Már a függönyt sem kell a saját kezünkkel elhúznunk, egy új eszköz megoldja helyettünk

2021 / 06 / 21 / Bobák Áron
Már a függönyt sem kell a saját kezünkkel elhúznunk, egy új eszköz megoldja helyettünk
A Switchbot Curtain egycsapásra okosfüggönyt varázsol a sima függönyünkből, de ezért elég komoly árat kell fizetnünk.

Az okoseszközök száma mára bőven meghaladta azt a mennyiséget, hogy számon lehetne tartani az összes újonnan bejelentett porszívót, biztonsági kamerát, konnektort és termosztátot, de néha azért így is érkezik egy-egy olyan ötlet, amire joggal kapjuk fel a fejünket. A függöny rúdjára szerelhető Switchbot Curtain pedig pontosan ilyen.

Ha a hálózatba kötött eszközöket a lehető legegyszerűbben szeretnénk bekategorizálni a fogyasztói igények szerint, akkor három nagy csoportot különíthetnénk el: az első csoportba tartoznának azok a készülékek, amik saját jogon is kifejezetten hasznosak a legtöbb embernek (ide sorolhatjuk például az robotporszívókat), aztán akadnak természetesen olyan eszközök is, amiknél igazából semmi értelme, hogy Bluetooth-szal vagy wifivel tudnak kapcsolódni a telefonunkhoz, a legnagyobb kategóriát viszont kétség kívül az olyan termékek tennék ki, amik külön-külön ugyan csak minimális hatással bírnak a hétköznapjainkra, de egy teljes ökoszisztémában gondolkodva már érzékelhetően komfortosabbá tehetik az életünket. A Switchbot Curtain kétségkívül az utóbbi kategóriába sorolható, hiszen a képességei mindössze néhány pontban összefoglalhatók:

  • A kapcsolódó mobilalkalmazás segítségével el- valamint összehúzhatjuk vele a függönyt, anélkül, hogy fel kéne állnunk a fotelből
  • Emellett beállíthatjuk azt is, hogy a készülék megadott időpontban automatikusan megtegye ugyanezt
  • És egy egyelőre béta-verzióban lévő fényérzékelő segítségével elméletben arra is képes, hogy a napsütés mennyiségétől függően kezelje a függönyt

Minden bizonnyal kevesen vannak, akik azt gondolják, hogy megéri 99 dollárt (vagyis kábé harmincezer forintot) kiadni azért, hogy ne kelljen megtennünk néhány lépést a függönyig, de nagyjából ugyanez elmondható a telefonunkról ki-és bekapcsolható lámpáról, a távirányítással működő mosógépről és sütőről is. Ha a lakásunkban elég sok ilyen eszköz van, az pedig már jelentősen lecsökkentheti a fölösleges körök számát.

A kényelmet meg kell fizetni

Ahogy fentebb említettük, a Switchbot Curtain alapból 99 dollárba kerül, ez az ár viszont gyorsan a többszörösére tud ugrani, ha kétfelé húzható függönyünk van (198 dollár - 60 ezer forint), ha szeretnénk hangutasításokkal is kezelni a függönyt (39 dollár - 12 ezer forint), ha akarunk venni hozzá egy olyan kapcsolót, amivel a szoba bármely pontjáról elhúzhatjuk a függönyt (19 dollár - 5500 forint) vagy ha vennénk hozzá egy extra napelemet, ami garantálja, hogy soha ne kelljen töltenünk az eszközt (25 dollár - 7500 forint). A készülék gyári üzemideje amúgy alapjáraton is meglehetősen hosszú, a Switchbot szerint a függönyelhúzót kábé nyolc havonta kell töltőre dugni.

A készüléket a gyártó szerint többféle függönyrúdra is könnyedén fel lehet szerelni, a beüzemelése pedig mindössze néhány percet igényel. Miután Bluetooth-szal csatlakoztattuk a telefonunkhoz, a kalibráció során megadjuk, hogy a függöny mikor van elhúzva és mikor van összehúzva, a Switchbot Curtain pedig elméletben ugyanezeket a függönyállásokat fogja utánozni, amikor arra utasítjuk, hogy húzza el a függönyt. A gyártó szerint a függönyelhúzó nagy előnye, hogy ha automatizáljuk a működését, reggel már az ébresztő előtt elhúzza a függönyöket, így világos szobában ébredhetünk, de a használatával akár az energiaszámlán is spórolhatunk valamennyit: például megadhatjuk a készüléknek, hogy ha éppen nem vagyunk otthon, akkor a meleg nyári hónapokban automatikusan húzza be a függönyöket, ha süt a nap, így relatíve hűvösebb szobába érhetünk haza. Télen ennek éppen az ellenkezőjét csinálja, vagyis a napsütésre automatikusan elhúzza a függönyt, így több napfény jut be a lakásba. Mivel a függöny mozgása automatizálható, a Switchbot szerint a készülék emellett a betörőket is távol tarthatja, azt a benyomást keltve, hogy valaki otthon van.

Hasznos, de nem tökéletes

A Switchbot Curtain egy sikeres Kickstarter és egy még sikeresebb Indiegogo közösségi finanszírozási kampány után csak nemrég került boltokba, így egyelőre kevés a megbízható, első kézből származó információ arról, hogy a gyakorlatban mennyire hasznos, de a Wired szerzőjének, Simon Hillnek már volt alkalma kipróbálni az eszközt. A veterán technológiai újságíró nem volt maradéktalanul elégedett a szerkezettel, a kifogásai három pontban foglalhatók össze:

  • A készülék nem végez elég pontos munkát, vagyis néha nem húzza szét eléggé a függönyt, amikor pedig összehúzza, marad középen egy kis rés
  • A Switchbot Curtain emellett eléggé hangos is, ami a reggeli ébredést semmiképp sem könnyíti meg, igaz, van egy "csendes módja" is, ami jóval halkabban, ezzel együtt jóval lassabban húzza el a függönyt
  • A legpraktikusabb kifogása viszont az volt, hogy bár az alkalmazással elég gyorsan lehet irányítani a függönyt, de annyira azért nem gyorsan, mintha odalépne a függönyhöz, és kézzel elhúzná

Azt ugyanakkor Hill sem állítja, hogy a termék hibás vagy használhatatlan lenne, szóval ha valakinek eddig éppen egy okosfüggöny hiányzott a gyűjteményéből az okoskonnektor, okosfogkefe és okoshűtő mellé, akkor a Switchbot honlapjáról azonnal meg is rendelheti 7-10 napos szállítási idővel.

További cikkek a témában:

Érdemes-e okosmérleget venni? Ma már minden nagyobb elektronikai áruház polcai roskadoznak a különböző okosmérlegektől, amelyek a testtömegünk mérése mellett olyan extrákat is felvonultatnak, mint a testzsírszázalék vagy a vázizomzat mérése, esetleg a nyugalmi anyagcserénk megállapítása. Vásárlás előtt viszont érdemes utána nézni, hogyan működnek ezek a mérlegek, és mennyire vehetjük komolyan a kapott eredményeket.

Kiváltható-e már a házimunka pusztán robotokkal? A mosáshoz, porszívózáshoz már értenek, de vajon van-e lehetőségünk arra 2020-ban, hogy az ablakpucolást vagy a vasalást is a robotokra bízzuk?

Szinte teljesen leveszi a vállunkról a szelektív hulladékgyűjtés terhét egy új szemetes A Lasso gyakorlatilag mindent képes elvégezni helyettünk: szétválogatja a különböző anyagokat, megtisztítja őket, és szól, hogy mikor kell kirakni az összegyűlt hulladékot.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.