Mestereséges intelligencia emel vádat a gyanúsítottak ellen Kínában

2021 / 12 / 28 / Bobák Áron
Mestereséges intelligencia emel vádat a gyanúsítottak ellen Kínában
A fejlesztői szerint az új technológia tehermentesítheti az ügyészséget azzal, hogy az egyszerűbb eseteket átveszi, de vannak, akik szerint nem jó ötlet az MI kezébe adni a döntést.

Ahogy arról a South China Morning Post beszámolt, a Kínai Tudományos Akadémia big data és tudásmenedzsment kutatóközpontjában kifejlesztett gépi ügyész jelenleg a leggyakoribb nyolc bűncselekményt tudja kategorizálni, és ezekben az esetekben vádat emelni. A hitelkártyacsalás, szerencsejáték szervezése, szándékos testi sértés, hivatalos személy akadályozása, lopás és csalás mellett az MI a "veszekedés és bajkeverést" is tudja értelmezni, amiről a lap megjegyzi, hogy egy olyan gyűjtőfogalom, amit az országban gyakran használnak az ellenvélemények elfojtására. A fejlesztői szerint az MI a jövőben a kevésbé gyakori bűncselekményekkel is boldogulni fog, és arra is képes lesz, hogy egy gyanúsítottal szemben több eljárást kezdeményezzen.

A Jung Si professzor vezetésével kifejlesztett mesterséges intelligencia pusztán az ügy szóbeli ismertetése alapján képes meghozni a döntést a vádemelésről, és az eddigi tesztek alapján 97 százalékos pontossággal működik. Miközben a tervezői szerint ezzel hatékony eszköz lehet arra, hogy tehermentesítse az ügyészeket, akik a bonyolultabb ügyekre tudnak koncentrálni, a SCMP beszélt olyan kantoni ügyésszel, aki nem igazán volt elragadtatva a technológiától: a jogász többek között szóvá tette, hogy a 97 százalékos pontosság magában hordozza a tévedés lehetőségét, és azt is felvetette, hogy a mesterséges intelligencia használata alááshatja az ügyészi autonómiát, hiszen így a számítógépes szakemberek aktívan beavatkoznak a bírósági eljárásokba.

Egy évet ült ártatlanul egy amerikai nagypapa, mert az ügyészség egy megbízhatatlan algoritmusra támaszkodott A Shotspottert széles körben használják az USA-ban a lövések hangjának beazonosítására, de a rendszer közel sem annyira megbízható, ahogyan a rendőrség vagy maga a vállalat állítja.

A jelenleg az ország legnagyobb forgalmú ügyészségén, a Shanghai Pudong Népi Ügyészségen tesztelt mesterséges intelligencia technológiai szempontból igazi bravúrnak tekinthető, hiszen egy egyszerű asztali számítógépen is lehet futtatni, ami nagyban segítheti a szélesebb körű elterjedését. Az MI kifejlesztéséhez számtalan akadályt kellett megoldani, hiszen a gépnek képesnek kell lennie arra, hogy az elmondott szavak alapján elkülönítse az ügy szempontjából lényeges és lényegtelen információkat, majd ezt lefordítsa egy olyan standardizált matematikai nyelvre, ami értelmezhető a számítógépek számára.

A 17 ezer eset betáplálásával tanított rendszer összesen ezer attribútum alapján dönt róla, hogy kell-e, és ha igen, milyen kategóriában vádat emelni a gyanúsítottal szemben, a bizonyítékokat pedig ezután az úgynevezett "206-os rendszer" értékeli ki, amit a kínai ügyészségeken már 2016 óta használnak. Az SMCP leírása szerint a szintén mesterséges intelligenciával működő rendszer képes értékelni a bizonyítékok erősségét, a letartóztatás feltételeit és azt is, hogy a gyanúsított mennyire közveszélyes, ezzel segítve az ügyészi munkát.

