Ember

Hatásos vagy sem, a Gilead rengeteg pénzt keresett idén a remdesivirrel

Ez volt a második leginkább fialó gyógyszere az amerikai gyártónak 2020-ban, egyedül csak egy HIV-gyógyszer előzte ezt le. Több szakértő azonban megkérdőjelezi a gyógyszer hatékonyságát, ahogy azt is, hogy megérdemli-e a Gilead a bevételt, ha állami pénzek is fontos szerepet játszottak a fejlesztésekben. Megkérdeztük a Richtert azzal kapcsolatban is, hogy milyen jövő vár erre a hatóanyagra Magyarországon.
Techno

Válaszolt a HECRIN elnöke a hazai remdesivir-vizsgálattal kapcsolatos aggályokra, de így is maradt kérdőjel

Egy szakértő szerint a hazai klinikai vizsgálatsorozat nem alkalmas annak eldöntésére, hogy hatékony-e a remdesivir a Covid terápiájában. Választ kaptunk a hazai kutatásokat koordináló szervezet elnökétől is, aki szerint a szakértőnek lényegében igaza van, csak a hatékonyság megállapítása soha nem is volt ezeknek a vizsgálatoknak a célja. Kérdés viszont, hogy több hazai szakértő miért nyilatkozott akkor ezzel ellentétesen.
Ember

A WHO által hatástalannak tartott remdesivir Amerikában az első gyógyszer, amit a Covid19 kezelésére hivatalosan engedélyeztek

Magyarországon is folyik tovább a szer tesztelése a WHO kutatási eredményétől függetlenül.
Ember

A WHO szerint nem hatásos az egyik legígéretesebbnek tűnő Covid19-gyógyszer

Az Egészségügyi Világszervezet által publikált tanulmány szerint a remdisivirnek kevés vagy semmi hatása sincsen a fertőzöttek túlélési esélyeinek a szempontjából.
Ember

Új stratégia a Covid-19 ellen, az ehető tengeri moszat-kivonat még a Remdesivirt is felülmúlta. A dengue és a Zika ellen már bevált

A koronavírus járvány kórokozója ellen nem csupán meglévő és új gyógyszerek, védőoltások kifejlesztésével küzdenek a kutatók, de a vírus teljes hatásmechanizmusát vizsgálva keresik a lehetséges beavatkozási pontokat, ha úgy tetszik, a réseket a pajzson. Szerencsére akad már ilyen, működő megközelítés is.
Ember

Kérdőjelek a milliós Remdesivir koronavírus-gyógyszer körül

A 3150 forint alapanyag-költségű teljes, átlag öt napos Remdesivir kezelés árcímkéjén jelenleg a 982 209 forintos ár szerepel. Ráadásul van, aki szerint a marketingkampánya nagyobb, mint a hatásossága, és van sokkal olcsóbb, hatásosabb gyógyszerkoktél is, szabadalmi védettség nélkül.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.