Több új munkahely létrejöhetne, ha átállnánk a zöld energiára

2021 / 09 / 06 / Perei Dóra
Több új munkahely létrejöhetne, ha átállnánk a zöld energiára
A One Earth szaklapban publikált kanadai-európai kutatás az energiaszektor vizsgálata során arra jutott, hogy a jelenlegi tizennyolcmillió fő helyett 2050-re huszonhatmillió főre nőhet a munkaerőszükséglet, már amennyiben a párizsi egyezménynek megfelelően sikerül két Celsius-fok alatt tartani a felmelegedést.

A tanulmány emellett megemlíti, hogy 2050-re az energiaszektor dolgozói között nyolcvannégy százalékos részt kap a megújuló energiaipar, az elsődleges foglalkoztató pedig a szél- és napenergia lesz. Abban az esetben, ha nem sikerül a felmelegedést a kitűzött két Celsius-fok alatt tartani, akkor a tanulmány szerzőinek becslése alapján

ötmillióval kevesebb munkahelyre lesz szükség.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kutatók kizárólag az energiaszektorban dolgozókat, illetve az ezzel kapcsolatos építési és karbantartási munkálatokat végzőket vizsgálták, más ágazatokat ezúttal nem vontak be.

Optimista becslések

Egy korábbi, 2020-as felmérés szerint a világ energiaellátásának negyedét az atomenergia vagy megújuló energia biztosítja, vagyis háromnegyed része továbbra is fosszilis energiahordozókhoz köthető.

A kutatók szerint ez az arány azonban várhatóan javuló tendenciát mutat majd, már csak azért is, mert a megújuló energiák, mint a nap- és szélenergia (megawattórára vetítve) már most olcsóbbak a fosszilis energiánál. De léteznek még ennél is optimistább előrejelzések: egy szintén 2020-ban készült tanulmány szerint

csak az akkumulátorok gyártása plusz tízmillió fő munkaerőt igényel majd 2050-re.

Emiatt a világ számos területén, így például a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, az USA-ban vagy Brazíliában is új munkahelyek jöhetnek létre. A munkanélküliség inkább azokat a régiókat fenyegeti, ahol elsődlegesen a fosszilis energiahordozókra támaszkodnak, így többek között Kínát, Ausztráliát és Kanadát.

Nemsokára új napelem-pályázat indulhat, tizenegy és félmillió forint is lehet a támogatás Az új pályázat két héten keresztül véleményezhető és ősztől válik elérhetővé. Összesen háromféle beruházási célra lehet majd maximálisan tizenegy és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelni.

A kutatók felhívják a figyelmet, hogy mivel a létrejövő új munkahelyek nem helyhez kötöttek (nem úgy, mint mondjuk a bányászat), így lényegében bármely ország csatlakozhat a fejlesztésekhez a megfelelő döntések meghozatalával, például ha megújulók kinyeréséhez szükséges eszközök előállításába fektet, vagy politikailag ilyen befektetéseket támogat.

Szintén fontos, hogy az egykor a fosszilis ágazatok dolgozóit is bevonják az új munkafolyamatokba. Erre vonatkozóan már születtek kezdeményezések, amelyek szerint a fosszilis szektor munkásait szervezett oktatással átképeznék más tevékenységekre.

(Fotó: Unsplash/Raw_Film)

Tovább cikkek a témában:

Bemutatták a világ legnagyobb szélerőművét A kínai MingYang Smart Energy legújabb tengeri szélturbinája még a GE Haliade-X-nél is nagyobb, és évente mintegy 20 ezer háztartás energiaigényét képes fedezni.

Hamarosan zöld energiát is lehet vásárolni az IKEA-ban A Strömma előfizetők számára meghatározott díjért cserébe garantáltan zöld forrásokból fog érkezni az áram a Nord Pool energiatőzsdén keresztül.

Kötelező lesz napelemekkel is ellátni az új épületeket 2023-tól Kaliforniában Az USA legnépesebb állama jelentős mértékben járul hozzá a világ károsanyag-kibocsátásához, ezen igyekeznek változtatni a nemrég elfogadott új épületenergetikai szabályozással.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.