Élőben is lenyűgöző a Xiaomi autója, amivel megszorongatnák a Teslát

2024 / 02 / 29 / Bobák Áron
Élőben is lenyűgöző a Xiaomi autója, amivel megszorongatnák a Teslát
Az autórajongók hosszú évek óta fantáziáltak róla, hogyan fog kinézni egy Apple által tervezett autó, végül azonban a nagy okostelefon-gyártók közül nem ők, hanem a Xiaomi volt az, akik elsőként saját autóval léptek a piacra. A gyártó a napokban megrendezett barcelonai Mobil Világkiállításra is elhozta az SU7-et, amibe ugyan beülni nem lehetett, de kívülről azért jól megnéztük magunknak.

Ma már nyugodtan kijelenthető, hogy a villanyautók megjelenése alaposan felforgatta az erőviszonyokat az autóiparban, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy a Tesla a semmiből néhány év alatt a világ egyik legismertebb autómárkájává tudott válni, piaci kapitalizáció alapján pedig többet ér, mint az utánuk következő öt gyártó (Toyota, Mercedes, Porsche, Stellantis, BMW) együttvéve, de például abban is, hogy a nagyobb technológiai cégek is egymás után indítanak saját autós projektet. Bár az Apple évek óta várt autójából a legfrissebb hírek szerint végül nem lesz semmi, a szellem már visszavonhatatlanul kiszabadult a palackból, így a tradicionális autógyártóknak nem csak a feltörekvő konkurenciával kell megmérkőzniük, mint mondjuk a BYD vagy a Rivian, de a szórakoztató elektronika után új területeket kereső, pénzügyileg igencsak jó helyzetben levő tech cégekkel is.

Az elmúlt években mi is több ilyen projektről beszámoltunk, például a Sony és a Huawei autójáról, igaz ezek közül a Sony és a Honda közös vállalkozása egyelőre csak néhány prototípus bemutatásáig jutott, míg a Huawei és a Seres egy különálló brandet hoztak létre a közös autójuknak, ami így nem a Huawei, hanem az Aito nevet viseli. A tavaly decemberben bemutatott Xiaomi SU7-ről ezzel szemben minden zárójeles megjegyzés nélkül elmondható, hogy az valóban a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójának a saját autója, ami a hírek szerint még az idén piacra is kerül.

Erőteljes kihívó

Bár az SU7 egyelőre csak Kínában lesz elérhető, az autó nemzetközi forgalmazásáról pedig csupán annyit lehet tudni, hogy tervbe van véve, a gyártó a Barcelonában a napokban megrendezett Mobil Világkiállításra (MWC) is elhozta a Tesla és a Porsche Taycan konkurensének szánt négyajtós szedánt. A gyári adatok szerint az autó nem fog szégyenben maradni, hiszen a két darab, összesen 495 kilowattos összteljesítményű elektromos motorral hajtott SU7 Max a 682 lóerős teljesítményének és 838 Nm nyomatékának köszönhetően 2,78 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig eléri a 265 km/h-t. Ennél is ígéretesebb, hogy a 101 kWh-s akkumulátorcsomaggal ellátott autó hatótávja a gyári adatok szerint eléri a 800 kilométert, igaz, ahogy az Autoblog rámutat, ez az eredmény a China Light Duty Test Cycle szabvány alapján jött ki, ami általában jóval optimistább a hatótávval kapcsolatban, mint a széles körben alkalmazott EPA szabvány. A Max esetében további érdekesség, hogy a megfelelő töltővel akár 871 volttal is lehet tölteni, így a Xiaomi szerint az akkumulátort mindössze öt perc alatt fel lehet tölteni annyira, hogy az elegendő legyen kétszáz kilométer megtételéhez.

A kiemelkedő hatótáv egyik záloga az autó egyedülálló légellenállási együtthatója: a BMW iX-et is megálmodó Li Tianyuan által tervezett karosszéria a gyári adatok szerint mindössze 0,195-ös légellenállási együtthatóval rendelkezik, vagyis jelen pillanatban az SU7 a legáramvonalasabb szériaautó a világon. A Xiaomi mérnökeinek munkáját dicséri, hogy az autó semmivel sem nehezebb, mint az autógyártásban jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező konkurencia hasonló teljesítményű modelljei, aminek egyik kulcsa a cég által kifejlesztett Titans Metal fémötvözet. Ez nem csak azt teszi lehetővé, hogy az autó vázszerkezetét egyben készítsék el egy hatalmas présgéppel, de az autó tömegét is mintegy 27%-kal csökkenti.

Ez különösen az alapmodellnél hozott látványos eredményeket, amelynek tömege mindössze 1980 kilogramm, vagyis jóval könnyebb, mint a 2100 kilogrammos Model S vagy a 2300 kilogrammos Taycan. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy bár az alapmodell a konkurenciánál kisebb, 73,6 kWh-s akkumulátorral kerül forgalomba, a - még mindig a China Light Duty Test Cycle szabvány által mért - gyári adatok szerint a hatótávja eléri a 668 kilométert. A sima SU7-et egy 220 kilowattos villanymotor hajtja, amely 299 lóerőt és 400 Nm nyomatékot tud, ez a teljesítmény pedig elegendő arra, hogy az autó 5,28 másodperc alatt elérje a száz km/h-s sebességet. Az alapmodell végsebességben is eltér a Maxtól, hiszen csak 210 km/h-ig tud gyorsulni, emellett a 800 helyett csak maximum 400 voltos töltőrendszerekkel kompatibilis.

