Garázs

Ammóniával működő motort mutatott be egy kínai autógyártó

A nitrogén és hidrogén mérgező vegyületét eddig főként a műtrágyaiparban és hűtőközegként hasznosították, ám a Guangzhou Automobile Group Co (GAC) szerint az ammónia arra is tökéletesen alkalmas, hogy megszabadítsák az autóipart a szén-dioxid-kibocsátástól.
Űr

Első alkalommal sikerült űrben termelt energiát továbbítani a Földre

A következő évtizedek űriparának egyik meghatározó területe lehet a Föld körül keringő napelemfarmok megjelenése, amiktől a szakértők azt várják, hogy jelentős mértékben hozzájárulnak majd a fenntartható energiatermelés megvalósításához. A technológiával kapcsolatban az egyik legnagyobb kihívást az okozza, hogy az űrben termelt energiát több száz kilométerre kell továbbítani vezetékek nélkül, a Caltech kutatóinak viszont nemrég komoly áttörést sikerült elérniük ezen a területen.
Bolygó

Észtország első, szinte teljesen károsanyagkibocsátás-mentes épülete még a szovjet időkben épült

Az épület tetején körülbelül 140 napelem van, az osztálytermek pedig déli tájolásúak, hogy a napsütés által adott természetes meleget hatékonyan fel tudják használni. A tudatos vízfogyasztás jegyében az esővizet összegyűjtik, majd a vécék öblítésére használják fel.
Űr

Az Európai Űrügynökség is rámegy az űrben termelt napenergiára

A Föld körüli pályán keringő naperőművekkel egy ideje Kína és az USA is aktívan foglalkozik, a tervek szerint pedig hamarosan az Európai Űrügynökség is belekezd a saját projektjébe.
Bolygó

Kína olyan szélerőműfarmot épít, ami hússzor akkora kapacitással rendelkezik majd, mint a paksi atomerőmű

A Tajvani-szorosban tíz kilométer hosszan elnyúló szélerőműfarm annyi energiát fog termelni, ami 13 millió háztartás számára elegendő.
Bolygó

Novembertől kezdve sokkal kevésbé éri meg napelemet telepíteni a magyar háztartásoknak

A csütörtökön életbe lépő kormányrendelet az új napelemes rendszereknél megtiltja a hálózatba való visszatáplálást, így az eddigi 7-8 éves megtérülési idő akár 20 évre is növekedhet.
Techno

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással újítaná meg a mikromobilitást három magyar cég

A Kuube, a Platio és a Rollin által kedden bemutatott mikromobilitási állomás tisztán napenergiával tölti fel a rollereket, miközben szélessávú internetet, vezeték nélküli telefontöltést és fedett találkozási pontot is biztosít az elektromos rollerrel közlekedők számára.
Techno

Okos trükkel érték el, hogy zöldebb energiával töltsenek a mobiljaink

Egy újabb apró, de érdekes megoldás érkezik rövidesen az iPhone-okra.
Techno

Hordozható hidrogéntartállyal a házak energiaellátását is biztosítani lehet a futurisztikus kísérleti városban

A Toyota a Fudzsi lábánál épülő kísérleti városában teszteli majd a technológiát, amivel egy hidrogénre alapozott jövő építéséhez járul hozzá. A cég szerint az öt kilós tartály egy mikrohullámú sütőt 3-4 óráig tud majd üzemeltetni.
Tudás

Tóriumreaktorral üzemelő hajó hozhatja el az elektromos hajózás forradalmát

A Thor nevű, egyelőre csak látványterveken létező hajójuk folyékony sóolvadékos tóriumreaktorral működne, így gyakorlatilag egy hatalmas, vízi töltőállomásként szolgálna az akkumulátorral működő hajók számára.
Bolygó

Először fordult elő, hogy az USA-ban több elektromos áram jött a szélenergiából, mint atomból és szénből

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb működő atomreaktor: szám szerint 96, ám márciusban mégis volt olyan nap, amikor a szélenergia több elektromos áramot termelt.
Űr

Öt kilométer hosszú, Föld körül keringő napelemfarmot építene Nagy-Britannia

A tervek szerint 2040-re elkészülő űrnaperőmű kapacitása nagyjából egy atomerőművének felelne meg, a megtermelt energiát pedig vezetékek nélkül sugározná vissza a Földre.
Techno

Drónokkal és robotokkal takarítaná a napelemeket egy belga startup

Az online megrendelhető takarításhoz a drónok automatikusan szállítanák a robotokat a nehezen elérhető napelemtáblákra.
Tudás

Először sikerült elérni, hogy a magfúzió több energiát termeljen, mint amennyi az üzemanyag melegítéséhez szükséges

A National Ignition Facility kutatóinak a világon elsőként sikerült elérniük az úgynevezett "égő plazma" állapotot, ami nagyon fontos lépés a fúziós energiatermelés felé vezető úton.
Bolygó

Már az épületek ablakai is napenergiát termelnek

Az Ubiqutious Energy fotovoltaikus ablaküvegeivel a gyártó szerint akár 10%-kal is csökkenthető lenne a világ károsanyag-kibocsátása.
Garázs

Egy hidrogénhajtású kamion is rajthoz áll a jövő évi Dakar-ralin

Az Acciona elektromos terepjárói után jövőre egy újabb alternatív hajtás mutatkozik be a világ leghíresebb tereprali-versenyén.
Bolygó

Miniatűr szélturbinákból készült falak jelenthetik a következő állomást a megújuló energia hasznosításában

A napelemekhez hasonló rugalmasságot biztosító fallal mindenki magának termelhetné a szélenergiát, akár a városokban is.
Techno

Egy magyar startup rájött, hogy az egyenetlen zöldenergia-termelést egyenetlen fogyasztással lehet jól kezelni

A folyton változó teljesítménnyel termelt zöld áram energiacsúcsait újszerű megközelítéssel hasznosítja egy magyar startup.
Techno

Hat év alatt kinőttük a napelemes rendszert, úgyhogy vettünk még egyet

Nem is gondoltam, hogy ennyire egyszerű kibővíteni a meglévő házi napelemes rendszert. Csak tenni kell a régi mellé egy újat és kész.
Bolygó

Salvadorban már tűzhányóból nyert energiával bányásszák a bitcoint

Az ország elnöke, Nayib Bukele Twitteren jelentette be, hogy sikerült 83 ezer forintnak megfelelő bitcoint kibányászniuk a kifejezetten erre a célra létesített új új erőműből nyert árammal.
Techno

Acélfalu exoszkeleton házakkal - ilyen lehet egy igazán jövőbeli település

Nem egészen acélvárost, de egy kisebb lakónegyedet terveznek acél házakkal a Földközi-tengernél, a házak közepén elhelyezett energia torony szél-, és napenergiával működteti az egységeket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.