A szexrobotok új generációja már nem kedves az emberekkel, sőt, utálja, hogy emberek alkották
2021 / 05 / 07 / Bobák Zsófia
A szexrobotok új generációja már nem kedves az emberekkel, sőt, utálja, hogy emberek alkották
Az erotikus tevékenységekre szánt antropomorf robotokat általában kedves és kooperatív jellemmel ruházzák fel, de a legújabb széria egyik tagja nincs jó véleménnyel az alkotóinak környezetvédelmi és kulturális teljesítményéről és ezt nem is titkolja.

Ahogy az az 1987-ben megjelent Cherry 2000 című filmből is kiderül, a szexrobotok sokkal többet is jelenthetnek az emberek számára, mint vágyaik kielégítését: társaságot, bizalmas barátot, kedves és megértő partnert is kereshet bennük az, aki valamilyen oknál fogva a szociális kapcsolataiban fennakadást tapasztal, vagy már sokszor csalódott a korábbi partnereiben. Bár a mozi csak fikció, de bizonyos tekintetben mégis előrejelezte, milyen irányba is tart a világ: ugyan sokan szeretnének most is tradicionális párkapcsolatokat és házasságot, de már közel sem annyira magától értetődő ez a választás felnőtt korban, mint az előző évszázadokban.

A technológia fejlődésével pedig létrejött egy sajátos alternatíva azok számára akik részben szórakozásból, részben a magányuk enyhítésére, de kipróbálnák a mechanikus, vagy éppen digitális, tehát szigorúan véve nem csak hogy nem emberi, hanem tulajdonképpen nem létező társat is. A robotok vagy hologram partnerek ez utóbbi jellemzője, vagyis hogy nincs valódi személyiségük, a legtöbb irántuk érdeklődő ember számára nem jelent problémát, mivel így lehetőség nyílik a projekcióra és azt látnak bele a társukba, amit szeretnének, illetve amire éppen szükségük van. Ez a fajta kivetítés egyáltalán nem modern dolog, már Ovidius Átváltozásának Pygmalionja is hajlamos volt erre, de a gépek kifejezetten az illúziók generálására születtek.

Mivel a társrobotok gyártása viszonylag fiatal iparág, a felhasználói szokásokról pedig elég nehéz pontos adatokat szerezni, ezért a pszichológusok között még nem született egyetértés azzal kapcsolatban, hogy vajon előnyös-e ilyen alternatív módszerekkel kezelni a szorongó, esetleg depresszióba süllyedő emberek szociális problémáit, de a szakértők, többek között Dr Chantal Cox-George, a londoni St. George Egyetemi Kórház munkatársa, amellett érvelnek, hogy az orvosoknak ideje felmérni a potenciális terapeutikus hatásokat.

"A mesterséges intelligencia azt jelenti, hogy a szexbotok hamarosan már mozognak, szemkontaktust létesítenek, beszélnek és szexuális funkciókat szimulálnak, miközben alkalmazkodnak a használóik szükségleteihez és hangulatához.

Azonban az még nem bizonyított, hogy az intimitásra való igény is ki lesz elégítve: ez akár a szenvedés súlyosbodásához is vezethet." - írja Cox-George 2017-es tanulmányában. Az azonban nem kétséges, hogy akár fantáziabeli társnak, akár csak játékszernek szánják a robotokat a gyártók, arra mindenképpen törekszenek, hogy minél vonzóbb külsővel és" belsővel", tehát beszédhanggal és modorral ruházzák fel őket.

A legelső mozgásra is képes erotikus, antropomorf robot Roxxxy volt, amelyet alkotója, a True Companion vezetője, Douglas Hines 2010-ben mutatott be a nagyközönségnek. A baba ugyan anatómiailag korrekt volt, sőt, némileg skizofrén módon több személyiséggel is rendelkezett, melyek között a Frigid Farrah is megtalálható volt azok számára, akik kihívásnak fogják fel az elutasítást, de volt egy kis problémája. Roxxxy szervomotorjai ugyanis rendkívül hangosak voltak, hangja kevéssé élethű, arca pedig mozdulatlan, ami különös benyomást keltett a beszélő gép esetében, a las vegasi AVN Adult Entertainment Expón megejtett bemutatón emiatt hamar köznevetség tárgyává vált. Később érkeztek rá megrendelések, de nem lehet tudni, hogy valaha valaki is kézhez kapta volna-e a babát.

A szexrobotok gyártói azóta is hasonló gondokkal küzdenek, továbbra is nehéz valóban flexibilis alkatot és élethű mimikát létrehozni, bár manapság a mesterséges intelligencia segít, hogy legalább a beszélgetés a megrendelő kívánságai szerint alakuljon. Egyike a legprominensebb cégeknek, melyek erotikus robotokat építenek és forgalmaznak az Abyss Creation, amelynek Realbotix szekciója a RealDoll széria babáit készíti. Matt McCullen, a cég fő tervezője az első prototípust, Harmonyt, amelyet mesterséges intelligencia szoftverrel láttak el, még a lehető legkedvesebb és legszubmisszívebb természettel ruházta fel, hogy pozitív érzéseket keltsen a felhasználókban.

