Az ősz mobilos trendje: a megfizethető csúcskategóriás telefonok

2020 / 11 / 02 / Bobák Áron
Az ősz mobilos trendje: a megfizethető csúcskategóriás telefonok
A járvány miatt megváltozott gazdasági helyzetre ősszel a nagy mobilgyártók is reagáltak, a Samsung, az Apple és a Huawei is bemutatott olyan csúcskategóriás telefont, ami a megszokottnál kevésbé fogja megterhelni a pénztárcánkat. A három gyártó három teljesen különböző megközelítéssel futott neki a feladatnak, így érdemesnek láttuk végigvenni, hogy kitől mit kapunk a pénzünkért.

Az augusztusban bemutatott Samsung Galaxy Note-sorozat kapcsán már elmondtuk, hogy bár maga a széria hozza a koreai gyártótól elvárható, kiváló minőséget, a telefonok árazása könnyen az új készülékek Achilles-sarkává válhat. Bár a koronavírus-járvány hosszútávú gazdasági hatásairól még mindig csak homályos elképzeléseink lehetnek, az adatokból az már ma is világosan kitűnik, hogy az embereknek idén kevesebb pénzük lesz (avagy kevesebb embernek lesz pénze) drága telefonokat vásárolni. Magyarországon júliusban például 80 ezerrel volt több munkanélküli, mint egy évvel korábban, miközben a regisztrált álláskeresők száma is meredeken emelkedett. Ezzel együtt jó néhányan kényszerültek rá, hogy a megtakarításaikhoz nyúljanak, ezek a trendek pedig nem csak itthon, de nagyjából minden országban megfigyelhetők.

Az okostelefonok árai ezzel szemben az élmúlt években soha nem látott magasságokba szöktek. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy újonnan bemutatott telefon ára a félmillió forintot közelíti, és habár a gyártók általában kettő vagy akár három csúcskategóriás telefont is bemutatnak egyszerre, márkás készülékhez jellemzően csak jócskán háromszázezer forint felett juthatunk hozzá.

Mint azóta kiderült, a gazdasági realitást a nagy gyártók sem hagyták figyelmen kívül, hiszen szeptemberben a Samsung lényegében a semmiből rántott elő egy vadiúj csúcskategóriás telefont Galaxy S20 FE (Fan Edition) néven, és októberben ugyanígy tett az Apple valamint a Huawei is, akik az iPhone 12 minivel és a Mate 30E Pro 5G-vel célozták meg a háromszázezer forint alatti kategóriát. Bár a három készülékből csak az S20 FE járt nálunk, ám mivel az iPhone 12 mini technikailag megegyezik az iPhone 12-vel, a Mate 30E pedig a tavalyi Mate 30-cal, így a három telefon képességeiről a saját tapasztalataink alapján is be tudunk számolni.

Huawei Mate 30E Pro 5G

Pro:

  • Jó kamera
  • 40 wattos gyorstöltés
  • 3D-s arcazonosítás

Kontra:

  • Gyenge processzor
  • Google-szolgáltatások hiánya

Ár:

  • kb. 250 ezer forint

A három gyártó közül a Huawei választotta a legegyszerűbb megoldást, ők ugyanis egyszerűen kicserélték a tavalyi csúcskategóriás telefonjuk processzorát egy újabbra. Bár a Kirin 990E semmivel sem lett erősebb, mint a tavalyi csúcsmodellben található Kirin 990 5G, sőt, a grafikus teljesítményben még kicsit el is marad tőle, ám több 5G-s frekvenciasávot támogat és már az új, Da Vinci architektúrájú NPU (Neural Processing Unit) dolgozik benne. A Mate 30E-nek tehát egyértelműen a teljesítmény a gyenge pontja, hiszen a lényegében tavalyi processzorral nem csak a közvetlen riválisoktól, vagyis a Galaxy S20 FE-től és az iPhone 12 minitől marad el, de az olyan - szintén csúcskategóriás - telefonoktól is, mint mondjuk a Xiaomi Mi 10T vagy a OnePlus 8T.

A Mate 30E minden más szempontból hajszálpontosan megegyezik a tavalyi csúcsmodellel, ami még ma is egy teljesen vállalható készüléknek számít. A Mate 30 Pro 40+40+8 megapixeles, 3x-os optikai zoommal és ToF 3D mélységérzékelő szenzorral ellátott hátlapi kamerarendszere a DxOMark értékelése szerint még ma is a legjobbak közé tartozik, a 40 wattos gyorstöltés és 27 wattos vezeték nélküli töltés pedig szintén inkább felfelé lóg ki a mai mezőnyből. Emellett a telefonban megtalálható minden olyan funkció, amit egy mai csúcskategóriás telefontól elvárhatunk, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasótól kezdve az IP68-as vízállóságon keresztül a 3D-s arcazonosításig. A 2400x1176 pixeles felbontású, 6,53 colos AMOLED kijelző ugyan csak 60Hz-es képfrissítésre képes, ami ma már elég kevésnek számít, de a processzor teljesítményén kívül nagyjából ez minden, ami a Mate 30E-vel szemben felhozható - legalábbis a hardver szintjén.

