Bejött a kockáztatás a Samsungnak, rengetegen vettek tavaly hajlítható kijelzős telefont

2022 / 01 / 02 / Bobák Áron
Bejött a kockáztatás a Samsungnak, rengetegen vettek tavaly hajlítható kijelzős telefont
A cég közleménye szerint a hajlítható kijelzős készülékeikből 2021-ben négyszer annyi fogyott, mint az azt megelőző évben.

A tavalyi év egyik legnagyobb mobilpiaci meglepetését a Samsung szállította, amikor kiderült, hogy a piacvezető egyik legfontosabb márkájának számító Note-széria helyett augusztusban két hajlítható kijelzős telefont küldenek boltokba. Bár a Note "lecserélése" a Z Fold 3-ra és a Z Flip 3-ra elsőre elég merész húzásnak tűnt, a Samsung nemrég kiadott sajtóközleménye szerint valószínűleg jó döntést hoztak.

Bár a koreai gyártó konkrét számokat nem árult el arról, hogyan alakultak a hajlítható kijelzős telefonjaik eladásai, a The Verge cikke alapján annyit azért lehet tudni, hogy 2021-ben négyszer annyi ilyen készülék talált gazdára, mint egy évvel korábban. Mivel az elemzők szerint a Samsung 2020-ban nagyjából 2,8 millió hajlítható készüléket adott el, így ebből nem nehéz arra következtetni, hogy a tavalyi eladások már meghaladták a tízmilliót, ami megközelítőleg annyi, mint amennyit a Samsungnak az utolsó Note-készülékekből, a Note 20-ból és a Note 20 Ultrából sikerült eladnia egy év leforgása alatt.

A kevesebb több

A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy bár a Note 20 mindkét modellje kiváló telefon volt, a széria eladásai csalódást keltően alakultak a Samsung számára: a hírek szerint a telefonból egy év alatt mintegy 13 millió darabot sikerült eladni, ami jelentősen alacsonyabb a Note 10 által hozott számoknál. Bár a közleményből arra következtethetünk, hogy a darabszámot tekintve a Z-széria egyelőre nem teljesen hozza a Note 20 eladásait, ugyanakkor több olyan tényező is van, ami miatt a Samsung az alacsonyabb eladásokat is sikerként könyvelheti el.

Az egyik fontos tényező a készülékek ára: a Z Flip 3 nagyjából 50 ezer forinttal kerül többe, mint a sima Note 20, míg a Z Fold 3 még a Note 20 Ultránál is több százezer forinttal drágább, vagyis könnyen lehet, hogy miközben darabszámban a Z-széria még csak közelít a Note eladásaihoz, a bevételek tekintetében már le is hagyhatta azt.

A Samsung számára szintén fontos tényező, hogy a hajlítható kijelzős telefonok sokkal nagyobb növekedési potenciállal bírnak, mint a hagyományos készülékek, a koreai gyártó számára pedig ez a terület jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy a prémium telefonok eladásaiban is megközelítsék az Apple-t. Bár a Note-széria évek óta az egyik legkiválóbb androidos telefonnak számított, ez közel sem volt elég ahhoz, hogy eladásokban akár csak megközelítsék a nagy riválist, ami a bevételek és a profit tekintetében továbbra is egyeduralkodónak számít a prémium kategóriás telefonok piacán. Az Apple ugyanakkor nem igazán siet meghódítani a hajlíthatók piacát, a hírek szerint reálisan 2023-ban vagy 2024-ben mutathatják be az első ilyen telefonjukat, így pedig a Samsungnak rengeteg ideje van arra, hogy egy olyan brandet építsen fel, ami az Apple készülékeivel szemben is vonzó alternatívát jelent a felhasználóknak.

Erre jelen állás szerint minden esélyük megvan, hiszen az elemzők szerint a hajlítható telefonok piaca rendkívüli növekedés előtt áll, az utat pedig jelenleg egyértelműen a Samsung jelöli ki: a más gyártók által az elmúlt években bemutatott hajlítható kijelzős készülékek mindegyike a koreai gyártó telefonjait igyekezett utánozni, legyen szó akár a Xiaomi Mi Mix Foldról, akár az Oppo Find N-ről, akár a Huawei P50 Pocketről. Az egyre komolyabb konkurencia természetesen okozhat problémákat a Samsungnak, hiszen valószínű, hogy egyre több olyan készülék fog megjelenni a piacon, ami árban alá tud licitálni a Z-szériának, de amíg valaki nem áll elő egy igazán korszalakotó (és működő) ötlettel, addig vélhetőleg elég nehéz lesz kiütni a Samsungot a nyeregből.

Nem lesz több Note

A hajlítható telefonok sikere valakinek egészen biztosan rossz hír: azoknak, akik reménykedtek benne, hogy a Samsung csak pihenteti a Note-szériát. Bár mutatkozott rá némi esély, hogy a koreai gyártó a globális félvezetőgyártásban tapasztalható ellátási nehézségek (azaz a chiphiány) miatt döntött úgy, hogy 2021-ben inkább a Z-szériát priorizálja a Note-tal szemben, a friss hírek alapján nagyon úgy fest, hogy a vállalat idén sem tervez a sorozattal. Ahogy a Z Fold 3 és a Galaxy S21 bemutatója kapcsán írt elemzésünkben rámutattunk, erre már korábban is utaltak jelek, mostanra viszont nagyjából biztosan kijelenthető, hogy a Samsung örökre nyugdíjazta az egyik legsikeresebb telefonját.

(Fotó: Bobák Áron/Raketa.hu)

Teljesen feje tetejére állt a mobilpiac az év végére A december-januári időszak éveken keresztül holtszezonnak számított a telefongyártók körében, az idei szezonban viszont szinte az összes nagyobb márka új csúcskategóriás telefonnal készülődik az új évre.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Most lehet vége a vadnyugatnak az AI-cégeknél
Eddig viszonylag szabadon vadászhattak össze maguknak adatokat az internetről, most egy huszárvágással akadályozná meg ezt egy infrastruktúra-szolgáltató.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.