Már jövőre megkezdődnek a párizsi légitaxi éles tesztjei

2020 / 10 / 19 / Bobák Áron
Már jövőre megkezdődnek a párizsi légitaxi éles tesztjei
Tíz év fejlesztés után célegyenesbe fordul a Volocity fejlesztése. A cél, hogy a 2024-es párizsi olimpián és paralimpián már ilyen személyszállító drónok fuvarozzák az embereket a francia fővárosban.

A Volocopter tájékoztatása szerint ennek első lépéseként a cég a Párizstól mintegy 35 kilométerre fekvő Pontoise repülőtéren rendezkedik be, hogy itt alakítsák ki a drónok üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúrát. Florian Reuter, a cég vezérigazgatója eléggé optimista, szerinte két-három éven belül megindulhat a kereskedelmi légitaxizás a francia fővárosban, épp idejében ahhoz, hogy a 2024-ben rendezett olimpián és paralimpián az egész világ rácsodálkozhasson a közlekedésnek erre a merőben új formájára. Az első utakra 30 euróért, vagyis kábé 11 ezer forintért lehetett jegyet foglalni az Eventbrite-on, de érthető módon a jegyeket pillanatok alatt elkapkodták.

A légitaxik érkezése egy ideje már nem kérdés, hiszen az elmúlt években a kisebb startupok mellett egészen nagy cégek is becsatlakoztak a légitaxik fejlesztésébe. A Volocityhez hasonló járművet fejleszt a Hyundai, a Bell, a Boeing, a Rolls-Royce és az Airbus is, igaz, a fejlesztésben egyelőre inkább a kis cégek viszik a prímet, mint a Volocopter, a Lilium vagy a magyar mérnökökkel dolgozó Lift Aircraft.

A személyszállító drónok valóban jelentősen átalakíthatják a városi közlekedést, hiszen a teljesen elektromos hajtású járművek sokkal csendesebbek, mint egy helikopter, a méretükből fakadóan egészen kis helyre is le tudnak szállni, és mivel bérelhető taxiként fogják őket üzemeltetni, így várhatóan nem is lesznek megfizethetetlenül drágák. A jövő légitaxijai ráadásul várhatóan teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül fognak majd közlekedni az állomások között, miután a telefonunkon megrendeltük őket és megadtuk a célállomást.

A Volocity egyelőre itt még nem tart, a 18 rotorral felszerelt drónt egy emberi pilóta irányítja. A gyártó szerint a jármű két utassal 35 kilométert tud megtenni legfeljebb 110 km/h-s sebességgel, a biztonságosságát pedig növeli, hogy minden rotorhoz külön villanymotor tartozik, így akkor sincs baj, ha egy-kettő meghibásodik közülük.

A légitaxik nem csak a személyszállításban hozhatnak újat, de a légi mentésben is komoly szerepet kaphatnak. A Volocopter és az ADAC német légimentő-szolgálat által végzett kutatás eredményei szerint a multirotoros gépek nagyjából 25-30 kilométeres távolságig hatékony segítséget nyújthatnának a légi mentésben, a ritkábban lakott térségekben például az orvosok kétszer olyan gyorsan érhetnének a baleset helyszínére, mint a ma használt járművekkel. Hogy a Volocity mennyire használható légi mentésre, azt a tervek szerint a Volocopter 2023-tól fogja elkezdeni tesztelni az ADAC közreműködésével.

(Fotó: Volocopter, Group ADP)


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Az Icon of the Seas hivatalosan 2024. január 27-én mutatkozik be, az utasok egy Miami és a Karib-tengeri szigetek közötti körúton élvezhetik majd először a 250 ezer tonnás, 365 méter hosszú óriáshajó kényelmét.
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
A hagyományos hóláncot a kerékbe integrált alakemlékező ötvözetből készült eszköz váltja fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.