Tudás

Hogyan védekezhetünk a szárazság, és a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék ellen egyszerre?

Magyarország területének 22,3 százaléka potenciális árvízi zóna, 34 százalékát pedig aszályok veszélyeztetik, a vízmegtartás és a hőség elleni tudatos védelem így életünk egyre fontosabb részévé válik.
Bolygó

Egyre több a pusztító villámárvíz hazánkban is – mi áll a jelenség hátterében, és mit lehet tenni ellene?

A villámárvizek előrejelzése szinte lehetetlen, ezért a jelenség hazánkban is jelentős veszélyt jelent. Megelőzése a szakértők szerint többek között a földművelési módszerek megváltoztatásával, illetve növények telepítésével lehetséges.
Bolygó

Kiderült, hogy mitől vált neonzölddé a víz Velencében vasárnap

A velencei Canal Grande vizének elszíneződését egy fluoreszcein nevű anyag okozta, azt viszont egyelőre nem tudják, hogy került az anyag a csatornába.
Tudás

Attila valójában azért támadta meg a Római Birodalmat, mert Magyarország területén épp olyanok voltak a körülmények, mint most

A fák évgyűrűiből jöttek rá, hogy a rablóhadjáratok a „súlyos gazdasági kihívások” elleni védekezést szolgálták.
Bolygó

Felfedezték mitől követnek el gyakran öngyilkosságot az újonnan ültetett fák

Az ültetési kísérletek feltártak valamit, amit már talán sokan megtapasztaltunk, és az élet és halál közötti különbséget jelenthetik a növényeink számára.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.