Ember, autó, otthon

A Xiaomi a nemrég bejelentett "Ember x Autó x Otthon" stratégia jegyében hozta el az SU7-et az MWC-re, amelynek célja egy olyan ökoszisztéma kialakítása, amely teljeskörű konnektivitást biztosít az okoseszközök között, legyen szó akár telefonról, akár okosotthon-megoldásokról vagy éppen egy autóról. Ennek központi eleme a HyperOS rendszer, ami a Xiaomi legújabb telefonjai mellett az autó infotainment rendszerét is működteti, így az autó akár arra is képes, hogy felismerje az utasok telefonját és automatikusan az igényeikre szabja az autó beállításait. A hírek szerint ezek egy részét (például a klímát) telefonról is lehet állítani, de természetesen az autóban azért található egy jókora, 16,1 colos érintőkijelző is, amit a Qualcomm kifejezetten autókhoz fejlesztett Snapdragon 8295 rendszerchipje működtet.

Ahogy azt a modern autóknál egyre inkább megszokhattuk, a Xiaomi is rendesen megpakolta az SU7-et különböző szenzorokkal, a kamerákból, radarokból és Lidarból származó adatokat pedig két Nvidia Orin chip dolgozza fel a Xiaomi Pilot elnevezésű vezetéssegítő rendszer számára. Ez többek között olyan funkciókat tartalmaz, mint a sávtartó asszisztens, az automata vészfékező rendszer vagy a jelzőlámpákra való figyelmeztetés, emellett az SU7 fejlett tárgyfelismerő funkcióval is rendelkezik, amelynek köszönhetően a Teslához hasonlóan önállóan is tud parkolni.

Telefongyártóból autógyártó

Nem véletlen, hogy a mobilgyártók közül éppen a Huawei és a Xiaomi voltak az elsők, akik eljutottak odáig, hogy kész termékkel lépjenek a piacra, hiszen Kínában az utóbbi években elképesztő ütemben növekszik a villanyautók piaca. Hogy csak néhány számot mondjunk, ami jól érzékelteti, hogy mennyire: az országban a villanyautók eladásai 2022 és 2023 között 36 százalékkal emelkedtek, a világon regisztrált összes elektromos autó több mint felét itt adták el, a várakozások szerint pedig a kínai villanyautó-piac 2024 végére elérheti a 319 milliárd dollárt. A szektorban rejlő lehetőségeket az is jól szemlélteti, hogy a Xiaominak megérte tízmilliárd jüant, vagyis csaknem 500 milliárd forintot fektetni a fejlesztésekbe, amit Lu Weibing, a cég elnöke a CNBC-nek nyilatkozva azzal indokolt, hogy a várakozásaik szerint az okostelefon-piachoz hasonlóan 10-20 éven belül a villanyautók piaca is néhányszereplősre fog szűkülni, komoly befektetés nélkül pedig aligha tudnának talpon maradni egy ilyen kompetitív területen.

Bár az SU7 reklámkampányában a Xiaomi az autót a Tesla Model S valamint a Porsche Taycan riválisaként pozicionálta, mivel egyelőre a kínai piacon terjeszkednek, így pusztán üzleti szempontból nézve a gyártónak nem a Teslát és pláne nem a Porschét kell legyőznie, hanem a BYD-t, ami 2022-es értékesítési adatok alapján a teljes villanyautó-piac mintegy harmadát uralja az országban, a Xiaomi SU7 kategóriájában versenyző BYD Han EV-változatából pedig 2020-as bemutatása óta csaknem 350 ezer darabot értékesítettek. A kínai piacon a BYD-t amúgy az Európában szinte teljesen ismeretlen, de a General Motors érdekeltségébe tartozó Wuling követi, míg a Tesla nagyjából 7%-os részesedésével csak harmadik az országban.

A Xiaomi egyelőre nem közölt adatokat arról, hogy milyen eladásokra számítanak, Weibing szavai alapján mindenesetre első körben a már meglévő felhasználótáborukra alapoznak. A cég képviselője elmondta, hogy a prémium okostelefonjaik eladásai alapján Kínában mintegy húszmillió "prémium ügyféllel" rendelkeznek, várakozásai szerint pedig kezdetben főként ők lehetnek azok, akik az SU7-et is megvásárolják.

Bár a cikkben eddig mi is következetesen gyártóként hivatkoztunk a Xiaomira, a szó szoros értelmében az SU7-et nem ők, hanem az állami tulajdonú BAIC Group gyártja, akik történetük során olyan cégekkel működtek együtt, mint a Hyundai, a Chrysler és a Mercedes-Benz. Weibing szavai alapján ez az együttműködés ugyanakkor csak átmeneti, hiszen a Xiaomi arra készül, hogy a jövőben saját gyártóüzemeket nyissanak és az autó fontosabb komponenseit házon belül tudják legyártani - ezzel ténylegesen teljes értékű autógyártóvá válva.

A Rakéta.hu útját a Mobil Világkiállításra a Xiaomi támogatta.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Izomból nekiugrik a Samsungnak a Xiaomi A Samsung Galaxy S-széria legerősebb változatának, az Ultrának évek óta nem volt komolyan vehető versenytársa Európában az androidos telefonok között, most viszont a Xiaomi megtörte a jeget a Xiaomi 14 Ultrával.


Naponta kétszer indulhat útra a szuperszonikus rakétameghajtású repülőgép
Naponta kétszer indulhat útra a szuperszonikus rakétameghajtású repülőgép
Megkapta az engedélyt a szuperszonikus repülésre az Mk-II Aurora.
Ilyen lesz a Kia új elektromos járműve
Ilyen lesz a Kia új elektromos járműve
A PV5 első verzióját már tesztelik, várhatóan 2025-ben jelenik meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.