A rakétahátizsákokat fejlesztő Gravity Industries Jet Suitja egyre több helyen bukkan fel, hogy az eszköz hatékonyságát bizonyítsa különleges körülmények között, például katonai akciók során vagy mentési munkálatok közben. Ezekben a szituációkban való alkalmazását egyelőre csak tesztelik a cég alapítója és fő tesztpilótája, Richard Browning segítségével, de az eddigi tapasztalatok alapján az egyszemélyes közlekedési eszköz akár valódi opciót jelenthet a speciális műveletek elvégzésére, olyannyira, hogy egy brit légimentő szolgálat már nyáron elkezdi a saját pilótáival élesben is kipróbálni a Jet Suitot.
A rakétahátizsák legnagyobb előnyét az jelenti, hogy jóformán bármilyen terepen használható, így sokkal gyorsabb haladást tesz lehetővé, ennélfogva olyan munkákra, amelyek gyors reagálást igényelnek, vagy nehéz terepen való közlekedéssel járnak, a földi járműveknél alkalmasabb lehet. Vannak azonban hátulütői is rakétahátizsákkal való repülésnek: az irányításának nehézségein kívül ezt elsősorban az üzemanyagfogyasztása jelenti, ami már egy pár perces üzemidő alatt is lenullázhatja a tankot.
A Gravity Industries Mk2 jetpackje, ami egy korábbi verziója az azóta már továbbfejlesztett rakétahátizsáknak, nagyjából 20 liter üzemanyag tárolására volt képes, ezzel körülbelül négy percig lehetett vele repülni, és az azóta megjelent típusok is 3-4 liter/perc körül fogyasztanak. Ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, a Jet Suit dízellel vagy repülőgép-üzemanyaggal működik, ami különösen drága közlekedési formává teszi a rakétahátizsákot.
Az üzemanyag költségei azonban nem jelentenek problémát egy másik típusú jetpack (bár ez, a technológiáját tekintve nem pontos megnevezés) esetében: az elektromos "rakétahátizsák" ugyanis nem gázturbinákkal hanem rotorokkal működik, vagyis felfogható egyszemélyes, hordható kis eVTOL-nak is. A CopterPacken kívül, amelyet elektromos helikopter hátizsákként definiál a gyártócég, a SkyPack a másik hasonló, építés alatt álló modell, ez utóbbit az amerikai Ascend Dynamics gyártja. A cég alapítója, Daniel Gant 2020-ban kezdett bele egy kezdetleges prototípus megépítésébe, ami a rotoros megoldás tesztelésére szántak, de az első verzió még nem volt röpképes.
Később elkészült az a modell, ami már bizonyította a konstrukció életképességét, ami összesen 12, különböző dőlésszögben elhelyezett rotor és ezeket meghajtó 12 darab, 7 kW-os motor kombinációján alapul. A szerkezet első látásra némileg veszélyesnek tűnik a viselőjére nézve, mivel a három kar végein található rotorlapátok elég közel vannak a pilóta fejéhez, de a végső verzió a rotorokat körülvevő védőtokokkal is fel lesz szerelve, amelyek biztonságos használatot tesznek lehetővé. A SkyPack védőeszközök nélküli V1 prototípusa a biztonság kedvéért még humán pilóta nélkül tette meg első próbaútját, a hozzászíjazott baba, amelyet Mitchell Gantnek neveztek el, kis súlya és az eszköz kiegyensúlyozása miatt ez alkalommal még egy stabilizáló faszerkezetet is kellett használni a teszt közben, de a jövőben ez a kiegészítő nem képezi majd a repülő hátizsák részét.
A SkyPack V2, vagyis a következő prototípus valamivel nehezebb lesz a jelenlegi modellnél és egy 90 kilós embert is a levegőbe tud majd emelni, de a lítium-ion akkumulátor által biztosított hatóidő szintén csak két perc marad, úgy, mint a V1 esetében. Az, hogy mikor készül el az immár emberi használatra is alkalmas verzió, még nem lehet tudni, mivel a cég még most gyűjti hozzá a tőkét közösségi finanszírozású projekteken keresztül, de a tervek szerint az ezután következő, harmadik lépésként már a SkyPack árusítása is megkezdődhet.
A felhasználóknak szánt modell beépített generátort is tartalmaz majd, emiatt akár fél órás távokat is meg lehet vele tenni és a szénszálas anyagnak köszönhetően jóval kevesebbet nyom, viszont nagyobb súly szállítására is képes lesz, valamint a leírás szerint rendelkezik majd önvezető repülési móddal is.
(New Atlas Fotó: Ascend Dynamics)