Techno

Megtörtént: először engedélyezték egy koronavírus elleni vakcina használatát a világon

Az Egyesült Királyság engedélyezte első országként a világon a Pfizer/BioNTech fejlesztette Covid19 elleni vakcina használatát. 800 000 dózis áll rendelkezésre már a jövő héten.
Ember

Meg kell-e ijednünk attól, hogy a koronavírus elleni antitestek mennyiségének a csökkenését mérték? – A szakértők szerint nem feltétlen

A fertőzés elmúlta után az antitestek mennyisége csökkenni szokott, ami teljesen hétköznapi jelenség. Ráadásul az antitest csak az immunválasz egyik ága.
Ember

Egy holland nő kétszer is elkapta a koronavírust – másodszorra belehalt

A holland nőé így az első olyan ismert eset, hogy valaki az újrafertőzésbe halt bele. Mindez az immunitással kapcsolatban is vet fel kérdéseket.
Ember

A szeretethormon lehet a Covid19 elleni küzdelem kulcsa?

Egy új tanulmány szerint a szeretethormonnak is nevezett oxitocin hatékony lehet a koronavírus-fertőzés leggyilkosabb szövődményének a kezelésében. Már ha ez a szövődmény valóban olyan gyilkos egyáltalán, mint amilyennek eddig gondolták.
Ember

Az egyik legpatinásabb amerikai kutatóintézet napi 220-as halálozást jósol Magyarországon a járvány miatt

Az intézet szerint a járvány az országban november végén tetőzik majd, ekkor naponta 200-nál is többen halnak meg Covid19-ben.
Ember

Donald Trump elkapta a koronavírust

A Fehér Ház orvosa helyi idő szerint csütörtök este jelentette be, hogy az amerikai elnök és felesége is megfertőződtek a Sars-Cov-2-vel.
Ember

Ilyen súlyos a járványhelyzet a győri és a kiskunhalasi kórházakban

Kiskunhalason felvételt készítettek a Covid-osztályon, itt a járvány dinamikája abba az irányba mutat, hogy hamarosan meg kell nyitni a mobil járványkórházat. Győrben a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház már most is a teljes kihasználtságon felül pörög, miközben intenzíves szakemberek esnek ki az ellátásból, mert maguk is megfertőződtek.
Ember

Az Operaház énekesei az Országos Mentőszolgálatnak segítenek be

Onnan jön a segítség, ahonnan az ember a legkevésbé várná.
Tudás

Magyarországon már előrendelhető a Covid19 vakcina

Egy internetes oldal már előrendelési akciót indított a vakcinához: 5000 forintért bebiztosíthatjuk, hogy elsők közt kapjuk meg az oltást. Egyébként valóban nem járhatunk messze a vakcina kifejlesztésétől, hat ígéretes próbálkozás ugyanis már augusztus végén akadt.
Ember

Az iskolakezdés margójára: észrevétlenül fertőző gyerekek, hiányzó fertőtlenítőszerek

Egy pénteken publikált dél-koreai tanulmány szerint a gyerekek légútjaiban sokáig kimutatható lehet a vírus, akkor is, ha nem mutatnak tüneteket. Közben pedig úgy tűnik, hogy Magyarországon az EMMI által az iskoláknak ígért fertőtlenítő- és takarítóeszközök csak a tanévkezdés után állnak majd rendelkezésre.
Ember

Hongkongban megtaláltak az első, bizonyítottan koronavírussal újrafertőződött beteget

A férfi először áprilisban épült fel a világjárványt okozó betegségből. A tudósok szerint pedig ez az első dokumentált eset, amely azt bizonyítja, hogy a koronavírusra csak pár hónapig tart az immunitás. Azért akad jó hír is.
Ember

Járványhelyzet Magyarországon: az EMMI intézkedési tervet adott ki az iskolák újranyitásához

Az iskolák a tervek szerint szeptemberben kinyitnak, a Minisztérium pedig közleményt adott ki arról, hogy milyen megelőző intézkedésekre van ehhez szükség.
Ember

A BCG-oltás Magyarország „titkos fegyvere” a koronavírus ellen?

Egy most megjelent tanulmány szerint összefüggés áll fenn az országunkban 1954 óta kötelező oltás és Covid-19 terjedési sebessége közt. Amennyiben ez igaz, Magyarország helyzete a járványban rendkívül kedvező, két kritikus szempontból is. Az USA-ban pedig jóval kevesebb áldozatot követelt volna a járvány, ha már rég kötelezővé tették volna ezt az oltást.
Ember

Jó hír: a szúnyogok biztosan nem terjesztik a koronavírust

Ahogy mondani szokták, annyi a szúnyog, mint a nyű, szóval örömteli, hogy bár a nyári estéket megkeserítő vérszívók rengeteg betegséget terjesztenek, legalább a koronavírus nem tartozik ezek közé. A cikkből viszont kiderül, milyen egyéb betegséget kaphatunk el Magyarországon ezektől a rovaroktól.
Tudás

Allergiagyógyszer és lepra elleni készítmény is gyógyíthatja a koronavírust

Egy nemzetközi kutatókból álló csapatnak összesen 21 olyan, már létező gyógyszert sikerült azonosítaniuk, ami hatásos lehet a SARS-COV-2-vel szemben.
Ember

Több mint ötvenezren eshettek át Magyarországon a koronavírus fertőzésen

Lezárult a Semmelweis Egyetem vezetésével megvalósult, május 1-16. között 10 500 főn elvégzett országos, reprezentatív szűrővizsgálat, a H-UNCOVER – a kutatók ez alapján jutottak erre az eredményre.
Ember

Leteszteltek koronavírus-specifikus antitestekre

Megnéztük, milyen eredményt ad az antitesteket érzékelő teszt egy felgyógyult fertőzött és egy elvileg koronavírusmentes illető esetén. Ez a cikk tehát a teszt tesztje. (Lesz vér is, szóval csak erős idegzetűeknek!)
Ember

Ajánlott-e a csecsemő szoptatása, ha az anya elkapta a koronavírust?

A WHO határozott és meglepő irányelvet fogalmazott meg a járvány alatt a csecsemők szoptatásával kapcsolatban.
Ember

Valóság és virtuális valóság keverése segít a Covid kezelésében

A Mixed Reality (MR) a valóságos és virtuális világok egymásba olvasztását jelenti. Az így létrejött környezetben a fizikai létezők és a digitális objektumok együtt jelennek meg, és valós idejű interakciót tesznek lehetővé. Az eljárás most a koronavírusos betegek kezelésében segíti az orvosokat.
Ember

Jó hír: nagyon erős az emberi szervezet immunválasza a koronavírusra!

A fertőzés nagyon erős immunválaszt provokál, ami nem csak azért jó hír, mert ezek szerint akik átestek a betegségen, védettek lesznek, de bizakodásra ad okot az oltás fejlesztése szempontjából is. Sőt a pandémia lefolyását is segíthetnek megjósolni a mostani eredmények.
Techno

Elkapta a koronavírust? Adja el a vérét a Microsoftnak!

A Microsoft egy biotechnológiai céggel karöltve keresi a választ arra a kérdésre, hogy a világjárványt okozó vírusra miért reagálnak drasztikusan másként a különböző fertőzöttek szervezetei. A kutatás olyan szempontból fontos, hogy egy eddig kissé elhanyagolt területre koncentrál a betegséggel kapcsolatban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.