Hajlítható kijelzős telefonra cserélte a Samsung a Note-szériát

2021 / 08 / 11 / Bobák Áron
Hajlítható kijelzős telefonra cserélte a Samsung a Note-szériát
A Samsung a szokásos időpontban, augusztus elején tartotta meg a legutóbbi Galaxy Unpacked eseményét, csakhogy a mostani bemutatóban nem volt semmi szokányos: míg a nyár vége a koreai gyártónál hagyományosan a legújabb Note-szériáról szól, most szerdán ehelyett a hajlítható kijelzős telefonjaik, a Z Fold és Z Flip legújabb verziói kerültek terítékre.

Azokat, akik követik a technológiai híreket, ez nem érhette teljesen váratlanul, hiszen már tavaly ősz óta lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a Samsung idén nem mutat be új Note-telefont. Az elsőre elég meredeknek tűnő híreket az idén januárban leleplezett új S-széria is megerősítette, ami több olyan funkciót is megörökölt, ami eddig csak a Note-nál volt elérhető. Az egyik ilyen funkció a digitális toll, ami immár a Z Fold 3-nál is elérhető, mégpedig rögtön két különböző verzióban: az S Pen Fold Edition és az S Pen Pro külön lesznek megvásárolhatók a készülékhez, és a Note valamint az S21-szériánál megszokott funkcionalitást nyújtják. A Samsung külön felhívja rá a figyelmet, hogy más S Pen modellek nem kompatibilisek a Folddal, ugyanis megrongálhatják a készülék kijelzőjét.

Hogy a Samsung örökre megszünteti-e a Note-szériát, vagy csak ideiglenesen állították partvonalra a cég zászlóshajójának számító készüléket, egyelőre nem lehet biztosan tudni. Ha a gyártó döntése pusztán a félvezetőgyártásban jelentkező globális ellátási hiánynak tudható be, akkor a Note-széria még minden bizonnyal visszatér, de a Samsungnak lehettek más okai is arra, hogy megszabaduljon a Note-tól. Az egyik ilyen ok, hogy a Samsung meglehetősen hasonlóan pozicionálja a Z Fold-sorozatot, mint a Note-ot, vagyis egy kifejezetten munkához szánt, sokoldalú üzleti telefonként akarják eladni, így a Note egyszerűen létszám felettivé válhatott a vállalat portfóliójában.

Phablet helyett táblagép

Ahogy tavaly a Fold 2 kapcsán már megállapítottuk, a Samsung tábalgéppé kihajtogatható telefonja valóban egy szinte tökéletes eszköz, ha munkáról van szó. A Z Fold 3 specifikációját nézegetve látható, hogy a sorozat idénre "beérett", az útkeresés helyett a gyártó már inkább arra koncentrált, hogy még hibátlanabbá tegyék a felhasználói élményt. A telefont kihajtva továbbra is egy 7,6 colos, 2208x1768 pixeles AMOLED kijelzőt találunk, amely 10 és 120Hz között tudja állítani a képfrissítés gyakoriságát attól függően, hogy milyen tartalmat nézünk rajta. A telefon előlapi kijelzője 6,2 colos és 2268x832 pixeles, vagyis néhány milliméterrel lett szélesebb, mint az elődnél, a főképernyőhöz hasonlóan pedig a Z Fold 3 esetében már ez a kijelző is 120Hz-es képfrissítésre képes.

Ahogy a Fold-szériánál megszokhattuk, a készülék Európába sem Exynos-processzorral érkezik, ehelyett a legújabb Snapdragon 888 processzort találjuk benne, 12 GB RAM és 256 vagy 512 GB tárhely társaságában. A telefon adatátviteli opciói között az S21 Ultrához hasonlóan immár ott szerepel a Wi-Fi 6E valamint a Bluetooth 5.2 is az UWB és az 5G mellett, és ami sokak számára jó hír lehet, hogy immár mindkét Fold készüléket vízállósággal is ellátták: a Samsung szerint az IPX8 vízállóságnak köszönhetően a készülék 1,5 méter mély édesvízben akár harminc percig is használható marad.

Ami egyáltalán nem változott a Fold 2-höz képest, az a telefon kamerája. A Fold ebben a tekintetben kétségkívül komoly lépéshátrányban van az S és a Note szériákhoz képest, hiszen a telefon hátlapján egy mai szemmel nézve már visszafogott, 12 megapixeles tripla kamerát találunk, amelynek a teleobjektívje 2x-es optikai zoomra képes. A telefon 4400 milliamperórás akkumulátort kapott, és a töltési sebessége sem változott a Fold 2-höz képest: vezetékkel 25, vezeték nélkül 10 wattal tölthetjük, és a 4,5 wattos fordított töltés is rendelkezésre áll.

