Tudás

Már iPhone-on is elérhető az uniós védettségi igazolvány

Mutatjuk, honnan lehet letölteni.
Techno

Izraeli kémprogram-botrányok, egyik a másik után, vaskos magyar érintettséggel

A Microsoft és a Citizen Lab kanadai egyetemi kutatócsoport, valamint egy francia újságíró-szervezet készítettek röntgenfelvételt a kémszoftver-iparról, és a diagnózis erőteljes magyar érintettséget tárt fel.
Techno

Így tudjuk törölni a Google kereséseinket az elmúlt negyed órából

A Google a szokásos éves fejlesztői konferenciáján, az I/O-n jelentette be a privát szféránkat védő funkciót, ami most érkezik iOS-re, és hamarosan Androidon is elérhető lesz.
Tudás

Ezzel az ingyenes appal megnézhetjük, hogy vízálló-e még a telefonunk

A készülék nyomásmérőjét használja, hogy ellenőrizze a tömítéseket.  
Ember

Az új sláger a Voilá app, ám felmerültek adatvédelmi aggályok is

A fényképeinket módosító alkalmazások mindig a legsikeresebb, legfelkapottabbak között voltak, ugyanakkor nem árt némi körültekintés, mielőtt arcmásunkat több száz különböző arckifejezéssel feltöltjük a távoli szerverekre.
Tudás

A stalkerware alkalmazások veszélynek teszik ki a megfigyelt áldozatokat, de az utánuk kémkedőket is

Az ESET kutatása szerint a leggyakrabban használt androidos megfigyelő-kémkedő alkalmazások olyan sebezhetőségekkel vannak tele, amelyek nem csak az áldozatokra nézve jelentenek súlyos fenyegetést, de ezenfelül a zaklatók adatait és biztonságát is nagyban veszélyeztetik.
Ember

Robotnővért készített a Sophia robotlány fejlesztője

Grace nővér három nyelven is képes elbeszélgetni a magányos idősekkel vagy megnyugtatgatni a kórházi betegeket.
Techno

Az Apple is a Zoom babérjaira tör: jön a FaceTime Windows-ra és Androidra

A cég interneten keresztüli videó- és hanghívás rendszerét eddig csak iPhone-okon és Mac-eken használhattuk.
Tudás

Így tilthatjuk le a nem kívánatos hívószámokat Androidon és iOS-en

Csupán néhány ponton kell végigmennünk, és többé nem kell aggódnunk a kéretlen hívások miatt.
Techno

Telefonokra is megérkezett a Huawei saját operációs rendszere, a HarmonyOS

A Huawei nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntöttek, hogy a HarmonyOS-t telefonokra is elérhetővé teszik, de hogy mekkora szeletet hasíthatnak ki a Google tortájából, az nem csak rajtuk múlik.
Tudás

Megérkezett a Clubhouse Androidra

Az idei év tagadhatatlan és vitathatatlan slágeralkalmazása, legalábbis eddig a Clubhouse, ami a mai napig csak az Apple készülékeire volt elérhető. Ez szerencsére megváltozott, mivel már Androidra is elérhető az app, bár a belépéshez egyelőre továbbra is meghívó kell.
Techno

Bőrbetegség-felismerés, hologramfülke, Apple Watch kihívó - ezeken dolgozik a Google

Összegyűjtöttük az éves fejlesztői konferenciájuk legfontosabb bejelentéseit.
Tudás

Hét nagyszerű képszerkesztő alkalmazás okostelefonra

Egy jó képszerkesztő applikáció segít kihozni a maximumot az okostelefon kamerájából, a választék pedig androidos és iOS-es készüléknél egyaránt remek.
Ember

A Facebook részt szeretne a Clubhouse sikeréből az új Live Audio Rooms szolgáltatással

A Clubhouse 2021-ben vált megkerülhetetlen kulturális jelenséggé, magához vonzotta magához a hírességeket, és becslések szerint elérte az egymilliárd dolláros értéket. A Facebook eddig volt képes tétlenül nézni az app térhódítását.
Ember

A Google mindent, de mindent összeszedett az elektronikus zenéről új online kiállításában

A Google úgy döntött, hogy egy hatalmas interaktív digitális kiállítást épít az elektronikus könnyűzene előadói, eszközei, és története köré, oktatóanyagokkal, játékosítással, és persze rengeteg jó zenével.
Techno

Figyelmeztet a mobilunk, ha séta közben túl sokáig nézzük a kijelzőt

Az új androidos Heads Up! (Fel a Fejjel!) alkalmazás automatikus figyelmeztetést küld a mobiljukba feledkezőknek, hogy elkerülhessék a képernyőbámulás miatt bekövetkező baleseteket.
Techno

Az Android appok végre nem kémkedhetnek szabadon azután, hogy még mi fut a telefonunkon

A Google végre megvonja az Android alkalmazások egyik legaggasztóbb jogosultságát.
Techno

Végleg befellegzett a Microsoft digitális asszisztens szolgáltatásának

A Cortana 2015-ben vált elérhetővé az Android és az iOS rendszerű okostelefonokra, ám ennek most vége.
Techno

Mit csináljunk, ha elfogyott a hely a mobilunkon?

Van jobb megoldás a képek törölgetésénél.
Techno

Így tudjuk megtalálni az elveszett mobilunkat

Segítünk beállítani és használni a Google Készülékkeresőjét és az Apple Lokátorát.
Tudás

Így használhatunk Apple szolgáltatást Windows- vagy Android-alapú eszközön

Noha ez az opció nem vonatkozik az Apple teljes kínálatára, mégis különösen hasznos lehet, ha a felhasználó olyan családtagokkal, barátokkal is megosztana tartalmakat, akik nem, vagy nem kizárólag Apple eszközöket használnak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.