Techno

A Snapchat hamarosan a ruhaméretünket is tudni fogja

A cég ugyanis kinézett magának egy olyan szolgáltatást, ami jelentősen javíthatja az e-kereskedelem lehetőségeit.
Techno

Jeff Bezos lemond az Amazon vezérigazgatói posztjáról

Bezos negyed évszázad után, a csúcson köszön le az Amazon éléről, de egyelőre esze ágában sincs nyugdíjba vonulni.
Techno

Az Európai Unió vádat emelt az Amazon ellen a trösztellenes törvények megsértése miatt

Az Európai Bizottság szerint az e-kereskedelmi platform visszaélt a piaci előnyével, ezzel pedig hátrányos helyzetbe hozta a többi, az Amazon platformját használó kereskedőt.
Techno

Évek kellettek volna hozzá, most néhány hónap alatt beköszöntött a digitális világ

Sokkal többet vagyunk otthon, jobban figyelünk az egészségünkre és kevesebbet érintkezünk más emberekkel - a március óta tomboló Covid19-járvány számos változást hozott magával, ami a legerőteljesebben abban nyilvánult meg, hogy soha nem látott mértékben pörgött fel a digitalizáció.
Techno

Új modellel tennék etikusabbá a mesterséges intelligencia döntéseit

Nemzetközi matematikusok kifejlesztettek egy algoritmust, amely segíthet a cégeknek észrevenni, ha az MI etikátlan döntést hoz, ami ugyan profitszerzés szempontjából előnyös lenne, a fogyasztókéból azonban nem.
Techno

Hogy mondják angolul, hogy kisgömböc? Amazon!

Most épp a FedEx félhet a világ harmadik legnagyobb vállalatának étvágyától.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.