A Mate 30E Pro 5G legnagyobb hiányossága nem az olcsóságából fakad, hiszen ahogy az elmúlt évben egyik Huawei-telefonon, úgy ezen sem érhetők el a Google szolgáltatásai, például a Google Play, a Maps, vagy a Youtube - ezeket csak a szokottnál körülményesebben (vagy bizonyos esetekben sehogy sem) bírhatjuk működésre, így aki ilyen telefont vásárolna, előtte érdemes feltennie magának a kérdést, hogy meglesz-e a Google alkalmazásai és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások nélkül.

Bár a Huawei a telefon hivatalos magyarországi árát még nem közölte, azt már lehet tudni, hogy a Mate 30E Pro 5G Kínában 5300 jüanért kerül forgalomba, ami 250 ezer forintnak felel meg.

iPhone 12 mini

Pro:

  • Erős processzor
  • Kompakt méret

Kontra:

  • Fapados kamera
  • Kicsi akkumulátor

Ár:

  • 300 ezer forint

Bár hivatalosan csak november 13-tól lesz elérhető, azt már most is pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk az iPhone 12 minitől, hiszen az új iPhone-sorozat legkisebb tagja a méretén kívül minden másban megegyezik a már általunk is tesztelt sima iPhone 12-vel. Ez azt jelenti, hogy a miniben is a legújabb, szupergyors A14 Bionic chipet találjuk, ami jelenleg a legerősebb mobilos processzor a piacon, a saját tapasztalataink szerint pedig ez még úgy is komoly fegyvertény, hogy a sima iPhone 12-be (és a minibe is) csak 4 GB RAM-ot pakolt az Apple. Ahogy elvárható, az új chip már integrálva tartalmazza az 5G-s modemet is, habár ennek Magyarországon még csak korlátozottan vehetjük hasznát. A telefon két 12 megapixeles hátlapi kamerája ugyan ma már nem számít kiemelkedően jónak, de így is teljesen vállalható fotókat lehet vele készíteni, azonban hiányzik belőle minden olyasmi, ami a mai csúcskategóriás telefonoknál már alapvetőnek számít: se optikai zoomot, se makró lencsét nem találunk a kamerában, és a tesztfotók alapján igazából nem mernénk határozottan kijelenteni, hogy jobb fotókat csinál, mint a tavalyi iPhone 11. Ahogy az idei iPhone-sorozat többi tagja, ez a készülék is OLED kijelzővel érkezik, aminek a pixelsűrűsége még valamivel nagyobb is, mint a sima iPhone 12-é.

A mini igazi ereje a méretében van, hiszen bár egy egészen tisztességes méretű, 5,4 colos átmérőjű kijelzőt találunk benne, a 131.5 x 64.2 x 7.4 mm-es méretével semmivel sem nagyobb, mint az iPhone SE, és jóval kisebb, mint bármelyik ma kapható, csúcskategóriás telefon. A telefon további erősségei között említhetjük az IP68-as vízállóságot és a kerámia üveget, a gyengeségei között pedig az ujjlenyomat-olvasó hiányát, a mindössze 20 wattos gyorstöltést és a 2227 milliamperórás akkumulátort.

Sasmung Galaxy S20FE

Pro:

  • 120Hz-es képfrissítésű kijelző
  • Jól eltalált funkciók

Kontra:

  • Viszonylag gyenge üzemidő (120Hz-es képfrissítési módban)
  • Átlagos kamera

Ár:

  • 250 ezer forint

A három gyártó közül egyértelműen a Samsung tette bele a legtöbb energiát egy olcsóbb csúcskategóriás telefon megalkotásába. A koreai gyártó nem az S20-at vagy a Note-ot dolgozta át, hanem az alapjaitól egy teljesen új telefont alkottak meg, ami már az FE dizájnján is meglátszik. Az S20-nál kicsit szögletesebb, a Note-nál pedig kicsit kerekebb telefon a piros színben kifejezetten üdítő hatást kelt, igaz, ahogy a sima Note 20-nál, a hátlap itt is műanyagból készült üveg helyett. Tegyük hozzá, hogy a Samsung az FE-n az S20-széria márciusi polcokra kerülése után kezdett el dolgozni, vagyis mobilpiaci léptékkel mérve hihetetlenül gyorsan készültek el vele, ez viszont a végeredményen nem látszik meg.

