Richard Bransont ma kilövik az űrbe

2021 / 07 / 11 / Bobák Áron
Richard Bransont ma kilövik az űrbe
A Virgin Galactic alapítója ezzel beelőzi Jeff Bezost, és nagy lépést tehet afelé, hogy egy új korszakot nyisson az űrutazás történetében.

Hogy kilövik, az mondjuk enyhe túlzás, hiszen Branson nem rakétával, hanem a Virgin Galactic által fejlesztett űrrepülővel fogja elérni a 80-90 kilométeres magasságot. A vasárnapra kitűzött teszt a VSS Unity első olyan útja lesz, amelyben a pilóták mellett már utasok is ülnek az űrrepülőben, Branson mellett a fedélzeten lesz majd Beth Moses, a cég űrhajós kiképzésének vezetője, Colin Bennett, a Virgin Galactic vezető mérnöke és Sirisha Bandla, a vállalat kormányzati kapcsolatokért és kutatásért felelős alelnöke.

A VSS Unityt a VMS Eve névre keresztelt hordozórepülőgép fogja a magasba emelni az új-mexikói Spaceport Americából, majd nagyjából 15 kilométeres magasságban az űrrepülőgép lecsatlakozik, és már a saját hajtóműveivel éri el a világűr peremét, ahol az utasok néhány perc erejéig a súlytalanság érzését is megtapasztalhatják. A Unity ezután egy hagyományos repülőgéphez hasonlóan fog landolni a Spaceport Americában, a teljes út nagyjából másfél órát vesz majd igénybe.


A Unity 22 misszió résztvevői

A Unity 22 misszió nem csak arról lesz emlékezetes, hogy a Virgin Group milliárdos alapítója is a fedélzeten lesz. Mivel a Virgin Galactic már megkapta az engedélyt a Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA) arra, hogy civileket is szállítsanak, így sikeres teszt esetén mindössze két tesztre kerülnek attól, hogy elkezdhessék a fizetős utasokat is szállítani, ezzel új korszakot nyitva az űrutazás történetében. A cég korábbi közleménye szerint eddig már több mint hatszázan váltottak jegyet a Virgin Galactic járatára, amelynek ára 250 ezer dollárba, vagyis több mint hetvenmillió forintba kerül. Arról persze még biztosan lesznek viták, hogy a Virgin űrrepülőivel utazó űrturisták valójában űrutazónak számítanak-e, hiszen amíg a NASA és az FAA nagyjából 80 kilométertől számolja a világűr határát, addig például a Nemzetközi Űrhajós Szövetség szerint a világűr száz kilométeres magasságban kezdődik, amit a VSS Unity nem fog elérni.

Ha a teszt sikeres lesz, az azt is jelenti, hogy Branson a világűr meghódításában beelőzi Jeff Bezost, aki a múlt hónapban jelentette be, hogy július 20-án a testvérével együtt felmegy a világűrbe. Az Amazon nemrég lemondott vezetője szintén a saját cégének, a Blue Originnek a rakétájával tervezi meghódítani a világűrt, igaz, az az út mindössze 11 percig fog tartani. Branson és Bezos nem csak abban versenyeznek egymással, hogy ki éri el előbb a világűrt, hiszen a két cég célja is meglehetősen hasonló: egy piacképes szolgáltatás létrehozása azoknak a szupergazdagoknak, akik nem sajnálnak több tízmillió forintot elkölteni arra, hogy eljussanak a világűr pereméig.

A Virgin Galactic rendesen rákészült a tesztre, hiszen a kilövést Stephen Colbert, az egyik legnépszerűbb amerikai talk show házigazdája fogja közvetíteni, a sikeres landolás után pedig a Grammy-díjas Khalid fogja előadni az egyik új dalát. Az élő közvetítés magyar idő szerint délután 3-kor kezdődik, és a Virgin Galactic honlapja mellett Youtube-on, Facebookon valamint Twitteren is lehet majd követni.

FRISSÍTÉS: úgy tűnik, hogy lesz egy kis csúszás a programban, mert a Virgin Galactic oldalán most már 16.30-ra van kiírva a közvetítés kezdete.

(CNN, The Verge, Fotó: Virgin Galactic)

További cikkek a témában:

Az űrversenyek kora 1. rész – Milliárdosok Míg az előző évszázadban az űrverseny nemzetek, sőt ideológiai blokkok között zajlott, addig ma már komplexebb a felállás. Két cikkben vesszük sorra, kik állnak a rajtvonalhoz és mik a tétek a jelen és a közeljövő űrversenyeiben.

A világ leggazdagabb emberei azon versenyeznek, hogy ki jut el előbb a világűrbe Azt gondolhatnánk, hogy ha valakinek annyi pénze van, mint Jeff Bezosnak vagy Richard Bransonnak, még azt is kétszer meggondolja, hogy menjen le egy lépcsőn, ehhez képest a két milliárdos a hírek szerint most éppen azon versenyez, hogy a másik előtt jussanak fel a világűrbe.

Valaki 28 millió dollárt fizetett azért, hogy Jeff Bezosszal utazhasson a világűrbe Ez egész pontosan nyolcmilliárd forint egy 11 perces útért.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.