Techno

Százmillió T-Mobile ügyfél személyes adataihoz férhettek hozzá a hackerek

Ez gyakorlatilag az amerikai T-Mobile összes ügyfele, akiknek többek között a jogosítványuk száma és társadalombiztosítási azonosítójuk is illetéktelenek birtokába juthatott.
Tudás

Az amerikai kormány újságírók és politikusok után nyomozott az Apple és a Microsoft segítségével

A Google ki tudott bújni az adatszolgáltatási kötelezettség alól.
Techno

Mark Zuckerberg privát telefonszáma is kiszivárgott a legújabb Facebook adatbotrányban

És így az is kiderült, hogy a Facebook vezére a saját cége egyik legnagyobb konkurensét (is) használja üzenetküldésre.
Techno

Legalább 377 ezer magyar facebookozó adatait tették közzé nyilvánosan a neten

Januárban már írtunk róla, hogy hackerek több mint félmilliárd Facebook-felhasználó telefonszámát szerezték meg, amelyeket darabonként húsz dollárért árultak a dark weben. A Business Insider szerint viszont valaki most az egész adatbázist közzétette egy internetes fórumon.
Tudás

Eljött hát végül a jelszókalipszis, minden idők legnagyobb adatszivárgása, 3,27 milliárd jelszóval

A szaksajtó lakonikusan csak minden idők legnagyobb bejelentkezési adatszivárgásának és minden adatszivárgások édesanyjának nevezi a COMB-ot, melynek mérete a bolygó teljes lakosságának 40 százalékára rúg.
Techno

Hatalmas, új adatszivárgás - 267 millió név és telefonszám került ki Facebook profilokból

A Facebook története adatkezelési, adatszivárgási, visszaélési botrányok története. Mivel az utolsó már két hete volt, megjött a legfrissebb.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.