Két év múlva már repülő motorokkal száguldozhatunk, ígéri a Jetpack Aviation

2021 / 09 / 28 / Bobák Áron
Két év múlva már repülő motorokkal száguldozhatunk, ígéri a Jetpack Aviation
A rakétahátizsákokat gyártó kaliforniai vállalat már évek óta fejleszti a Speeder névre keresztelt repülő motort, amit eredetileg katonai felhasználásra és mentési feladatokra szántak, most viszont bejelentették, hogy készül a jármű szabadidős változata is, ami a cég szerint már 2023-ban megvásárolható lesz.

Első hallásra ez egy elég meredek kijelentés, hiszen a manapság már tucatjával fejlesztett légitaxiktól eltérően a Speeder nem propellerek segítségével, hanem sugárturbinákkal emelkedik a magasba - vagyis ugyanazt a technológiát használja, mint a Jetpack Aviation rakétahátizsákjai. Ez bizakodásra adhat okot, hiszen a gyártónak már két ilyen hátizsákja (a JB-10 és a JB-11) is kereskedelmi forgalomba került, az viszont kétségtelenül sokkal nagyobb falat, hogy a megoldás egy motornál is megbízhatóan működjön.

Amikor néhány héttel ezelőtt Richard Browningot, a szintén rakétahátizsákokat gyártó Gravity Industries alapítóját kérdeztük a repülő motorok ötletéről, a Jet Suit kitalálója az egyik legfőbb problémaként azt hozta fel, hogy míg a jetpacket az ember képes a testével egyensúlyozni, addig egy motornál erre nem igazán lenne lehetőség. A JetPack Aviation azt állítja, hogy sikerült megoldaniuk ezt a problémát, és mivel a Speeder teljesen automatikusan egyensúlyozik, így semmivel sem lesz nehezebb irányítani, mint egy hagyományos motort. Erről egyelőre a saját szemünkkel nem győződhetünk meg, hiszen a hangzatos kijelentések ellenére a Jetpack Aviation eddig nem közölt videókat a Speederről, csupán egy animációt mutattak róla, hogyan kell elképzelni a járgányt.

A gyártó szerint a légmotor annyira kezesbárány lesz, hogy a visszafogottabb, Ultralight (UVS) változat vezetéséhez még pilótaengedélyre sem lesz szükség, csupán egy rövid kiképzésre a Jetpack Aviation központjában vagy valamelyik partnercégüknél. Az UVS modell elméletben 96 km/h-s sebességgel tud majd repülni, és 19 liter üzemanyaggal lehet feltankolni. Az Experimental (EVS) verzió ennél jóval gyorsabb lesz, a sebessége elérheti akár a 240 km/h-t is, ennek a használatához viszont már pilóta képesítésre is szükség lesz.

A Jetpack Aviation oldalán elérhető információk szerint a Speederrel egyszerre 20-30 percig lehet majd repülni és akár 4,5 kilométeres magasságig is fel tud emelkedni, noha "nem számítanak rá, hogy erre a vásárlóik többségének szüksége lenne". Az első körben mindössze húsz darabban gyártott jármű már most is előrendelhető a Jetpack Aviation honlapján, az ott közölt információk szerint pedig a teljes ára 695 ezer dollártól indul majd, ami mai árfolyamon kicsit több, mint 212 millió forintnak felel meg.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy a pilótavizsga önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy két év múlva már repülő motorokkal mehessünk bevásárolni, hiszen a helyből fel- és leszálló, személyszállításra alkalmas járművek szabályozása a legtöbb országban nem tisztázott. Néhány helyen, így például Koreában, Kínában és Los Angelesben már történtek konkrét intézkedések, de a legtöbb légitaxi-gyártó így is arra számít, hogy a kereskedelmi forgalom csak 2025-ben vagy azután indulhat majd be.

A Jetpack Aviation nem az első cég, ami repülő motorok fejlesztésében gondolkodik: az egyik első ilyen járművet éppen magyarok kezdték el tervezni Flike Aero néven 2015 környékén, igaz, az akár 100 km/h-s sebességre is képes gép nem turbinákkal, hanem légcsavarokkal emelkedett volna a magasba. A Flike Aero végül soha nem repült, a tervezői ugyanis továbbléptek, és ma már az amerikai Lift Aircraft Hexa nevű légitaxiján dolgoznak, ami az eVTOL-ok egyre sűrűsödő mezőnyében is az egyik legígéretesebb fejlesztésnek számít. Néhány éve a dubaji rendőrség is kapott néhány hasonló elven működő, vagyis légcsavaros repülő motort, de a fellelhető információk szerint ezeket közterületen sosem használták.

(Designboom, Fotó: Jetpack Aviation)

További cikkek a témában:

Kínában már sorozatban gyártják a légitaxikat Amíg a nyugati gyártók egyelőre csak a prototípusoknál tartanak, a kínai Ehang már nagyüzemben gyártja az Ehang 216 és VT30 légitaxikat a yunfui gyárában.

Három év múlva indulhat az első léghajójárat az Északi-sarkra Az OceanSky Cruises legalábbis ezt ígéri, és a jelek szerint már a járművük is megvan hozzá.

Levegőbe emelkedett a repülő versenyautó Az Alauda Racing egyfajta "légi Forma-1-ként" képzeli el az Airspeederrel rendezett versenyeket, igaz, az első verziót még távirányítással fogják irányítani a pilóták.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.