Megmutatták, hogy fog kinézni az új orosz űrállomás

2022 / 08 / 18 / Bobák Áron
Megmutatták, hogy fog kinézni az új orosz űrállomás
Ahogy az mostanra biztossá vált, Oroszország 2024 után kiszáll az ISS üzemeltetéséből, és helyette egy saját űrállomást építenek, amelynek az élethű makettjét hétfőn mutatták be a nyilvánosságnak.

Ahogy korábban írtunk róla, a várhatóan 2025-ben vagy '26-ban pályára állított űreszköz központi modulját már tavaly bemutatta a Roszkoszmosz, most viszont már azt is lehet tudni, hogy a teljes űrállomás ezen felül még öt további modulból fog állni. Az Interesting Engineering szerint a modulokat két fázisban fogják Föld körüli pályára állítani: az első ütemben négyet, amit később még további két modul követ. Ezeket a hírek szerint 2030 és 2035 között csatlakoztathatják az űrállomáshoz.

Az orosz média által csak "Rosz" néven emlegetett űrállomáson egyszerre négy kozmonauta fér majd el, és az Interfax korábban közölt információi szerint a teljes kiépítése nagyjából hatmilliárd dollárba fog kerülni.

A beszámolók szerint Jurij Boriszov, az orosz űrügynökség frissen kinevezett főigazgatója a rendezvényen azt is megerősítette, hogy Oroszország a jelenleg érvényes megállapodás lejárta, tehát 2024 után valóban kiszáll a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetéséből, noha erről a partnerországokat egyelőre nem értesítették hivatalosan. Bár arra már az elmúlt években is számos jel utalt, hogy a Roszkozmosz nem elkötelezett az ISS további üzemeltetését illetően, a döntésben valószínűleg az is jelentős szerepet játszott, hogy az ukrajnai háború kitörése óta Oroszország és az ISS-t üzemeltető nyugati országok között jelentősen megromlott a viszony, ennek következtében számos közös űrprojektet is leállítottak.

Az oroszok nincsenek egyedül a saját űrállomásra vonatkozó terveikkel, hiszen Kína - ami az ISS-projektben eddig sem vett részt - már tavaly pályára állította a saját, Tiengkung névre keresztelt űrállomását, amit azóta már több ízben látogattak meg az ország űrhajósai.

Az oroszok kihátrálása ellenére az ISS még sok-sok évig szolgálhatja a tudomány előrehaladását, hiszen a NASA ütemterve szerint az USA csak 2030-ban hagyja végleg maga mögött az űrállomást, hogy utána az addigra már megépülő, privát űrállomásokon folytassák a tevékenységeket. Ami a Nemzetközi Űrállomást illeti, az a tervek szerint 2031 januárjában belép a Föld légkörébe, majd a darabjai belezuhannak a Csendes-óceánba.

(Fotó: Roszkoszmosz)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.