Űr

Már több mint ezer műholdból áll, és tízezer felhasználója van Elon Musk műholdas internetének

A Starlink-rendszer kezd egészen komoly méreteket ölteni.
Tudás

Mik azok a sötét minták és miért kell ellenük törvényt hozni?

Van, ahol kimondottan illegális lesz alig észrevehető eszközökkel megvezetni a felhasználókat.
Techno

Félmilliárd facebookozó telefonszáma eladó a dark weben

Darabja húsz dollár, ha többet veszünk, a bűnözők még kedvezményt is adnak.
Techno

Készül az első laptop, ami fénnyel kapcsolódik az internetre

Ez lesz az első olyan digitális eszköz a piacon, amelyben alapból van LiFi adó-vevő, így eldönthetjük, hogy WiFi-vel vagy LiFi-vel akarjuk használni.
Techno

A Google anyacége kukába dobja a héliumos lufikról szórt szélessávú internetes projektjét

Már az elején lehetett sejteni, hogy ennek az ötletnek azért vannak buktatói.
Techno

Lekapcsolták a világ legnagyobb illegális piacterét

A DarkMarketen ötvenmilliárd forint értékű áru cserélt gazdát.
Techno

Űrinternet, agyszámítógép és a Big Tech alkonya - 2020 a technológia tükrében

Tizenegy olyan területet választottunk ki, amik alapvetően meghatározták 2020-at technológiai szempontból, és minden bizonnyal a következő években is döntő hatást gyakorolnak majd arra, hogy merre halad a szektor.
Techno

Csúnyán beszólt a Facebook az Apple-nek az EU új tech törvényei miatt

Itt vannak az első reakciók az Unió új digitális törvényjavaslataira.
Tudás

Versenyre kelhet valaha az Apple keresőmotorja a Google rendszerével?

Egyes elemzők szerint a keresőóriás vezető szerepe nem tarthat örökké, az Apple kezében ugyanis van valami, amire a Google nem szentelt elég figyelmet, amikor anno kitalálta üzletpolitikáját.
Techno

Eladhatják-e a cégek a gondolatainkat? Ha időben lépünk, akkor talán nem

Bár az agyunkat a számítógéppel összekötő gépek látszólag még messze vannak, egyes kutatók szerint nagyjából az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy meghozzuk azokat a szabályokat, amik biztosítják a gondolatainkhoz fűződő jogainkat.
Techno

"Ami illegális offline, annak illegálisnak kell lennie online is" - egységes törvényekkel nyirbálja meg az EU a nagy tech cégek hatalmát

A várhatóan jövő héten bemutatásra kerülő Digitális Szolgáltatások Törvény döntő hatással lesz az Európai unió digitális működésére, elsősorban a nagy technológiai platformok kötelezettségeinek szabályozásában.
Techno

Így rendelhetsz olyan külföldi webáruházakból, amik nem szállítanak Magyarországra

Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy a webshopok Magyarországra nem szállítanak ki bizonyos árukat, ilyenkor jönnek jól az úgynevezett csomagtovábbító szolgáltatások.
Űr

Még a NASA is felszólalt az űrbe tervezett műholdas internetrendszer ellen

Egy texasi cég hatalmas műholdakkal szórná a mobilinternetet, de a NASA a T-Mobile-lal és más cégekkel karöltve igyekszik megtorpedózni az ötletet.
Űr

A béta alatt elképesztően gyors tud lenni a SpaceX internetszolgáltatása

Akadnak Isten háta mögötti helyek, ahol a Starlinknek hála gyorsabb internet érhető el, mint az amerikai háztartások 95 százalékában.
Techno

Kiderült, mennyibe fog kerülni Elon Musk műholdas internete

Jobb, mint a semmi - ezzel a névvel indítja el hamarosan a SpaceX a Starlink béta-tesztjét, amelynek keretében már bárki rácsatalkozhat majd a globális műholdhálózatra.
Űr

Nagyon belehúzott a SpaceX a műholdas internet kiépítésébe, 18 nap alatt 180 új műholdat állítottak pályára

Ha tartani tudják ezt az ütemet, kevesebb mint négy év alatt kiépülhet a teljes Starlink.
Techno

Repedezik a kínai cenzúra? Szeptemberben milliók kaptak hozzáférést a "valódi" internethez

A jelek szerint inkább arról van szó, hogy taktikát váltottak a cenzorok.
Techno

Megdőlt az internet sebességrekordja, 178 terabitnyi adatot továbbítottak egy másodperc alatt

Brit és japán kutatóknak minden eddiginél több információt sikerült bepréselniük a fénybe.
Űr

Kiderült, milyen gyors a SpaceX műholdas internete

Egyelőre a közelében sincs annak, amit Elon Musk ígért, de a maga nemében így is egyedülálló.
Techno

A klímaváltozás vízbe fojtja az internetet

Egy új tanulmány alapján a növekvő tengerszint miatt az internet működtetéséhez szükséges infrastruktúra jelentős része víz alá kerülhet már tizenöt éven belül.
Techno

Légballonokról szórja a netet Kenyában a Google

A Project Loon elindította első igazi kereskedelmi projektjét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.