Évekig szinte egyáltalán nem fizetett adót, most rekordot dönthet Elon Musk

2021 / 12 / 19 / Pőcze Balázs
Évekig szinte egyáltalán nem fizetett adót, most rekordot dönthet Elon Musk
Úgy tűnik, hogy a Tesla vezetője, Elon Musk példátlanul sok adót fog fizetni jövőre: több mint nyolcmilliárd dollárjába kerülhet, hogy 2021-ben túladott a részvényei egy részén.

Júniusban még arról írtunk a Rakétán, hogy egy magyar pályakezdő is több adót fizet, mint Musk, miután egy oknyomozó szervezet kiderítette, hogy az Egyesült Államok leggazdagabbjai mennyit adnak vissza az államnak. A Tesla vezetője 2018-ban például egyetlen centet sem fizetett a helyi adóhivatalnak, az IRS-nek, összesítve pedig az elmúlt években körülbelül három és fél százalékot adózott a bevételei után. Ugyanez a szám Jeff Bezos-nál egy százalék körül mozgott, míg tavaly nem adott el tízmilliárd dollárnyi Amazon-részvényt. Mark Zuckerberg, a Meta alapítója is valószínűleg azért adott magának 2013-tól egy dollár fizetést évente, mert a munkát arrafelé is jobban adóztatják, mint az egyéb vagyongyarapodást.

Nagyot fordult a világ

Mi is beszámoltunk arról, amikor Musk váratlanul megszavaztatta a Twitteren, hogy eladja-e a részvényei tíz százalékát, amit végül el is kezdett, bár a Forbes szerint egyelőre három százaléknál tart. Azonban ennek az értéke is tizenhárommilliárd dollár, ami után a lap becslései szerint 8,3 milliárd dollárnyi adót vethet ki az IRS. Ez tovább emelkedhet, ha Musk korábbi otthona, Kalifornia is igényt tart adóbevételre a még ott kapott részvényopciói után. A Forbes emlékeztet, hogy októberben egy amerikai szenátorban felmerült, hogy megadóztassák a még el nem adott részvények értéknövekedését is. Ez Musknak harmincmilliárd dollárjába kerülhetett volna, mégsem ezzel a szenátorral kapott össze a napokban, hanem a volt elnökjelölttel, Elizabeth Warrennel, aki "ingyenélőnek" nevezte őt. A Tesla-vezető erre a politikust egy gyerekkori barátja anyukájához hasonlította, aki "ok nélkül kiabált mindenkivel".

A tech milliárdosokat gyakran vádolják azzal, hogy miközben keveset adóznak, az állam folyamatosan támogatja a cégeiket. Egyes becslések szerint a Tesla csak 2015-ig ötmilliárd dollárnyi támogatást kapott az amerikai államtól, és ez a szám azóta tovább nőtt, például azzal, hogy Biden elnök többmilliárd dollárral segíti az elektromos töltőhálózatok kiépítését. Az Amazon szintén milliárdokat kapott az USA kormányától.

Nem véletlen, hogy nemrég az ENSZ Világélelmezési Programjának a vezetője is pont Muskhoz és Jeff Bezos-hoz fordult. Előbbi akkor azt ígérte, hogy két feltétel teljesülése esetén hajlandó adni hatmilliárd dollárt a szervezetnek. Azt, hogy ezt az ígéretét betartja-e, minden bizonnyal meg fogjuk tudni - azt, hogy mennyi adót fizet végül 2022-ben, csak akkor, ha elárulja, ugyanis az adótitok védi a számlája tényleges végösszegét.

(Borítókép: Patrick Pleul/picture alliance via Getty Images)

Elon Musk: van rá esély, hogy a SpaceX csődbe megy Az űripari vállalat vezetője szerint komoly problémák vannak a Starship hajtóművének a gyártásával, ez pedig keresztülhúzhatja a terveiket.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.