Techno

Magyarországra is érkezik a világ egyik legjobb kamerával ellátott telefonja

A Honor Magic 5 Pro mellett már a hajlítható Honor Magic Vs-re sem kell sokat várni, ami a Samsung Galaxy Fold-sorozat első komoly kihívója lehet idehaza.
Techno

Az Oppónak van egy kisebb atombombája, de egyelőre nem dobták le Európában

A barcelonai Mobil Világkiállításon lehetőségünk nyílt személyesen is kipróbálni az egyelőre csak Kínában kapható Oppo Find N2-t, ami ugyan jóval kisebb mint a többi, táblagéppé szétnyitható hajlítható kijelzős telefon, de ez egyáltalán nem tűnik hátránynak.
Techno

Magyarországon is kapható lesz az Oppo új hajlítható kijelzős telefonja

Bár a hajlítható kijelzős telefonok már évek óta megjelentek a piacon, Európában és így hazánkban is egyelőre nem túl nagy a választék: a Samsung és a Huawei mellett eddig csupán a Motorola Razr telefonját lehetett megvásárolni hazánkban, ez a helyzet viszont a jelek szerint az idei évben gyökeresen meg fog változni.
Techno

Szétkapták a Honor hajlítható telefonját, hogy megnézzék, mitől hajlik

Hamarosan a globális piacra is megérkezik a Honor Magic Vs, a szétszerelős videóiról híres JerryRigEverything csatornának viszont már most sikerült megkaparintania egyet a telefonból, ami természetesen nem is maradt egyben.
Techno

A Honor jelentősen alálicitált a Samsungnak az új hajlítható telefonjával, ami Európában is kapható lesz

A Honor Magic Vs jóval szélesebb kijelzővel, ugyanakkor várhatóan jóval barátságosabb árcédulával érkezik, mint a Samsung Galaxy Z Fold 4.
Techno

A táblagéppé szétnyitható telefon még mindig nagy ötlet, de a Samsung most kicsit ráült a babérokra

Az augusztus elején bemutatott Z Fold 4 az elődjeihez hasonlóan kiemelkedően alkalmas arra, hogy komolyabb feladatokat is elvégezzünk rajta, de azért meglátszik, hogy a koreai gyártónak mindeddig nem igazán volt konkurenciája ebben a szegmensben.
Techno

A Xiaomi bemutatta az első hajlítható telefont, ami alig vastagabb, mint egy hagyományos mobil

És a Mix Fold 2 nem csak ebben mutat újat, hiszen az előlapi kijelzőjének a képaránya is egy normál okostelefonéra hajaz.
Techno

A Samsung új telefonjainak nincs versenytársa

Bár a szerdán bemutatott Z Flip 4 és a Z Fold 4 nem definiálja újra, amit a hajlítható készülékekről eddig gondoltunk, de a Samsungnak így is minden esélye megvan rá, hogy az eladásokban idén átlépjék a bűvös tízmilliós határt, amivel jelentősen megerősíthetik a pozíciójukat a prémium telefonok szegmensében.
Techno

A Honor a hajlítható kijelzős készülékek piacán is nekimegy a konkurenciának

A nagy feltámadást bemutató Honor megjelenése a hajlíthatók piacán végleg beindíthatja az eddig is egyre komolyabb számháborút, aminek a felhasználók csak örülhetnek - igaz, egyelőre leginkább Kínában.
Techno

Bejött a kockáztatás a Samsungnak, rengetegen vettek tavaly hajlítható kijelzős telefont

A cég közleménye szerint a hajlítható kijelzős készülékeikből 2021-ben négyszer annyi fogyott, mint az azt megelőző évben.
Techno

A Huawei új hajlítható telefonja egészen különleges megjelenést kapott

A P50 Pocket telefon díszes zsebtükörre hasonlít, 5G-t viszont a kiszivárgott információk szerint nem tartalmaz majd.
Techno

Az Oppo bemutatta az eddigi legolcsóbb táblagéppé kinyitható telefont

A Samsung Galaxy Z Fold nyomdokaiban járó Oppo Find N semmivel sem drágább, mint egy hasonló képességű hagyományos telefon.
Techno

Hajlítható kijelzős telefonra cserélte a Samsung a Note-szériát

A Samsung a szokásos, augusztus eleji bemutatón az új Note-széria helyett ezúttal két hajlítható kijelzős telefont mutatott be - köztük egy olyat, ami az eddigiekhez képest szinte már olcsónak tűnik.
Techno

Bemutatták a hajlítható-gördíthető kijelzős mobiltelefont

A TCL mobilját extra nagy méretűre lehet kihajtogatni, azután pedig tovább lehet növelni a kijelző nagyságát egy kihúzható panellel.
Techno

A Samsung és a Huawei után a Xiaomi is bemutatta a saját hajlítható kijelzős készülékét

A kínai gyártó ezúttal nem keresett új utakat, az Mi Mix Fold nem csak nevében, de működésében is egy az egyben a Samsung telefonját követi.
Techno

Eldőlt, hogy milyenek lesznek a jövő hajlítható okostelefonjai

A Huawei és a Samsung az elmúlt években egészen más dizájnfilozófiával közelítette meg a "milyen a praktikus hajlítható telefon?" kérdéskört, de a Mate X2 hétfői bemutatója azt jelzi, hogy ez a kérdés eldőlt.
Techno

Az alakváltó okosgél hamarosan új, rugalmas robotok és összehajtható kijelzők alapvető összetevője lehet

A 3D nyomtatással készült anyagot a polipbőrről mintázták, amely fényre reagálva változtatja az alakját, akár egy mesterséges, önálló izomszövet.
Techno

A kihajtható mobilnál is van furcsább: itt a kigördülő kijelző

Lehet, hogy már jövőre kézbe foghatjuk az első működő példányt.
Techno

Ez tényleg generációváltás az okostelefonoknál

A Samsung Galaxy Z Fold 2 egy igazi tabudöngető készülék, ami arra késztet, hogy újragondoljuk, amit a telefonokról eddig gondoltunk.
Techno

Így muzsikál az első igazán használható hajlítható kijelzős telefon

A Mate Xs okostelefonként és táblagépként is kiválóan használható, de hogy lehet a Huaweinek 70 millió dolláros vesztesége egy olyan telefonon, ami egymillió forintba kerül, és a hírek szerint azonnal elkapkodták?  
Techno

Samsung Galaxy Z Flip - hát ezt meg hogy értsük?

Mi értelme egy olyan telefonnak, aminek látszólag az egyetlen újítása, hogy mostantól ki kell nyitnunk a telefonunkat, mielőtt használhatnánk? Teszünk rá egy kísérletet, hogy megfejtsük.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.