Három év múlva jöhetnek a visszaváltható italcsomagolások

2020 / 11 / 25 / Bobák Áron
Három év múlva jöhetnek a visszaváltható italcsomagolások
A kormány által a Parlamentnek benyújtott, november 24-i törvényjavaslat alapján 2023. július 1-től tennék kötelezővé Magyarországon az italcsomagok visszaváltását.

A javaslat már az év elején meghirdetett klíma- és természetvédelmi akciótervben is szerepelt, ám abban még általánosságban csak annyit határoztak meg, hogy támogatni fogják a fémdobozok, az üveg- és műanyagpalackok visszaváltását. Hogy a visszaváltási kötelezettség pontosan milyen csomagolóanyagokra vonatkozna, azt még mindig nem lehet tudni, ezt ugyanis a törvény elfogadása után egy külön kormányrendeletben fogják szabályozni.

A Greenpeace az ezzel kapcsolatban kiadott sajtóközleményben üdvözölte a döntést, ugyanakkor felhívják rá a figyelmet, hogy a visszaváltás rendszere önmagában nem elegendő, a kötelező újrahasználatot, újratöltést is elő kell írni.

„Az iparági közlések alapján a jól hasznosítható PET-palackok és a végtelenszer hasznosítható alumínium dobozok körülbelül kétharmada végzi most lerakóban, égetőben vagy a természetben – újrahasznosítás helyett. Üveg esetén is elkeserítően rossz az újrahasznosítási arány. Amíg nem lép életbe érdemi szabályozás, minden egyes nappal csak növekednek a hulladékhegyek. Itthon csak PET-palackból évi több mint 1 milliárd kerül a szemétbe hasznosulás nélkül. A PET-palackok pedig tovább aprózódnak mikroműanyaggá, a szemcsék bekerülnek a folyóinkba és az emberi szervezetbe is” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace szakértője.

A környezetvédő szervezet szerint a cél az lenne, hogy 2024-re minden eldobható italcsomagolást újrahasznosítsanak, ehhez viszont a kormány által javasolt időpontnál jóval korábban, már 2022. január 1-től be kellene vezetni a rendszert, és jogszabályban előírni az egyszer használatos PET-palackok, alumínium dobozok, italoskarton-dobozok és üvegpalackok begyűjtését és újrahasznosítását.

A Greenpeace megbízásából a ZRI Závech Research november elején készített reprezentatív közvélemény-kutatást, amelyből az derült ki, hogy a magyarok 85 százaléka támogatja, hogy a PET-palackok visszaválthatóak legyenek, például betétdíj bevezetésével.

(Borítókép: Unsplash)

További cikkek a Rakétán:

Fontos a környezetvédelem, de a Coca-Cola azért marad a műanyagpalacknál Az üdítőital márka nagyon nem szívesen válna meg az egyszer használatos műanyagtól, mert szerintük ezt akarják a vásárlóik.

A csomagolásmentes tusfürdők már a spájzban vannak, Csehországban bevezették az utántölthető flakont A környezettudatos vásárlók számára nagy öröm minden lépés, amit a műanyag csomagolások elleni egyenlőtlen küzdelemben sikerül megtenni, számukra különösen jó hír, hogy már Csehországban is elérhetőek az utántölthető tusfürdős, és samponos flakonok.

A Greenpeace videója rávilágít a túlzott húsfogyasztás egyik legborzasztóbb következményére A "Van egy szörny a konyhámban" című rövid animációs film alkotói könyörögve kérik az emberiséget, hogy bolygónk jövője érdekében hagyják abba, de legalábbis mérsékeljék a húsfogyasztást. Nem véletlenül.


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Újradefiniálná egy amerikai cég a tengeri szélerőművek működését
Újradefiniálná egy amerikai cég a tengeri szélerőművek működését
A T-Omega Wind egy kis méretű prototípussal már teszteli a piramis alakú, vízen lebegő szélturbina életképességét.
Egy kutatóhajó a világ legnagyobb jéghegyének útjába került, így sikerült videóra venni
Egy kutatóhajó a világ legnagyobb jéghegyének útjába került, így sikerült videóra venni
Az A23a közvetlen közelében haladt el az RSS Sir David Attenborough, a találkozást a kutatók meg is örökítették.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.