A Z Fold 3 egyik legnagyobb újdonsága - a fentebb már bemutatott digitális toll mellett -, hogy az elsők között vezeti be a kijelző alatti kamerát, ami a rajta elhelyezett pixeleknek köszönhetően egyáltalán nem látható. Ezt a megoldást a Fold esetében a főképernyő kamerájánál alkalmazták, ahol egy 4 megapixeles lencsét találunk a kijelzőbe ágyazva. A telefon képernyőjét immár a legújabb Gorilla Glass Victus védi, emellett a gyártó állítása szerint a készülék egy új, nyújtható PET anyagból készült védőréteget is kapott.

A Samsung sokat dolgozott azon, hogy a széthajtható kijelző még hasznosabb legyen, ennek jegyében a Google-lel és a Microsofttal karöltve számos alkalmazást optimalizáltak a Fold 3 képernyőjére. Ennek eredménye már az androidos menüben is tetten érhető, ugyanis a beállításokat immár osztott módban láthatjunk a telefon képernyőjén. A telefon kapott egy Alkalmazáspár funkciót is, amellyel az egyszerre használt appok elmenthetők, és később együtt nyithatók meg, emellett a Samsung ígérete szerint a Labs megoldással a felhasználók egyedileg további alkalmazásokat is optimalizálhatnak az osztott képernyőre.

A Z Fold 3 5G egy hajszálnyival lett olcsóbb az elődjénél, ugyanis míg a Fold 2 750 ezer forintos áron került boltokba, addig a Fold 3-hoz már 700 ezer forintért hozzájuthatunk. Kérdésünkre a Samsungnál azt is elárulták, hogy az új modell érkezése után a Fold 2 már csak a készletek erejéig lesz kapható, így aki valamivel olcsóbban szeretne beszerezni egy Foldot, annak érdemes sietnie.

A legolcsóbb hajlítható telefon

Az nem titok, hogy a Samsungnak nem igazán jött be, hogy a Note-széria keretében egy olcsóbb telefont is piacra dobtak. Bár a tavalyi összehasonlító tesztünk végén azt állapítottuk meg, hogy a sima Note 20 sok szempontból jobb vétel, mint a Note 20 Ultra, a felhasználók ezt nem így látták, így a Samsungnak a gyenge eladások miatt tavaly ősszel vissza is kellett vennie a Note 20 gyártókapacitásából. Ehhez képest a Fold 2 messze felülmúlta a Samsung elvárásait is, tavaly szeptemberben már arról érkeztek hírek, hogy egy év alatt 800 ezer darabot gyárthatnak a Samsung hajlítható kijelzős készülékéből. Ez természetesen még mindig nagyságrendekkel marad el a Note-széria milliós eladásaihoz képest, de a jó eredmények meggyőzhették a Samsungot arról, hogy inkább a hajlítható kijelzős telefonokra érdemes koncentrálni.

Az idei eladásokat erősen megnyomhatja, hogy a Z Flip 3 5G képében az eddigieknél sokkal olcsóbb készülék is érkezik a portfólióba: míg a tavaly nyáron bemutatott Z Flip 5G még 580 ezer forintos áron került a hazai boltokba, addig idén az olcsóbb Flip 3 modell 400 ezer forintba fog kerülni, ami már nagyjából megfelel egy hagyományos, csúcskategóriás okostelefon árazásának. Ebben szintén Snapdragon 888 processzort találunk, a tavalyi modellhez képest ezen kívül a legnagyobb vátlozás a fedlapi kijelzőnél történt, ami négyszer akkora lett, mint a korábbi modellben. Az 1,9 colos, 512x260 pixeles kijelző immár arra is sokkal alkalmasabb, hogy a telefonnal anélkül fotózzunk, hogy szét kellene hajtanunk, emellett az emlékeztetők, üzenetek is jobban olvashatók rajta. A Samsung itt is alkalmazta a Foldnál már bevált technikát, vagyis a telefont kinyitva automatikusan megnyílik a fedlapi kijelzőn használt alkalmazás, így sokkal kényelmesebben folytathajuk, amit elkezdtünk. A Z Flip 3 a Fold 3-hoz hasonlóan Corning Gorilla Glass Victus védőüveggel érkezik, és IPX8-as vízállósággal is ellátták, emellett a Bluetooth lett még valamivel gyorsabb a tavalyi modellhez képest.

A Samsung új készülékei augusztus 11-től rendelhetők elő, és augusztus 27-én kerülnek boltokba, az alábbi árakon:

További cikkek a témában:

A Xiaomi megelőzte az Apple-t, már ők a világ második legnagyobb mobilgyártója A Canalys piackutató friss adatai szerint 2021 második negyedévében a Xiaomi több telefont adott el, mint az Apple.

Ez tényleg generációváltás az okostelefonoknál A Samsung Galaxy Z Fold 2 egy igazi tabudöngető készülék, ami arra késztet, hogy újragondoljuk, amit a telefonokról eddig gondoltunk.

Ez lehet idén a legnépszerűbb okostelefon az iPhone-ok után A Samsung szerdán két új telefont mutatott be: az A52 és az A72 modellek 130 és 175 ezer forint közötti áron kerülnek boltokba, az előbbinek pedig igen jó esélye van rá, hogy a legnépszerűbb androidos telefon legyen az idén.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.