hogy a színfalak mögött még az Amazon is a nátha ellenszerének titkos receptjét keresi.

A CNBC márciusban számolt be róla, három, titoktartási kötelezettsége miatt nevét nem vállaló forrásra hivatkozva, hogy a cég Grand Challenge nevű, az emberiséget széleskörűen érintő nagy kihívásokra választ kereső kutatócsoportja többek között a megfázás elleni harcot is napirendjére vette. Mivel a munkáról ennél többet nem árultak el, így nem tudni, melyik metódust választották a kísérletekhez, esetleg egy teljesen új megközelítésen dolgoznak e, de, amennyiben igaz a hír, ez is arra utal, hogy a nátha elleni vakcina létrehozása újra érdekli a kutatókat és már a vállalatok is hajlandóak pénzt áldozni rá. Jelenleg ugyan a covid oltás mielőbbi fejlesztése minden más erőfeszítést a háttérbe szorított, de az elkövetkező években számíthatunk rá, hogy újraindulnak a kísérletek és a szabadon kószáló rhinovírusok körül talán végre tényleg szorulni fog a hurok.

(Fotó: Pixabay, Wikimedia Commons, Gettyimages/Nes)

További cikkek a témában:

Olcsó, könnyen tárolható és belélegezhető lesz a jövő oltása A bakteriofág egy speciális, baktériumokat támadó vírus. Ennek segítségével forradalmasítani lehet az oltásokat: nem csak könnyebben és gyorsabban lehet őket előállítani, de szúrni sem kell, elég lesz belélegezni a hatóanyagot.
Bőr alá ültethető oltási könyvet fejlesztettek ki az MIT kutatói Okostelefonnal leolvasható kvantumpontok tárolják a betegadatokat, közvetlenül a bőr alatt, így nem kell többet az elveszett oltási könyvek miatt aggódni. A találmány különösen a fejlődő országokban segítheti a páciensek nyomonkövetését.
Az oltásokkal kapcsolatos félretájékoztatás ára Egy dán példán látni, hogy álhírekkel sokba kerülő, nehezen helyrehozható károkat lehet okozni egy társadalomban.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.