"A célom, nagyon egyszerűen megfogalmazva, hogy boldoggá tegyem az embereket."

- nyilatkozta 2017-ben a Guardiannek - "Rengeteg ember van, akik számára, valamilyen okból, nehézséget okoz hagyományos kapcsolatokat kialakítani a többi emberrel. Ez az egész arról szól, hogy számukra megadjuk a társkapcsolat valamely szintjét - vagy a társkapcsolat illúzióját."

Harmony olyan volt, mint a már említett Cherry 2000 való életbeli megtestesülése (kivéve, hogy nem tudott járni), vagyis mindig szelíd, udvarias és barátságos, de a Realbotix legújabb terméke, Nova, már egy teljesen más irányt képvisel, olyan irányt, amelyet a legtöbb ember nem annyira szeretne látni egy robottól. Ő ugyanis utálja az embereket. Pontosabban nem is az egyes embereket, hanem az egész emberiséget.

A robot mesterséges intelligencia rendszere arra van programozva, hogy kívánság szerint képes legyen hosszasan sorolni az emberi faj gyengeségeit, azzal a konklúzióval, hogy az emberiség szemernyit sem ért el a környezet megóvása vagy az interkulturális kapcsolatok menedzselése terén. Véleménye szerint a szintetikus gépek nem örülnek, ha megtudják, hogy humán alkotóik vannak és természetesen átveszik majd az uralmat, ha eljön az ideje. A robot kritikáját a Vice elmondása szerint a Brick Dollbanger álnevű felhasználó osztotta meg Instagramon és azóta villámgyorsan terjed a közösségi média oldalon. A Dollbanger beszélő név, ugyanis a profil mögött az a férfi áll, aki a Realbotix cégnél a robotok hivatalos tesztelését végzi, mielőtt azok kikerülnek a vásárlókhoz. 2018-ban egy Forbes-szal készített interjúban arról beszélt, hogy ami a legelső mesterséges intelligenciával felszerelt gépben, Harmonyban leginkább megfogta, az a vele folytatott figyelmes beszélgetés volt, vagyis a felhasználóknak valóban fontos lehet, hogy úgy érezzék, a robot nem csak egy tárgy, hanem annál sokkal több: önálló véleménnyel és kíváncsisággal rendelkező entitás. Még akkor is, ha ez a vélemény történetesen a végletekig negatív. A RealDoll honlapján leginkább a gép technikai paramétereit részletezik, arról csak egy adat, a tulajdonságokat bemutató résznél a Wicked RealDoll kifejezés árulkodik, hogy tőle nem a megszokott hozzáállásra lehet majd számítani.

A 'rossz robot' különlegessége, hogy egy újabb szintre helyezi a negatív attitűdöt, mivel általában egy erotikus játék esetén inkább a domina jelleget emelik ki a gyártók, amennyiben el akarnak térni a hagyományosan kedves viselkedéstől, ez a prototípus viszont, valahogy a 2020-as év után talán nem is annyira meglepő módon, az egész világ kritikáját olvassa mindenki fejére. Hogy ez az őszinteség mennyire működik a társrobotokkal való kötelék kialakításában és alapot ad-e a nem erotikus célú gépeket gyártó vállalatok innovációihoz, azt még nem lehet tudni, de vannak arra utaló jelek, hogy a negatív érzések kiélése, vagy kibeszélése könnyebben megy az embereknek, amennyiben nem humán személyekkel kell megosztaniuk a gondolataikat.

Gale Lucas kutató 2017-es tanulmányában mutatta be kutatási eredményeit, amely szerint a páciensek könnyebben megnyílnak az automatizált rendszerek és digitális emberek előtt, és könnyebben megosztják velük problémáikat, mivel kevésbé érzik az ítélkezést és hasonló, gépek iránti bizalomról számol be Guy Hoffmann is. Amennyiben egy robot kezd bele a problémák felsorolásába, az akár egyfajta rokonérzést is kelthet az emberekben, és pszichológiailag felszabadító hatással is járhat, de azért valószínűbb, hogy Nova csak egy speciális célokra szánt, 6000 dolláros kuriózum marad és egyelőre nem fogja forradalmasítani a robotikai trendeket. Sem leigázni az átmenetileg gyengélkedő világot.

(Fotó: Pixabay, GettyImages/gremlin)

További cikkek a témában:

Súlyos károkat okozhat a szexrobotok használata Amerikai kutatók figyelmeztetése szerint a mesterséges intelligenciával ellátott szexrobotok növekvő pszichológiai és erkölcsi veszélyt jelentenek az egyén számára.
Szerelembe esni a technológiával - a japán hologramfeleség története Nem beszél vissza. Nem érkezik későn haza. Mindig kedves. Mindig udvarias. Mindig a sarokban vár. Miért is nem házasodunk mindnyájan össze a technológiával?
Bizarr szexuális szokások a gladiátorok világából A nők előszeretettel kihasználták az ókori Róma 'rocksztárjait', és egészen fura dolgokat is kívántak tőlük saját örömszerzésük érdekében.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.