Techno

A világ leggazdagabb emberei támogatják az agy-számítógép interfészek fejlesztését

A Synchron korábban már bizonyította, hogy a mozgáskorlátozottak számára kifejlesztett, agyba ültethető implantátumuk a gyakorlatban is működik, ezzel pedig Bill Gates és Jeff Bezos bizalmát is sikerült elnyerniük.
Tudás

Tízezer évig működő óra épül egy hegy gyomrában Jeff Bezos birtokán

A Hosszú Jelen órájának mutatója évente egyszer mozdul a tervezője elképzelése szerint, a kakukk százévente egyszer bukkan elő. Az óra, amelyet csak hosszú gyaloglás után lehet majd elérni, a rövid távú gondolkodás helyett új perspektívát igyekszik adni az emberiségnek.
Ember

Megkezdte a működését az Altos Labs, ami milliárdosok pénzéből fogja kutatni az örök fiatalság forrását

Az állítólag Jeff Bezos által is támogatott vállalat még szilícium-völgyi mércével mérve is hatalmas, hárommilliárd dolláros indulótőkével megy neki az öregedés legyőzésének.
Űr

A tervek szerint 2025-ben fog újra ember landolni a Holdon

1972-ben lépett utoljára ember a Hold felszínére, de a következő alkalomra várni kell még egy kicsivel többet. A Blue Origin pereskedése, a fejlesztések során felmerülő nehézségek, a járványhelyzet és más hátráltató tényezők miatt a tervezett 2024-es időpontot immár hivatalosan is egy évvel későbbre tették át - jelentette be tegnap Bill Nelson, a NASA vezetője.
Űr

A hetvenes évek nagyszabású űrkolónia koncepciója ihlette Jeff Bezost, aki a Blue Originnel hamarosan űrállomás építésébe kezd

A 2020-as évek második felére tervezi a Blue Origin az Orbital Reef üzembe helyezését, ami tíz ember befogadására és űrbeli gyártásra is alkalmas 'üzleti parkot' tartalmaz majd. Bezos hosszú távú űrbeli terveit princetoni professzorának nagyszabású tervei ihlették.
Techno

Bezos beszállhat az örök fiatalság bizniszbe, Musk viccesen beszólt neki

A milliárdosok között nagy a torzsalkodás, és a dolog apropóját ezúttal egy friss vállalat adja, amely nagyon komolyan veszi, hogy visszafiatalítja az embert.
Tudás

Tízezer évig működő óra épül egy hegy gyomrában Jeff Bezos birtokán

A Hosszú Jelen órájának mutatója évente egyszer mozdul a tervezője elképzelése szerint, a kakukk százévente egyszer bukkan elő. Az óra, amelyet csak hosszú gyaloglás után lehet majd elérni, a rövid távú gondolkodás helyett új perspektívát igyekszik adni az emberiségnek.
Űr

Jeff Bezos cége beperli a NASA-t a holdkomp miatt

A Blue Origin abban reménykedett, hogy a SpaceX mellett ők is kapnak megbízást az amerikai űrügynökségtől az Artemis-program leszállóegységének az elkészítésére, de nem így lett, így most az Amerikai Szövetségi Törvényszéken támadják meg a döntést.
Űr

Döntött az USA számvevőszéke: egyedül a SpaceX épít leszállóegységet a Holdra szálláshoz

Jeff Bezos vállalata, a Blue Origin megtámadta a NASA döntését, hogy csak a SpaceX kapja a történelmi léptékű megbízást. Bezos vesztett, ez viszont azt jelenti, hogy kezdődhet az előkészület a Holdra szálláshoz.
Űr

Bezos kétmilliárd dollárral támogatná a NASA-t, csak kapjon a cége még egy esélyt a Hold-programban

Az Amazon vezérének nagyon fájhat, hogy a SpaceX kigolyózta a Blue Origint a NASA Holdra szállásából, ezért meglepő ajánlattal hozakodott elő.
Űr

A SpaceX rakétája viheti a NASA misszióját a Jupiter Europa holdjához

A NASA a SpaceX űrvállalatnak adta a Jupiter bolygó Europa holdjához induló küldetésének űrlogisztikai feladatait, ami annyit tesz, hogy  Elon Musk hordozórakétája viszi majd oda amit oda kell vinni.
Űr

Jeff Bezost megváltoztatta az űrutazás, meg akarja menteni a Földet

Bezos átélt egy speciális hatást, amit csak az űrhajósok éltek át korábban, és ez saját bevallása szerint megváltoztatta: többet akar tenni a bolygó megmentéséért.
Űr

Most újra megnézheted, ahogy a világ leggazdagabb embere feljutott a világűrbe

Jeff Bezos és három utastársa kedden sikeres űrugrást hajtott végre a Blue Origin New Shepard rakétájával, ami az első alkalom volt, hogy a kifejezetten szuborbitális repülésre tervezett űreszközt emberekkel tesztelték.
Űr

Jeff Bezos feljutott a világűrbe

A világ leggazdagabb embere saját cégének, a Blue Originnek a rakétájával emelkedett több mint száz kilométeres magasságba.
Űr

A világ leggazdagabb embere ma felmegy a világűrbe a saját rakétájával

Jeff Bezos a tervek szerint délután 3-kor indul el a New Shepard rakétával, a kilövést a Blue Origin honlapján lehet élőben követni.
Űr

A New Sheparddal utazó nyolcvankét éves pilótanő lesz a legidősebb ember, aki valaha elérte az űrt

Jeff Bezos és testvére július 20-án indulnak az űrbe több utas társaságában: egyikük már lefoglalta a helyet 8 milliárd forintnyi összegért, de személyazonossága egyelőre ismeretlen, másikuk már biztosan a 82 éves Wally Funk lesz, aki a hatvanas években űrhajós kiképzésen is részt vett, csak éppen akkor még a NASA nem engedélyezte, hogy nők is asztronauták lehessenek.
Tudás

Petíció indult, hogy Jeff Bezos vásárolja meg és egye meg a Mona Lisát

Hogy miért kellene ezt megtennie, arra a netes petíció aláírói több (egyébként nyilvánvaló) érvet is felhoznak: például azért, mert ezt még senki sem tette meg.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.