Ember

A WHO szerint nagyon nem kellene edzés közben maszkot viselni

Az Egészségügyi Világszervezet rövid válasza a kérdésre, hogy edzés közben viseljünk-e maszkot, az, hogy Isten őrizz!
Techno

Itt vannak a számok - a tech óriások óriásit nyertek a járvánnyal. Kivéve egyet

Az Amazon bevételei 40%-kal nőttek.
Techno

Las Vegas helyett online tartják meg a világ legnagyobb technológiai kiállítását

A CES szervezői a koronavírus-járványra tekintettel úgy döntöttek, hogy a január elejére tervezett show nem tartható meg biztonságosan, így az egészet online fogják közvetíteni.
Tudás

Allergiagyógyszer és lepra elleni készítmény is gyógyíthatja a koronavírust

Egy nemzetközi kutatókból álló csapatnak összesen 21 olyan, már létező gyógyszert sikerült azonosítaniuk, ami hatásos lehet a SARS-COV-2-vel szemben.
Techno

Drónokkal rajzolták ki Szöul felé, hogy moss kezet

Pontosan erre a látványra számítanánk 2020-ban a világ egyik technológiai fővárosában.
Ember

Neandervölgyi gének is növelhetik a koronavírus okozta halál kockázatát

Egy publiklás és a tudományos közösség általi ellenőrzés előtt álló tanulmány azt állítja, hogy a neandervölgyi embertől örökölt génszekvenciák hozzájárulhatnak a koronavírus okozta betegség súlyosabb lefolyásához, és akár a beteg halálához.
Techno

Legalább a szájmaszk okos – nem csak a fertőzéstől véd, de akár fordít is a japán találmány

A japán startup majdnem rajtavesztett a járványon, amikor előpattant a nagy ötlet: ha már úgyis viselnünk kell valamit az arcunkon, az egyszerre akár több mindenre is jó lehet.
Ember

Több mint ötvenezren eshettek át Magyarországon a koronavírus fertőzésen

Lezárult a Semmelweis Egyetem vezetésével megvalósult, május 1-16. között 10 500 főn elvégzett országos, reprezentatív szűrővizsgálat, a H-UNCOVER – a kutatók ez alapján jutottak erre az eredményre.
Ember

Kérdőjelek a milliós Remdesivir koronavírus-gyógyszer körül

A 3150 forint alapanyag-költségű teljes, átlag öt napos Remdesivir kezelés árcímkéjén jelenleg a 982 209 forintos ár szerepel. Ráadásul van, aki szerint a marketingkampánya nagyobb, mint a hatásossága, és van sokkal olcsóbb, hatásosabb gyógyszerkoktél is, szabadalmi védettség nélkül.
Techno

Fordítógépes, kihangosítós maszkot készített egy japán startup

A Donut Robotics csodálatos terméke a C-Mask névre hallgat, de szó szerint; lehet hozzá beszélni és akár le is fordítja más nyelvekre, amit mondunk neki. Vagyis bele.
Garázs

Emeletes utaskabinok jelenthetik a megoldást a légitársaságok problémájára

A Zephyr Aerospace által tervezett ülések nem csak a business class kényelmét hoznák el a turistaosztályra, de választ adhatnának arra is, hogyan alkalmazkodjunk a koronavírus miatt megváltozott körülményekhez.
Techno

Így kémkednek a COVID-appok, Norvégiától Bahreinig

Ahány koronavírus alkalmazás, annyi szokás.
Ember

Leteszteltek koronavírus-specifikus antitestekre

Megnéztük, milyen eredményt ad az antitesteket érzékelő teszt egy felgyógyult fertőzött és egy elvileg koronavírusmentes illető esetén. Ez a cikk tehát a teszt tesztje. (Lesz vér is, szóval csak erős idegzetűeknek!)
Techno

A vírusról beszéltek, az állásukba került

Aggasztó hírek érkeztek az Amazon dolgozóitól.
Ember

Ajánlott-e a csecsemő szoptatása, ha az anya elkapta a koronavírust?

A WHO határozott és meglepő irányelvet fogalmazott meg a járvány alatt a csecsemők szoptatásával kapcsolatban.
Garázs

A Ford rendőrautója megsüti a koronavírust

Az autóipar is kiveszi a részét a járvány elleni harcból. Most épp a Ford teszi vírusmentessé az általa forgalmazott rendőrautókat. Méghozzá úgy, hogy egyszerűen hatalmas sütővé alakítja a gépkocsi belsejét.
Ember

Elképesztően megdobta a mobilapp-letöltések adatforgalmát a járvány

Sokkal többet nyomkodják a telefonjukat az emberek a koronavírus-járvány kitörése óta, legalábbis sokkal több appot töltenek le rá.
Ember

Sikerült-e a vírusnak felébreszteni minket a végtelen növekedés álmából?

Lelassultunk, lehetőséget kaptunk, hogy átértékeljük az életünket. Eltakartuk az arcunkat, félünk annyit nyüzsögni, mint ennyit. De vajon lesz-e elég erős ez a félelem, hogy tényleg változtassunk?
Bolygó

Durván befékezett a napelemipar Amerikában a járvány miatt

A beruházások megtorpantak, a kivitelezők nem tudnak munkát adni a dolgozóiknak és az egésznek még egyáltalán nem látszik a vége.
Ember

Jó hír: nagyon erős az emberi szervezet immunválasza a koronavírusra!

A fertőzés nagyon erős immunválaszt provokál, ami nem csak azért jó hír, mert ezek szerint akik átestek a betegségen, védettek lesznek, de bizakodásra ad okot az oltás fejlesztése szempontjából is. Sőt a pandémia lefolyását is segíthetnek megjósolni a mostani eredmények.
Ember

Hétfőtől Budapesten is feloldják a kijárási korlátozásokat

Itt vannak a részletek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.