1981-ben a híres drogbáró egy amerikai állatkertből négy vízilovat importált kolumbiai birtokára, a Hacienda Nápoles-be. Nem a vízilovak voltak az egyetlen különlegességei a privátgyűjteménynek, antilopok, zsiráfok, struccok mind együtt éltek a farmon. Mikor Escobar 1993-ban meghalt, az élőlények ellátását túl költségesnek ítélték a hatóságok, így az állatokat elosztották a helyi állatkertek között. A négy vízilónak azonban nem találtak helyet, ezért sorsukra hagyták őket a tóban, arra számítva, hogy maguktól is elpusztulnak előbb-utóbb. De nagyot tévedtek.

Mivel Kolumbiában a nagytestű növényevők nem őshonosak, ezért természetes ellenségeink sincsenek. Az afrikai populációkat időnként megtizedelik és szaporodási rátájukat kordában tartják a rendszeresen beköszöntő szárazságok is, de a dél-amerikai országban a körülmények annyira ideálisak az állatok számára, hogy valódi víziló-népességrobbanás következett be, és az eredetileg egy hím és három nőstény egyedből álló csapat létszáma néhány évtized alatt száz körülire emelkedett, bár a számukat nehéz pontosan megbecsülni. Az állatok azóta régen elhagyták a Hacienda környékét és benépesítették a tájat, 2009-ben már eredeti lakhelyüktől 75 kilométerre, Puerto Berrío városa mellett is felbukkantak.

Alapvetően az, hogy a vízilovak ilyen jól érzik magukat egy Afrikától távol eső környezetben, pozitívumnak számíthat, hiszen számuk egyre fogyatkozik és régóta a veszélyeztetett fajok listáján vannak. Csakhogy a helyiek nem mindig látják őket szívesen. Érdekes módon a helyiek ebben az esetben nem feltétlenül a lakosokat jelentik, hanem a környezetvédelmi szakembereket, akik attól tartanak, hogy külső beavatkozás nélkül a populáció annyira kiterjed, hogy visszafordíthatatlan változásokat okoz az ökoszisztémában. Egy 2019-es, cambridge-i kutatók által készített előrejelzés szerint 2050-re 800 emlős tarkíthatja a kolumbiai élővilágot, Nataly Castelblanco kolumbiai biológus szerint viszont már 2034-re 1400-an lehetnek.

"A vízilovak az ország legnagyobb folyómedrein keresztül terjednek, melyekből több ezer ember nyeri a megélhetését. A Hacienda Nápoles-től háromszázhetven kilométerre is látták már őket."

- mondta Castelblanco, aki szerint az állatok módosítják a vizek kémiai összetételét, ez pedig az őshonos élőlényekre negatív hatással lehet. A biológus, több természetvédelmi szakemberrel együtt a ritkítás mellett teszi le a voksát és a kormányt is arra kérik, hogy fontolja meg a vízilovak irtását, mielőtt túl késő lesz. Számításaik szerint évente harminc állatot kéne feláldozni, hogy megállítsák az invazív faj további terjedését. Kiméletesebb megoldás lenne, ha egyszerűen kasztrálnák őket, de úgy tűnik, nincs olyan, hogy "egyszerű kasztrálás" a hatalmas méretű emlősök esetében. Carlos Valderrama állatorvos 2009-ben vett részt abban a kísérletben, melynek során ezzel a technikával próbálták meg útját állni a víziló túlnépesedésnek, de a sokszor öt tonnát is elérő állatok sterilizálása egyenként 50 000 dollárba (15 millió forint) és nagy nehézségekbe került.

A vízilovak megölése azonban szintén nem fog egykönnyen megvalósulni, mivel az emberek aranyosnak találják őket. A tervezett ritkítás közfelháborodásba és a lakosok ellenállásába ütközik.

"Vannak emberek Kolumbiában, akik nagyon mérgesek lesznek, mikor a vízilovakról beszélnek"

- nyilatkozta Castelblanco a BBC-nek - "Az emberek sokkal jobban értik az invazív fajokat, mikor növényekről vagy kisebb élőlényekről van szó, mint amikor masszív emlősökről, amit sokan cukinak tartanak." De más kutatók szerint a vízilovak elterjedése és a mód, ahogyan az ürülékükkel megváltoztatják a folyók kémiai összetételét és tápanyagokat adnak a vízhez, valójában egy ökológiai helyreállítási folyamatnak fogható fel.

Tizenháromezer évvel ezelőtt, a pleisztocén korban rengeteg nagytestű állat rótta a világot, de ennek a megafaunának a jelentős része később kipusztult, hézagossá téve a táplálékláncot. Ezeket az ökológiai lyukakat foltozhatják be a drogbáró vízilovainak leszármazottai, új színt hozva a környék életbe. "Úgy találtuk, hogy a világ jobban hasonlít a kihalás előtti múlthoz, most, hogy ezeket a behozott fajokat hozzáadjuk a környezethez." - mondta Erick Lundgren ökológus, az ausztrál Technológiai Egyetem munkatársa. Így az ittlétük beleillik a pleisztocén újravadítás elméletébe, mely azt térképezni fel, hogy hogyan lehetne a rég kihalt fajokat valamilyen módon visszahozni eredeti élőhelyükre, de a kutató szerint ők nem propagálják ezt az extrém ötletet, csak azt térképezik fel, hogy a fajok milyen funkciókat töltenek be a környezetben, ami hasonló lehet a múltbeli körülményekhez.

És, végülis, miért ne élhetnének vízilovak Dél-Amerikában? Lundgren szerint: "az ideál, hogy mi természetes, csak az emberek által alkotott termék. Úgy gondolom, hogy a világnézet alázatot és kíváncsiság hozhat, mikor ezekre az organizmusokra nézünk és arra, hogy hogyan változtatták meg a világot."

(Fotó: Wikimedia Commons, Flickr/Paul S., GettyImages/ a nyitókép Vanessát, a Hacienda egyetlen női tagját ábrázolja 2018-ban)

Miért olyan ritka a rák a nagytestű állatok körében? Az egyik lehetséges magyarázattal éppen magyar kutatók álltak elő 2017-ben.
Az állat, amely még az ausztrál bozóttüzet is túlélte Rengeteg fajt veszélyeztetnek a bozóttüzek, de ez a ritka és különleges csiga remélhetőleg megmenekül.
Végre lehúzta a rólót a világ legkegyetlenebb delfines utazócirkusza Az első delfinshow 2009-ben indult, az állatvédők azóta próbálták felszámolni az állatkínzást, de a tulajdonosok rendre kibújtak a felelősség alól. Egészen mostanáig.