Elon Musk immár a világ leggazdagabb embere

2021 / 01 / 08 / Felkai Ádám
Elon Musk immár a világ leggazdagabb embere
Sokaknak volt rossz év 2020, de nem Elon Musknak, aki főleg a tavalyi részvénydrágulás miatt lophatta el a koronát Jeff Bezostól.

195 milliárd dollár – még gombócból is sok, ahogy azt mondani szokták. Ez az összeg, amire Elon Musk vagyona rúg a Bloomberg milliárdosokat besoroló indexe szerint január 8-án. A második helyre szorult Bezos vagyona pedig jelen állás szerint 185 milliárd, és jócskán lemaradva kullog a bronzérmes Bill Gates 134 milliárddal. A hírre Musk a Twitteren reagált, ahol azt írta némi iróniával, hogy: Milyen különös érzés... Na, eredjünk vissza dolgozni!

Bezos és Musk közt egyébként régóta folyik a rivalizálás, mint arról a The Verge beszámol. Bezos a hírek szerint annyira irigyelte Musk sikerét, amikor a Tesla vezére bebiztosított 1,3 milliárd dollárnyi ösztönző csomagot a Nevadában épülő óriási gyárhoz, hogy ez inspirálta aztán azt a mára hírhedté vált kezdeményezést, melyben Bezos cége szabályosan megversengtette a városokat azzal kapcsolatban, hol épüljön fel cégének második székhelye. Sőt Jeff Bezosnak is van űrutazással foglalkozó vállalata, a Blue Origin. Ez ugyan kevesebb eredményt tud egyelőre felmutatni, mint Musk SpaceX-e (a SpaceX már sikeresen vitt fel embert is az űrbe), de a Blue Origin például holdkompot is tervez a NASA számára a nem túl távoli jövőbe tervezett Hold-missziókhoz – ez lesz a Blue Moon.

Musk egyébként gyorsan kaptatott fel a milliárdosok létráján: csak novemberben szerezte meg a második helyet Bill Gates-től. Igazán nagyot pedig 2020-ban gyarapodott a vagyona – több mint 150 milliárd dollárral lett abban az évben gazdagabb. Ennek oka a Tesla részvények kilövése, amiről már az alábbi cikkünkben is írtunk. Musk ugyanis részvényekben a Tesla nagyjából ötödét birtokolja. Mint azt a hivatkozott cikkünkben írtuk: tavaly a Tesla részvények árfolyama éves szinten 743 százalékkal emelkedett. Ennek gyártási oldalát szintén taglaltuk már a cikkben, kereskedelmi szempontból azonban közre játszott az árát tekintve sokkal elérhetőbb Model 3 és Model Y SUV piacra dobása – mindez pedig szerencsésen találkozott a befektetők érdeklődésével is.

Tavaly félmillió autót gyártott le a Tesla, ami rekord a vállalatnak 2020 a járvány ellenére sem volt rossz év Elon Musk cége számára, mivel nem csak legyártottak félmillió autót, amire éves szinten először került sor, de ez nem sokkal nagyobb szám annál, ahány járművet végül értékesítettek.

Musk vagyona egyébként folyamatosan növekszik, ez onnan is látszik, hogy először akkor írtak a lapok az elsőségéről, amikor a vagyona 188 milliárd dollár körül mozgott, de ez az összeg ennek a cikknek írásakor azóta tehát tovább gyarapodott. Ez azért lehet így, mert Musk még 2018-ban 10 éves szerződést kötött a Teslával egy olyan kompenzációs csomagról, amely a bevételét a vállalat sikeréhez köti. Ez azt jelenti, hogy bizonyos mérföldkövek elérésekor vállalati részvényopciókkal jutalmazzák őt.

Musk 2019-ben a bíróságon közölte, hogy nincs túl sok likvid tőkéje, és kifogyott a készpénzből, és még tavaly is úgy nyilatkozott, hogy minden ingóságát és ingatlanját el kell adnia, még a birtokait is. Sokszor vett fel kölcsönt is, amit aztán a cégeibe csurgatott, 2018-ban például 100 milliárdot tolt bele a The Boring Company-ba. Korábban is sokszor a saját vagyonából indította a vállalkozásait, így született meg a Tesla és a SpaceX is, miután Musk milliomos lett a Zip2-nek és a PayPal-nak köszönhetően.

További cikkek a Rakétán:

Elon Musk megint kitalált valamit, amivel tovább forradalmasíthatja az űrutazást A SpaceX hordozórakétái eddig leszálltak a kilövés után, a Csillaghajóhoz kifejlesztett Super Heavyt viszont már a kilövőállás karjával fogják elkapni.

Elon Musk szerint az első Mars-városnak hatalmas üvegkupolái lesznek Elon Musk csütörtökön, a szokásos kérdezz-felelek során nyilatkozott marsi terveiről. Úgy fest, hogy a technológia fenegyereke komolyan gondolja a nagy Mars-kalandot.

Jeff Bezos állítása szerint cége, a Blue Origin szállíthatja az első nőt a Holdra, de a NASA csak márciusban dönt Jeff Bezos egy hete pénteken bejelentette, hogy 2024-ben az űrhajózás történetében először, ő lesz az, aki a NASA-val karöltve az első nőt eljuttatja a Holdra. Ehhez persze a NASA-nak és a Biden adminisztrációnak is lesz még néhány szava.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.