Mintegy hatvanhat millió évvel ezelőtt egy több mint kilenc és fél kilométer átmérőjű planetoida csapódott bolygónkba, ami mondhatni egy pillanat alatt lesöpörte a dinoszauruszokat a Föld felszínéről. Amerikai kutatók most úgy néz ki megtalálták az aszteroida származási helyét.
Megvilágítatlan, primitív aszteroida lehetett
A kutatók David Nesvorný, a coloradói Southwest Research Institute munkatársa vezette csapat beszámolói alapján az objektum egy, a fő kisbolygóöv külső részéből érkező megvilágítatlan, primitív aszteroida volt. Az efféle égitest nem szokatlan ezen a területen, azok ugyanis kémiai összetételükből eredően kevésbé verik vissza a fényt.
Ez már hatszor megeshetett: animáció egy Földbe csapódó, 500 kilométer átmérőjű aszteroidáról
A Discovery csatorna animátorai elkészítették annak szimulációját, hogy pontosan mi történne, ha Földünket eltalálná egy 500 kilométer átmérőjű aszteroida.
Nesvorný elmondása szerint régóta gyanította, hogy az aszteroida a kisbolygóöv külső feléről származik, arról viszont sejtelme sem volt, hogy feltevése egyértelműen beigazolódik. A becsapódás nyomait egyébiránt a mexikói Yucatán-félsziget, valamint az annak közelében található Chicxulub-kráter őrzi.
Egy másik kutatócsoport arra annak idején már rájött, hogy az aszteroida egy úgynevezett szenes kondrit volt: amint arra neve is utal, a primitív meteorit viszonylag sok szenet tartalmaz, annak származási helyéről azonban mostanáig a szakértők is csak találgattak.
Mikor utoljára ugyanezek az előjelek érkeztek, utána az eddigi legnagyobb tömeges kihalás következett
A víz hőmérsékletének emelkedésével a vízi szervezetek egyre nagyobb számban hagyják el az Egyenlítő körüli trópusi vizeket. Ezek a helyek a Föld lenagyobb biodiverzitással rendelkező ökoszisztémái, és nagyon nagyon rossz jelnek számít a kiürülésük.
A tanulmány egy új számítógépes modell kifejlesztésével valósulhatott meg: a szimuláció során ugyanis kiderült, hogy - a hőenergia és a gravitáció miatt -a régióból néhány esetben nagy aszteroidák indultak meg bolygónk felé annak az elmúlt több száz millió év során.
A kutatók szerint az aszteroida becsült átmérője 9,6 kilométer, ilyen objektumok pedig kétszázötvenmillió évente egyszer kerülnek ütközőpályára a Földdel.
Mindebből pedig az következik, hogy a hatvanhat millió évvel ezelőtti becsapódáshoz hasonlóak a vártnál ötször gyakoribbak lehetnek. A tanulmány továbbá rávilágított, hogy az öv külső részéből érkező aszteroidák fele sötét, szenes kondrit.
(Források: Independent, California News Times, fotó: Pixabay)
További cikkek a témában:
Ismeretlen Földközeli szupernóva robbanásra bukkantak ami egy ismert kihalási esemény okozója lehetett
A Föld közelében körülbelül 2,5 millió évvel ezelőtt történt szupernóva robbanás nyomait a Müncheni egyetem kutatói fedezték fel. A novát minden valószínűség szerint kihalási esemény is követte.
Mi történne, ha az összes óceán és tenger vize hirtelen ihatóvá válna?
Volt só, nincs só, és ezzel meg is oldottuk, hogy rengeteg embertársunk nem jut friss ivóvízhez. Vagy talán csak katasztrófát hoznánk a nyakunkra?
A Jupiter volt a lövész, az üstökös a golyó, a Föld pedig a célpont
A dinoszauruszok kihalásával fémjelzett nagy fajpusztulási esemény okára nézvést újabb teória érkezett, mely a Földbe csapódó égitest eredetét igyekszik feltárni.
Ha tetszett ez a cikk, kövess minket a Facebookon is!