Tudás

A Marson található egyik hatalmas, szabályos tetraéder formájú képződmény hozta lázba az internet népét

A különös alakzat a Valles Marineris hatalmas kanyonrendszerében található, és már 2002-ben azonosították – és ugyanazok az eróziós erők hoztak létre, amelyek a körülötte lévő szakadékokat is.
Tudás

Nagyon durva anyagokra bukkanhattak a debreceni akkumulátorfólia-gyár mellett vett vízmintákban

Klórozott oldószerekre – így a feltehetően emberi rákkeltőként besorolt kloroformra és diklórmetánra –, szénhidrogénekre, szerves oldószerekre, alumíniumra.
Tudás

Ezek a különleges fényvezetők a bennük haladó fény fizikai nyomását kihasználva képesek a deformációra

Ez a módszer a korábbi, optikai csipeszes mozgatáson alapuló deformálásnál nagyobb impulzusváltozást hasznosít, ezáltal egységnyi fényintenzitás esetén nagyobb erő fejthető ki vele.
Tudás

Közelebb kerültünk a vulkáni villámok rejtélyének megfejtéséhez

Amikor egy vulkán kitör, nemcsak a mindent elborító hamu és a hömpölygő láva látványa lenyűgöző, hanem a sötét égbe csapó villámok is ámulatba ejtik az embert.
Tudás

Hiperszonikus ballisztikus rakéták csapódtak be éjjel Izrael félig titkos nukleáris fellegvára mellé

A Shimon Peres Negev Atomkutató Központ Izrael egyik legfontosabb nukleáris létesítménye a Negev-sivatagban, a központ működésével kapcsolatos információk pedig szigorúan titkosa.
Tudás

Egy tudós szerint öt dolog is bizonyítja a túlvilág létezését

Van-e élet a halál után? Egy kanadai asztrofizikus szerint nem csak van, hanem erre több bizonyíték is akad.
Tudás

Hat tudományos érv, hogy létezhettek jóval korábbi civilizációk is

Százezer év múlva talán a mi civilizációnkból sem marad semmi, legfeljebb pár homályos mítosz.
Tudás

Erre az öt, nyugtalanító fizikai paradoxonra máig nincs magyarázat

Öt meglepő gondolatkísérlet, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a világ működését.
Tudás

Régóta vártak erre a felfedezésre: teljesen új részecske jelent meg a Nagy Hadronütköztetőben

Bemutatkozott a proton rejtőzködő, kövér rokona.
Tudás

Öt érv amellett, hogy a valóság puszta illúzió

Ezek a jelenségek megkérdőjelezik, hogy az általunk érzékelt valóság tényleg annyira objektív, mint azt hisszük.
Tudás

Tíz kiemelkedő magyar találmány, ami megváltoztatta a világot

Hála a híres magyar találékonyságnak világunk számos olyan felfedezéssel és találmánnyal gazdagodott, amely alapjaiban formálta át a mindennapi életünket.
Tudás

Nem is olyan halott a Merkúr, mint hittük – rengeteg rejtélyes fényes csíkot azonosított be egy neurális háló a bolygón

A tanulmány legfontosabb üzenete az lehet, hogy hogy a Merkúr mégsem egy 3 milliárd éves fosszília.
Tudás

Tudományos áttörés: élő sejtekből készítettek egy bonyolult emberi testrészt

Három évtized után oldódott meg egy sürgető orvosi probléma, de a siker még nem teljes.
Tudás

A Tejútrendszer mélyén, a Földtől 27 ezer fényévre bukkantak rá egy rekordméretű kénmolekulára

Az eredmények azt sugallják, hogy a csillagközi felhőkben már a csillagok és bolygók kialakulása előtt megindulhatott a bonyolult szerves kémia.
Tudás

Egy érdekes univerzummodell szerint az emberiség számára az egész világegyetem belátható, és akár be is utazható

A modell emellett olyan további, az univerzum szerkezetével és tágulásával összefüggő jelenségeket is képes megmagyarázni, mint a kozmikus háttérsugárzás, az úgynevezett barionakusztikus oszcillációk és az Ia típusú szupernóvák megfigyelései, miközben feloldja a Hubble-feszültséget.
Tudás

Találtak egy fantasztikus élőlényt, ami meg tudná változtatni az időjárást

A képessége nem természetfeletti, de így is hihetetlenül érdekes.
Tudás

A semmi valódi közepe, ahol Cthulhu lakik és ahová az űrhajók meghalni járnak

Van egy hely a Csendes-óceánban, ami okkal érdemelte ki a világ legelhagyatottabb helye elnevezést. Az ISS is ebbe a 'temetőbe' érkezik majd néhány év múlva.
Tudás

Öt korszakalkotó találmány, aminek a létezése a puszta véletlennek köszönhető

Hanyagságból megmenteni több százmillió ember életét? A penicillin feltalálójának sikerült elkövetnie ezt a bravúrt, de mellette is voltak még szép számmal, akik a puszta véletlennek köszönhetik, hogy örökre megváltoztatták a világot.
Tudás

Valami egészen különöset fedeztek fel huszonöt évvel ezelőtt az Éjfél Zónában, ahol a sötétség uralkodik

Egy különös új fajjal találkoztak a kutatók.
Tudás

A galaxis spirálkarjai és a sötét porsávok összetett hálózata is megfigyelhető ezen a csodás felvételen

Élő festmény az űr mélyéből.
Tudás

Egy új kutatás szerint a mikroműanyagok eltömíthetik az immunsejteket

Laboratóriumi kísérletekben azt is látták, hogy a mikroműanyagok hatására az immunsejtek viselkedése megváltozhat. Egyes esetekben túlzott gyulladásos reakció indul be, máskor viszont épp ellenkezőleg: az immunválasz gyengül.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.