A tó egyáltalán nem mély, mindössze két méteres, és amikor minden évben havi egyszer felolvad, a titkára is fény derül: sok száz emberi csontot lehet látni benne ilyenkor, mint egy, a Gyűrűk Urát idéző, lápi tömegsírban. A csontokat először 1942-ben egy brit erdőőr fedezte fel. A britek először megijedtek, mert az hitték, hogy a csontok azoknak a japán katonáknak a maradványai, akik erre próbáltak átkelni, tehát a környéken egy inváziós sereg rejtőzhet. Ám hamarosan kiderült, hogy a csontok nagyon régiek, körülbelül Kr.u. 800-ból származnak. Ezután egyik teória látott napvilágot a másik után a tóban található 300-800 környékére saccolt ember után maradt csontdarabokkal kapcsolatban: a skála a járványtól egészen a rituális, tömeges öngyilkosságig terjedt. 2019-ben aztán elvégeztek a csontokon egy genetikai analízist, amely nem csak nem tett pontot az ügy végére, de még mélyítette is a rejtélyt. A Nature Communications-ban közölt tanulmányban ugyanis arra jutottak a kutatók, hogy az ősi csontok mellett találtak olyan maradványokat is, amelyek sem korukban, sem genetikájukban nem köthetőek az eddigi leletekhez. Az ilyen maradványok pedig egész sok, legalább 14 ember után maradtak. Ezek az emberek pedig a DNS-ük alapján nem dél-ázsiai származásúak voltak, hanem az örökítőanyaguk kelet-mediterrán származásról tanúskodik. Ráadásul ez a 14 ember, akiknek maradványát a tó őrzi, nem is az említett IX. század elején éltek, hanem az 1800-as években. A kérdés tehát, hogy ez a csapat miként keveredett ide, a Himalája egyik legfélreesőbb zugába, és a testük miként kerül ebbe vizes tömegsírba, ezer évvel korábbi csontok közé?
Ez a két kérdés áll egy, a téma szakértője, bizonyos Douglas Preston által írt cikk középpontjában. A kérdésről Preston és a Princeton egyik antropológusa, Agustín Fuentes egy webinar beszélgetést is tartott, amit lentebb lehet megtekinteni.
A Roopkund-tóban talált csontok nőktől és férfiaktól vegyesen származnak, többségük fiatal felnőtt volt. A maradványok több hullámban meghalt emberektől származnak, mely hullámok évtizedeket vagy évszázadokat is felölelhettek. A környéki falvak lakói által átörökített szájhagyomány azonban akár szolgálhat némi nyommal arról, hogy miként vesztették az életüket itt az emberek. A tó ugyanis egy zarándokút mentén helyezkedik el, amely a Nanda Dévi hegycsúcsra vezet. A Nanda Dévi pedig a hindu istennő, Párvati egyik megtestesülése. A helyi legenda szerint egy messzi ország királya megharagította Nanda Dévit, aki ezért aszályt szabadított az országára. Hogy visszanyerje az istennő kegyét, a király zarándoklatra indult, amely során a Roopkund mellett is elhaladt. A király azonban nem volt nagy híve az aszkézisnek, így teljes udvari pompában vonult, még táncosokat és egyéb, a királyi luxushoz nélkülözhetetlen személyzetet és kellékeket is vitt magával. Nanda Dévi nem örült, sőt csak még erőteljesebb haragra lobbant a szíve. Végtelen dühében pedig szörnyű jégesőt idézett, amely a királyt és teljes sleppjét elpusztította.
A vicc az, hogy a fenti legendában akadhat némi igazság, mivel több csontmaradvány is különböző fejre mért ütés nyomán kialakult traumás sérülésről árulkodik. Ezek az ütések ugyanakkor nem emberektől származnak. A jelenlegi legelfogadottabb elmélet szerint az embereket a tó felett elkapta a hegygerincen egy szörnyű vihar, és az áldozatok egy része lezuhant és meghalt. A többiek pedig valószínűleg megfagytak. A testek azonban mind a tóban kötöttek ki, mert vagy eleve odagurultak, vagy pedig a gyakori minilavinák mosták ezeket oda. A lenti képen látható, hogy akik feljebb halnak meg, azok teste könnyen kiköthet éppen a tóban.
Mindez nagyon érdekes, de arról végképp senki sem tud semmit, hogy a mediterrán eredettel bíró, modern emberek csoportja mit keresett itt 1800 körül. Feljegyzések sem szólnak ugyanis a környékre tervezett, hosszútávú expedíciókról. Több magyarázat is felmerült a rejtély tisztázására: először is az elmúlt 200 évben elég sokat járkált mindenki mindenfelé, így csak a csontok genetikai értelemben vett eredete tisztázható, az nem, hogy ténylegesen honnan származtak ezek a titokzatos vándorok. Az említett, 2019-es vizsgálatból viszont kiderült az is, hogy a modern utazók egészen máshogy táplálkoztak, mint a helyiek, például jóval kevesebb kölest fogyasztottak. Felmerült, hogy talán egy mediterrán eredetű zárványcsoport tagjairól lehet szó, akik felmenői Nagy Sándorral érkeztek a térségbe, mint például a pakisztáni Kalash-nép. A genetikai vizsgálatok alapján azonban ezt a magyarázatot is el lehet vetni. A csontok alapján a vándorok táplálkozása sokkal inkább szárazföldi népekre jellemző, ami miatt feltételezhető, hogy egy kontinens belsejéből érkeztek ide. A bizonyítékok egybeolvasása után a kutatók arra jutottak, hogy olyan férfiak és nők csontjait találták meg, akik közt nem állt fenn vérségi kapcsolat, és a Földközi-tenger keleti részén születtek nagyjából akkortájt, amikor az a térség még az Oszmán Birodalom alá tartozott. Arról azonban semmit sem tudni, hogy ezek az emberek miért jöttek ide, és miért haltak meg itt.
Mindez azonban akár meg is változhat, mivel egy indiai egyetem a térség tudományos feltárását tervezi. A kutatók munkáját eddig igencsak megnehezítette, hogy a hegymászók el-ellopták a csontokat, ugyanakkor a tó hideg vizében akár lágyabb emberi szövetek, sőt tárgyi leletek is megmaradhattak.
(Címlapkép/nyitókép: emberi csontok a Roopkund-tónál/Wikimedia Commons/Ashokyadav739)