Az S20FE-ben egy Exynos 990 processzort és 6 GB RAM-ot találunk, ami azt jelenti, hogy a Mate 30E-nél gyorsabb, az iPhone 12 mininél pedig lassabb készüléket kapunk, aminek a teljesítménye nagyjából megegyezik a sima S20-éval. Ahogy a másik két modell, ez is 5G-s chippel érkezik, A másik két telefontól eltérően ennek az alapváltozata 5G-s chip nélkül érkezik, az csupán a valamivel drágább és Magyarországon kevés helyen beszerezhető, Snapdragon processzorral érkező FE-ben van. Mindkét változatban megtalálhatjuk viszont a Samsung legfrissebb újításait, például az átdolgozott DEX-et, amivel a számítógépre kötve úgy kezelhetjük a telefonunkat, mintha egy PC-n dolgoznánk.

Néhány helyen azért tetten érhető, hogy a Samsungnak valahol spórolnia is kellett, a telefon érintés-visszajelzése például eléggé semmilyen az S20-hoz és a Note 20-hoz képest, de a funkciók nagy részében az FE hajszálpontosan hozza a drágább telefonok repertoárját: 120Hz-es kijelző, IP68-as vízállóság, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó és Dolby Atmos hangzású sztereó hangszóró is van a telefonban, amit a 25 wattos gyorstöltővel és a 20 wattos vezeték nélküli töltővel pontosan ugyanolyan gyorsan tölthetünk, mint a többi idei csúcskategóriás Samsung mobilt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az FE-t egy óra alatt nagyjából 70%-ra tölthetjük fel, ami legfeljebb átlagosnak számít. Bár a telefonban egy meglehetősen nagy, 4500 mAh-os akksi van, a 120Hz-es kijelző miatt eléggé gyorsan merül, így aktívabb használat mellett estére garantáltan a töltőn fog kikötni.

A spórolás leginkább a telefon kameráján érhető tetten, amibe ugyan egy kifejezetten jó szenzor került, ám ez önmagában ma már édeskevés egy jó kamerához. A 12 megapixeles főkamera, 12 megapixeles telefotó lencse és 8 megapixeles nagy látószögű kamera ideális fényviszonyok mellett felveszi a versenyt a drágább telefonokkal, de minden másban elmarad azoktól. A fotók árnyékosabb részein tapasztalható zajosság arról tanúskodik, hogy az objektív fényereje nem az igazi, aminek folyományaként az FE éjszakai fotókban sem igazán vitézkedik, a makró és zoom képességei pedig jócskán elmaradnak az élmezőnytől - bár a 3x-os optikai és 30x-os digitális zoom papíron egészen vállalható, de a Huawei Mate 40 Pro mellé rakva azért eléggé szembetűnő a különbség.

Ahogy azt a Samsungoktól megszokhattuk, az FE is hajlamos túlszaturálni a fotóinkat, ami jól jön, ha például őszi faleveleket fényképezünk, néha viszont eléggé valószerűtlenné teszi a képeket. Összességében nem voltunk elégedetlenek az FE által készített fotókkal, de tény, hogy ennél ma már léteznek sokkal jobb mobilos kamerák is. Pozitívumként két dolgot tudnánk kiemelni, a kamera optikai képstabilizátorát, ami maximális zoomnál is szinte úgy stabilizálja a képet, mintha statívot használnánk, valamint magát a kameraalkalmazást, ami nagyon logikusan lett megalkotva, így pedig kifejezetten könnyen kezelhető.

Samsung Galaxy Note 20 vs Note 20 Ultra - Melyiket válasszam? A Samsung legújabb csúcstelefonjának legolcsóbb és legdrágább változata között 130 ezer forint a különbség, ezért adja magát a kérdés, hogy megéri-e mélyebben a zsebünkbe nyúlni a vásárláskor. Tételes összehasonlító elemzésünk végén erre a kérdésre is választ adunk.

Az FE drágábbik változata leginkább azoknak éri meg, akiknek fontos, hogy a telefonjukban legyen 5G, máskülönben kicsit több pénzért már kaphatunk egy Galaxy S20-at, amiben valamivel jobb kamerát, nagyobb felbontású kijelzőt és üveg hátlapot találunk. Ha a nagy gyártók ajánlatain túl is szétnézünk, a választás még nehezebb, hiszen a OnePlus nemrég dobta piacra a 8T-t, ami a Snapdragon 865 procijával, 65 wattos gyorstöltéssel, 120Hz-es kijelzőjével és négylencsés kamerarendszerével szintén elég jó vételnek tűnik ebben a kategóriában, a Xiaomi Mi 10T-vel pedig még a fenti telefonoknál is sokkal olcsóbban, akár 165 ezer forintért juthatunk hozzá olyan csúcskategóriás telefonhoz, amiben már van 5G-s adatkapcsolat és 144Hz-es kijelző.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez az öt probléma az iPhone-okkal az amerikai igazságügy szerint
Ez az öt probléma az iPhone-okkal az amerikai igazságügy szerint
Pert indítottak az Apple ellen, mert szerintük az óriásvállalat illegális monopóliumot üzemeltet az okostelefonok piacán
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.