A kínai marsjáró is elküldte az első fotókat a Mars felszínéről

2021 / 05 / 19 / Bobák Áron
A kínai marsjáró is elküldte az első fotókat a Mars felszínéről
A Csuzsung szombaton hajtott végre sikeres leszállást a Marson, most pedig a kínai űrügynökség közzétette az első fotókat, amiket a marsjáró a bolygó felszínén készített.

Ahogy arról korábban írtunk, a Tienven-1 küldetés keretében Kína lett a második olyan ország az Egyesült Államok után, amely sikeresen eljuttatott egy rovert a Marsra, egészen eddig viszont csak annyit lehetett tudni, hogy a landolás a terveknek megfelelően zajlott le. A most közzétett képek egyikén az látszik, ahogy a marsjáró még a leszállóegység tetején áll, előtte a rámpákkal, amelyeken keresztül legördül az előtte elterülő végtelen síkra, az Utopia Planitiára.

A tervek szerint a Csuzsung a következő kilencven marsi napban a 3300 kilométer kiterjedésű meteoritkráterben fog különböző geológiai vizsgálatokat végezni, a bolygó körül keringő szondával együtt tanulmányozza a bolygó légkörét, valamint olyan méréseket is végez, amelyből kiderülhet, hogy található-e vízjég az Utopia Planitita felszíne alatt.

A másik képen a marsjáró antennája látható a már kinyitott napelemekkel. Ez - mármint a napelemek hibátlan működése - kulcsfontosságú volt abban, hogy a küldetés sikeres lett, 2003-ban az Európai Űrügynökség Beagle 2 leszállóegységének éppen az okozta a vesztét, hogy a landolás után nem sikerült teljesen kinyitnia a napelemeit, így kommunikálni sem tudott a földi irányítással.

A történelem során most először fordult elő, hogy egyszerre három aktív marsjáró van a vörös bolygón, a Csuzsung mellett a NASA két marsjárója, a Curiosity és a néhány hónapja érkezett Perseverance is működőképes. A NASA legújabb rovere a leszállás után több fotót és videót is visszaküldött a felszínről, azóta pedig sikeresen tesztelték az Ingenuity helikoptert is, amit a marsjáró vitt magával a bolygóra. (BBC)

További cikkek a témában:

A kínai marsjáró is sikeresen landolt a Marson, ezzel pedig azonnal történelmet írt Az USA és a Szovjetunió után Kína lett a harmadik olyan ország, amelynek sikerült leszállnia a vörös bolygó felszínére.

A Tienven-1 kínai szonda is sikeresen pályára állt a Mars körül Hivatalos kínai nyilatkozat szerint a Tienven-1 küldetés sikeresen Mars körüli pályára állt. Ez az első alkalom, hogy az országnak sikerült űrhajót juttatnia a vörös bolygóra, mindössze egy nappal azután, hogy az Egyesült Arab Emírségek szondája is megtette ugyanezt.

Februárban három űreszköz is eléri a Marsot, az egyik pedig már egy képet is küldött Nem túlzás azt állítani, hogy a február történelmi hónap lesz az űrkutatásban, hiszen néhány napos különbséggel nem kevesebb, mint három űreszköz fogja elérni a vörös bolygót - ezek közül kettő olyan országé, akik most először jutnak el a Marsra.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Kerr osztályú fekete lyuk felgyorsíthatja egy új fizika bevezetését
A Kerr osztályú fekete lyuk felgyorsíthatja egy új fizika bevezetését
A kutatók rájöttek, hogy az extrém Kerr-fekete lyukak, a fekete lyukak egy egyedülálló osztálya, váratlan jellegzetességeket produkál az eseményhorizont közelében, ami akár egy új fizika bevezetésével is járhat.
Elkészültek az első felvételek a hazafelé tartó OSIRIS-REx-ről, ami egy aszteroida mintáit hozza a Földre
Elkészültek az első felvételek a hazafelé tartó OSIRIS-REx-ről, ami egy aszteroida mintáit hozza a Földre
Az OSIRIS-REx misszió során a Bennu aszteroidáról vett mintákat szállítja a Földre a NASA űreszköze, majd húsz perccel a szállítmány elengedése után halad is tovább az Apophis felé újabb küldetésére.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.