Előbb kritizált, majd kirúgott százötven embert egy algoritmus Az eset az orosz Xsolla, ötszáz főt foglalkoztató cégnél történt, ahol mesterséges intelligencia monitorozza a dolgozók teljesítményét, és ez alapján dönt a maradásukról, vagy ez esetben az elbocsájtásukról.  

Kínában a mesterséges intelligencia használata a bíróságokon kívül is rendkívül elterjedt, nem kis részben a 2017-ben elindított "Újgenerációs Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Tervnek" köszönhetően, ami példátlan hatékonysággal fogja össze a terület különböző szereplőit. Ahogy az SMCP rámutat, az országban már a börtönökben is használják a mesterséges intelligenciát az erőszakos esetek számának csökkentésére, emellett néhány városban az állami alkalmazottak tevékenységét és szociális életét is nyomon követik, hogy gátat szabjanak a korrupciónak.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, az országban az elmúlt években egyre inkább kiépült az a társadalmi kreditrendszer is, ami számos más megoldás mellett mesterséges intelligenciával működő arcfelismerő kamerákkal is monitorozza a lakosság tevékenységét, akik pontokat kapnak azért, ha betartják az előírásokat. Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy a hagyományosan kaotikus és sokszor szabálytalanul vezetett kereskedelmi élet átláthatóvá váljon, az emberek több információhoz jussanak, a cégeknek pedig kevesebb lehetősége nyíljon a törvénytelenségekre, például az adócsalásra, ám a rendszer idővel jócskán túlnőtt ezen a koncepción, és a hétköznapi emberek életébe is elkezdett beszivárogni: 2019 júniusi statisztikák szerint országszerte 27 millió ember került fel a bíróságok tiltólistáira, tőlük a repülővel való utazáshoz való jogot vonták meg, 6 millió személy pedig nem utazhatott gyorsvasúttal. Az alacsony pontok miatti büntetések általában ilyen, nem életbevágóan fontos, de a hétköznapokat kényelmesebbé tévő szolgáltatások megvonásával járnak, de a feketelistára kerülés következménye lehet az is, hogy az illető gyerekei nem iratkozhatnak be jobb iskolákba.

Hszincsiang tartományban az államhatalom elsősorban az ujgur kisebbség megfigyelésére használja a modern technológiát, akiket többek között a Skynet nevű, mesterséges intelligenciát használó arcfelismerő kamerarendszer segítségével tartanak teljes kontroll alatt. Emlékezetes, hogy szeptemberben az amerikai Védelmi Minisztérium szoftverfejlesztésért felelős vezetője, Nicholas Chaillan azzal az indokkal mondott le posztjáról, hogy az USA a szervezetlensége miatt behozhatatlan lépéshátrányba került Kínával szemben a mesterséges intelligencia fejlesztésében folytatott versenyben, a Financial Timesnak pedig később úgy nyilatkozott, hogy 15-20 éven belül esélyük sem lesz felvenni a harcot Kínával.

Nem Kína egyébként az egyetlen ország, ami a mesterséges intelligenciát már ma is aktívan használja az igazságszolgáltatásban. Észtországban 2019-ben indították el azt a kísérleti projektet, amelynek keretében a kis értékű, 7000 eurót nem meghaladó vitás ügyekben a mesterséges intelligenciára bízzák a döntést, vagyis az eljárás emberi bíró bevonása nélkül zajlik. Az észt döntéshozók nagyjából ugyanazt várják a rendszertől, amire Kínában is hivatkoznak, vagyis hogy az MI képes lesz hatékonyan kezelni a jelentéktelenebb ügyeket, ezzel tehermentesítve az igazságszolgáltatást.

(Borítókép: Getty Images)

Megúszhatja a pert egy gyilkos, mert az ügyészek levelezőprogramja betömörített egy videót A két embert megölő Kyle Rittenhouse ügyében a bíró korábban azt az érvet is elfogadta, hogy a zoomolás megváltoztatja egy videó tartalmát.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.